Aki dicsőít, az több időt tölt el ezzel, és jó esetben egyre több elméleti és gyakorlati tudásra, tapasztalatra tesz szert. Ám az is fontos, hogy a gyülekezet tagjai is folyamatosan fejlődjenek, hogy együtt, egyre színesebben éljék meg az imádatot. Egy közösségben sokféle ember található, akik különböző háttérből érkeznek, itt pedig találkoznak egy már kialakult kulturális szokással. Ezt nyilván szívesen veszik, mert ez is része volt annak a döntésnek, hogy ide kezdtek el járni. Minden társaságnak van egy belső világa, mely egyszerre közös, ám mégis hagy teret az egyes tagok személyes szabadságának is. Ilyen a közös imádat is, melyben nagyon fontos, hogy a résztvevők be legyenek avatva abba, hogy mi történik, és mi várható, hogy történhet.

A legfontosabb megismerni azt, hogy a Biblia mit tanít erről a témáról, mert az mindennek az alapja. Ehhez adjuk hozzá a különböző tapasztalatokat, melyek már a gyakorlati éneklés során gyűltek össze. Olyan ez, mint amikor egy új ügyintéző jön, és részletesen el kell neki mondani, hogy menjen fel a harmadik emeletre, és a tárgyaló melletti irodából hozza le az összesítéseket. Egy idő után csak azt kell neki mondani, hogy hozza le az összesítéseket, majd később elegendő lesz csak utalni rá, s minden mást tudni fog már. A dicsőítést vezető is így kell, hogy összeszokjon hallgatóságával, bevonva őket a hozzáállásába, gondolkodásmódjába, s hogy miként éli meg, reagálja le például a Szentlélek jelzéseit. Amilyen mértékben összeérik az énekes az éneklőkkel, olyan mértékben lesz szabaddá a résztvevő egyén, hogy a közösségi élménnyel párhuzamosan, egyéni átélései is legyenek. Ez pedig visszahat a közösségi dicsőítésre, mivel az egyéni jelzések – melyeket akkor vagy később oszthat meg az illető – mindenkit gazdagítanak.

Ha minden egyes résztvevő potenciálisan részese lehet az imádatnak, akkor nem marad passzív, hanem motiválva van arra, hogy aktívan legyen jelen. Valami ilyesmi történhet, mint az Influence Music és Matt Gilman dicsőítésénél, ahol láthatóan aktívak a jelenlevők:

Mivel a résztvevő egyéneknek sokrétű információjuk van a dicsőítés folyamatáról, könnyebb lesz a vezetőnek is a dolga, mert nem kell magyaráznia, és nem kell lefékeznie sem, mert haladnak mögötte, mellette. Elég csak annyit mondania, hogy: „összesítések”, és tudni fogják, hogy melyik „szobába” kell menni. Ez történt egy külföldi konferencián is, ahol a dicsőítésvezetőnek volt egy átélése. A hallgatóságnak nagy tapasztalata volt a dicsőítés megélésének módjaiban, és azonnal önjáró üzemmódba kapcsolt. Az énekes kizárólag Jézusra koncentrált, a megkezdett énekhez kapott új dallamokat, majd idővel visszatért a földre. Mivel a hallgatóság tudta, mit kell ilyenkor tenni, az énekes és ők párhuzamosan mozogtak, és mindenki átélhette a neki szántakat, s ez így együtt közösségi élménnyé is vált.

Tanítani kell a gyülekezet tagjait, és akkor egyre komplexebb lesz a dicsőítés és az imádat. A hitünket érdemes hasznos információkkal gazdagítani, mert ez mindenkinek a javára válik.