A kereszt és a feltámadás énekei
Jézus szenvedése, halála és feltámadása egyértelműen a kereszténység üzenetének a középpontja. Sok művész fogalmazta meg ezeket az évszázadok során, klasszikus és modern formában is.
Jézus szenvedése, halála és feltámadása egyértelműen a kereszténység üzenetének a középpontja. Sok művész fogalmazta meg ezeket az évszázadok során, klasszikus és modern formában is.
Ilyen ábrázolás például a Ben Hur jelenete, amikor Jézus szenvedésekor a főhős elengedi bosszúvágyát, anyja és nővére pedig meggyógyulnak a leprából. A Quo Vadis regényben pedig Péter és a római százados nézik a Golgota dombját. Péter mondja, hogy elárulta Jézust, Marcellus pedig hozzáteszi, hogy ő pedig keresztre feszítette őt. Ikonikus részek, mint ahogy Mel Gibson Passiójában a korbácsolás, melyet először láthattunk a maga borzalmában úgy, ahogy annak idején történhetett.
A modern gospel nagyjai is megpróbálták kifejezni a kifejezhetetlent, hiszen a Megváltásból mindnyájan csak egy kis részt értünk meg, ám ez a kevés elég ahhoz, hogy odataláljunk Istenhez.
Don Francisco leghíresebb éneke a feltámadásról szól, melyet Jézus él címmel sok helyen hallhattuk itthon is. Az eredeti He’s Alive a szerző előadásában:
Dobner Illés pedig megírta a valaha szerzett egyik legszebb magyar éneket Jézus szenvedéséről és feltámadásáról. Minden honi dalszerzőnek érdemes meghallgatnia, mivel a zene és a költői szépségű szöveg gyönyörű párost alkotnak. Íme az Értem folyt a vér című dal, MEA szép előadásában:
A lista hosszasan folytatódhatna, de mielőtt újabb klipekhez érnénk, nézzük meg, hogy egy szobrász miként formálta meg Jézus szenvedéseit. Darmstadtban található a protestáns Mária-nővérek szerzetesrendje, melynek hallatlanul érdekes és csodákkal teli a története. Egyikük egy szoborparkot alakított ki, Jézus szenvedéskertje néven, ahol a szobrok visznek közelebb ahhoz, amit a Mesternek kellett átélnie.
Zenével folytatva, jöjjön a felejthetetlen Carman, aki pár hete már személyesen találkozhatott a feltámadt Úrral, de itt még csak énekel róla. Úgy, ahogyan csak ő tudott.
A sort pedig ki más, mint Sillye Jenő zárja, a Gável testvérek közreműködésével. A Föltámadt, Alleluja dalt az ateizmus időszakában írta, és az akkori hívőknek ez nagyon sokat jelentett. Arról énekelt, hogy él az, akire hivatalosan azt mondták, hogy nem létezett. Ha nem voltál igazán éhes, nem tudod, milyen a kenyér íze. Ha nem voltál tikkadtan szomjas, nem tudod, milyen a víz íze. Ha nem voltál lélegeztető gépen (ne is legyél), akkor nem tudod, milyen a friss levegő érzése a tüdődnek. Ugyanígy, ha voltál elnyomó gépezet alatt, akkor tudod milyen sokat jelent a szabadság megnyilvánulása. Ez volt Jenő dala. Költői a szövege, szép a dallama – és a hit szabad felvállalása miatt különleges.