Csütörtökön, amikor a madridi leszállás után egy ismeretlen hölgy mondta nekünk, hogy: „Áldás, békesség!”.  Valahogy beazonosított bennünket, és igen jólesett ez a spontán köszöntés. Mert békesség kell az előkészületek pillanataihoz, és áldás a koncertre. Amikor 2000 kilométer távolságból szervezel egy ekkora rendezvényt, akkor fontos, hogy megfelelő helyi szervezők legyenek a legfontosabb posztokon. Amikor kialakult ennek a három koncertnek a helyszíne, egyből azért imádkoztunk, hogy legyenek olyanok, akik ott helyben elvégzik a legfontosabb teendőket. Madridban találtunk ilyeneket, s köztük egy idetelepült magyar srácot, aki az egész folyamatot elindította. Szokjuk a spanyol neveket: Dani, Enrique és a többiek. Mire mi megérkeztünk, akkorra már sikeresen elhoztak több fellépőt is a reptérről – megvolt az egyik legfontosabb feladat.

Értünk is jött egy mikrobusz és egy személyautó, ám utóbbinak pont beindult a szülés a feleségénél, így Uberrel oldottuk meg a szállóba jutást. A 23 év alatt sokféle programmódosulással találkoztunk, de szülés most volt először. A szállásunk a Hungria utcában lett hosszas keresgélés után, ami Magyarországot jelent – ez nyilván véletlen. Mint ahogy az is, hogy a csarnok hatvan méterre van a hoteltől, ami hallatlanul leegyszerűsíti az életet. Nem kell hozni, vinni senkit, csakúgy, mint ahogy a Stadion szállótól átsétálhattak anno a fellépőink a Budapest Arénába. Portugáliából is átjött két lelkész, mert valami hasonlót szeretnének náluk is. Jó későn átmentünk a helyszínre, ami hasonló a veszprémi Arénához, csak ez nem kézi-, hanem kosárlabdacsarnok. Szétnéztünk, és végre találkozhattunk a zoom beszélgetések során már baráttá lett helyi szervezőkkel.

Pénteken pedig jöttek az emberek, és röviddel a kezdés után megtelt a csarnok. És itt lett érvényes a felvezető mondat: a tömeg a legelső éneknél olyan intenzitással kezdett dicsőíteni, amit mi a maximum tempónak ismerünk. Ez egy déli sebesség, a jelenlevők többsége pedig dél-amerikai származású, akik még hevesebb vérmérsékletűek. A sort a LA VOZ DEL DESIERTO katolikus csapat nyitotta meg. Mint megtudtuk, protestáns (főleg pünkösdi jellegű) és katolikus csapatok most dicsőítettek először együtt. A rockos stílusra mindenki rámozdult, amit – Montenegro lelkész köszöntése után – még fokozott a NUEVA VIDA dicsőítő csapata.

Úgy éreztük, hogy innen már nem vezet út felfelé, de a hangulat egyre fokozódott – csak másképp. László Viktor elmondta az Ez az a nap vízióját, majd a fiatalos SOMOSX jött a dinamikus, rap, táncos stílusával. A zenészeik kísérték Noel Richards két dalát, majd jött GILBERTO DAZA Kolumbiából. Ő hozta a jellegzetes latinos hangzásvilágot – persze nagy lelkesedés fogadta. Mindegyik előadó máshogy mozgatta meg a hallgatóságot, de itt a lelkesedés, a tánc, a taps annyira könnyen jön, a dalokat pedig együtt énekelték az előadókkal.

Tomás lelkész hirdette az Evangéliumot, majd érkezett a HILLSONG LONDON, akik nagyon magas szinten játszották a jól ismert dalokat. A végén pedig ISRAEL HOUGHTON a csapatával, ahol a szenzációs zenei tudás és az odaadó dicsőítés elképesztő kombinációt hozott létre, ahol nagyon jó érzékkel váltogatták a lendületes és a lassúbb dalokat. Szuper énekesek, mint például Joe L, a Maverick City egyik tagja, de a zenészek is nagyszerűek. Annyira belendültek, hogy jóval éjfél után ért véget a rendezvény, amelyre a résztvevők valószínűleg sokáig fognak emlékezni.

Valami elindult itt Spanyolországban, és egy fergeteges dicsőítést élhettünk át, változatos zenei stílusokkal. Hogy lesz-e folytatás jövőre? Jó esély van rá.