Mint olvashattátok, ki lett tűzve a stadion dátuma. Két év halasztás után, s előtte 22 év rákészülés volt már, így 24 éve él már ez az álom, s reméljük, hogy most valóra válik. Prazsák Laci és László Viktor fogalmazták meg azt a vágyat, hogy hazánk legnagyobb létesítményében jó lenne valamikor Jézust dicsőíteni. Az az érdekes, hogy – mint annyi Istenről jövő álom – ez egyszerűen lehetetlennek tűnt akkoriban, hiszen sem pénz, sem a hívők létszáma nem volt annyi, amennyi kellett volna egy ilyen megmozduláshoz. De az álom nem is emberekre van szabva, hanem emberekre – Istennel.

Ha kapsz felűlről egy elképzelést, akkor az folyamatosan ott tart az Úr mellett, mert meghaladja a lehetőségeidet, adottságaidat, kapacitásodat. Ábrahám közel 100 évesen még mindig nézhette a többszáz csillagot az éjjeli égen, 25 évvel azután, hogy az Örökkévaló ezekhez hasonlította leszármazottai számát. De utód nem volt még egy sem, ő mégis hitt, és igaza lett. Abban bízott, aki mindig betartja a szavát. Ha azt mondta, hogy velünk lesz, akkor velünk van. Ha azt mondta, hogy minden a javunkra lesz, akkor úgy is van. És persze az is biztos, hogy vissza fog jönni, úgyhogy készüljünk rá.

2022. július 23: Ez az a nap! a Puskás Arénában

Az álom személyre szabott, más nemigen tudná véghezvinni. Bele kell, hogy nőjj, és fokozatosan érted meg, mi mindenre is terjed ki. Kapsz társakat is hozzá, mert kell, hogy bátorítsanak, biztassanak, s ha elcsüggednél, akkor emlékeztessenek, hogy végig kell menned az úton, amire ráállítottak. Isten az elképzeléseihez embereket keres, akik megvalósítják azokat. Önmaga is meg tudná tenni, de egy ilyen feladat sokféle lehetőséget teremt annak, aki a megbízást kapja. Hűség, kitartás, gondolkodás, ima, keresegélés, kutatás, negatív hatások legyőzése, hittel teli hozzáállás – és a végén az öröm. Itt arra kell vigyázni, hogy a dicsőség teljesen Istené maradjon, mert az úgy járja.

Az az érdekes, hogy már 2004-ben célba lett véve az akkori Népstadion, csakhogy elkezdett a felső karéjról hullani a megfáradt beton. Aztán teltek az évek, sok-sok Aréna, meg hajó, meg klub, meg Roadshow itthon és külföldön, és egyszercsak felépült Európa egyik legszebb stadionja. Merthogy ilyen szép létesítmény illik a világ Urához. Online a 2020-as rendezvény volt a legelső “koncert” a Puskásban, de most is ott van az időrendi dobogón. Noel Richards 1993-ban megálmodta a Wembley-t és négy év múlva létre is jött. Most, pont 25 évvel utána egy 24 éves álom beteljesülése felé megyünk. Szűk félév, és ünnepelhetünk. Horvátok, szlovákok, románok, szlovének, lengyelek, angolok, németek, csehek és amerikaiak, és sok-sok országból még. Meg mi magyarok. Egy kicsit büszkén, a hazai öröm jóérzésével. Ezután a vírusos, lezárós évek után persze óvatosan tervezünk, kicsit félve fogalmazunk, de menni kell előre. Tenni, szervezni, hívni, előkészíteni. Aki jönni készül, mind ezzel a reménnyel teszi. A jövőt nem ismerjük, de azt, aki az álmokat adja, azt igen. Ezért bizakodunk, és ezért készülődünk. A hogyan Isten kezében van, nekünk pedig bízni kell benne. Tudja, hogy mire kér fel bennünket, és együtt örül velünk, ha közösen célba érünk. Ha van álmod, tarts ki – megéri.

„De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”

Zsidók 10,39
Ez az a nap! Stadion 2022
Ez az a nap! Stadion 2022