Csütörtökön, a madridi leszállás után felismert bennünket egy ismeretlen hölgy és így köszöntött: „Áldás, békesség!”. Igen jólesett ez a spontán köszöntés. Mert békesség kell az előkészületek pillanataihoz és áldás a koncertre. Amikor 2000 kilométer távolságból szervezel egy ekkora rendezvényt, akkor fontos, hogy megfelelő helyi szervezők legyenek a legfontosabb posztokon. A három koncert helyszínének alakulásakor egyből azért imádkoztunk, hogy legyenek, akik ott helyben elvégzik a legfontosabb teendőket. Madridban találtunk segítőket, és köztük egy idetelepült magyar srácot, aki az egész folyamatot elindította. Szokjuk a spanyol neveket: Dani, Enrique és a többiek. A mi érkezésünk idejére már sikeresen elhoztak több fellépőt is a reptérről – megoldották az egyik legfontosabb feladatot.

Értünk is jött egy mikrobusz és egy személyautó, ám utóbbi tulajdonosának feleségénél pont beindult a szülés, így Uberrel oldottuk meg a szállóba jutást. A 23 év alatt sokféle programmódosulással találkoztunk, de szülés miatt most először kellett változtatnunk. A szállásunk az Hungría utcában lett hosszas keresgélés után, ami Magyarországot jelent – micsoda véletlen! Mint ahogy az is, hogy a csarnok hatvan méterre van a hoteltől, ami hallatlanul leegyszerűsíti az életet. Nem kell hozni, vinni senkit, ahogyan anno a Stadion szállótól is átsétálhattak fellépőink a Budapest Arénába. Portugáliából is átjött két lelkész, mert valami hasonlót szeretnének hazájukban ők is. Jó későn mentünk át a helyszínre, amely hasonló a veszprémi arénához, csak ez nem kézilabda, hanem kosárlabdacsarnok. Szétnéztünk, és végre találkozhattunk a Zoom-beszélgetések során már baráttá lett helyi szervezőkkel.

Pénteken pedig jöttek az emberek, és röviddel a kezdés után megtelt a csarnok. És ekkor nyert értelmet a felvezető mondat: a tömeg a legelső éneknél olyan intenzitással kezdett dicsőíteni, amelyet mi a maximum tempónak ismerünk. Ez déli sebesség, a jelenlevők többsége pedig dél-amerikai származású, akik még a dél-európaiaknál is hevesebb vérmérsékletűek. A sort a La Voz del Desierto katolikus csapat nyitotta meg. Mint megtudtuk, protestáns (főleg pünkösdi jellegű) és katolikus csapatok most dicsőítettek először együtt. A rockos stílusra mindenki rámozdult, amit – Monte­negro lelkész köszöntése után – még fokozott a Nueva Vida dicsőítő csapata.

Úgy éreztük, hogy innen már nem vezet út felfelé, de a hangulat egyre fokozódott – csak másképp. László Viktor elmondta az Ez az a nap! vízióját, majd a fiatalos Somosx jött a dinamikus, rap, táncos stílusával. A zenészeik kísérték Noel Richards két dalát, majd jött Gilberto Daza Kolumbiából. Ő hozta a jellegzetes latinos hangzásvilágot – persze nagy lelkesedés fogadta. Mindegyik előadó máshogy mozgatta meg a hallgatóságot, de itt a lelkesedés, a tánc, a taps annyira könnyen jön, a dalokat pedig együtt énekelték az előadókkal.

Tomás lelkész hirdette az evangéliumot, majd érkezett a Hillsong London, akik profi módon játszották a jól ismert dalokat. A végén pedig Israel Houghton a csapatával, ahol a szenzációs zenei tudás és az odaadó dicsőítés elképesztő kombinációt hozott létre, ahol nagyon jó érzékkel váltogatták a lendületes és a lassúbb dalokat. Szuper énekesek, mint például Joe L, a Maverick City egyik tagja, de a zenészek is nagyszerűek. Annyira belendültek, hogy jóval éjfél után ért véget a rendezvény, amelyre a résztvevők valószínűleg sokáig fognak emlékezni.

Valami elindult itt Spanyolországban: fergeteges dicsőítést élhettünk át változatos zenei stílusokkal. Hogy lesz-e folytatás jövőre? Jó esély van rá.