Kicsik és nagyok

Ez igaz a nagy világi zenekiadókra, és a híres fociklubokra egyaránt. Figyelik a tehetségeket, és igyekeznek minél hamarabb leszerződtetni őket. Ügynökeik és megfigyelőik járják a kis klubokat, s keresik azokat a focipalántákat/zenekarokat, akik sikeresen beépíthetők a csapatukba.

A keresztény könnyűzene történetében is vannak ilyen esetek, mint például a Jars of Clay (Cserépedény) együttes. Érdekes, hogy sok csapat indult úgy, hogy az egyetemen összeálltak zenélni, és szabadok voltak olyan stílust választani, amilyet csak szerettek volna. Barátok voltak, bőven volt idejük kísérletezni, és amivel előrukkoltak, az olyan zene lett, aminek egyedi hangzása lett. Könnyed, dallamos, kicsit alternatív, melynek kihallottuk az üzenetét, de úgy volt megfogalmazva, hogy a kívülállók is értsék. Itt most Julie Miller énekét hallhatjuk tőlük, és ez a nagyszerű együttesek sajátossága, hogy úgy adják elő másnak az énekét, mintha a sajátjuk lenne.

A dal szövege pedig megrendítően szép a mostani időkben, amikor olyan sokaktól el kellett búcsúznunk. „Az igazak jövedelme életre van” – mondja az Írás, és ez igaz az ismertségükre is. A Jars 2002-ben meghirdetett egy projektet, miszerint ezer ivókutat telepítenének Afrikában. Mintegy tíz év alatt a cél teljesült, s akik ismerik az ottani állapotokat, azok tudják, hogy hány ezer élet hosszabbodott meg eme nemes elképzelés által.

A Jars útjai egyszer keresztezték egymást egy nagyszerű blues énekesnővel, akihez hasonló hangú hölgy ebben a műfajban nemigen található. Ashley Cleveland saját jogon is nagyszerű dalokat hozott, mint a Henry Doesn’t Care (Henry nem foglalkozik vele):

Ami igazán fantasztikus, az a mintegy 300 album, ahol Ashley közreműködött. A legnagyobb popzenészekkel énekelt, s hogy hatással lehetett rájuk, azt a következő ének is bizonyítja. Egy klasszikus himnusz, mely csak nemesebb lesz egy blues és egy pop énekes tolmácsolásában. A duett másik tagja Steve Winwood, a Traffic és a Blind Faith legendás tagja, Nagy-Britannia egyik legnagyszerűbb könnyűzenésze. Remélhetőleg nemcsak a hangja, hanem a szíve is benne van az éneklésben.

Az, hogy ki a kicsi, és ki a nagy, az nem az ismertség függvénye. Ezt csak mi emberek látjuk így. Mert utólag láthattuk, hogy mennyire nyomorúságos életet élt Michael Jackson vagy Prince, és Demi Lovato is – a sok érte mondott imádságon át – Istennek köszönheti, hogy életben van. A hívő zenészeknél pedig az számít, hogy mennyiben fejlődik az életében a szeretet, a türelem, a tisztaság és a megbocsátás. A szíveket csak az Örökkévaló látja, és az ő országában folyamatosan adott a lehetőség, hogy közelebb kerüljünk hozzá, és jobbak legyünk.

Művészként pedig tegyük azt, amire a leginkább igent tudunk mondani. Alakítsuk ki azt a stílust, amiben a legjobban érezzük magunkat. Arra pedig szabadnak kell lennünk, hogy mekkora ismertség adatik nekünk. A kevesen kell hűnek lenni, és ami biztosan következik abból, az a minőségi növekedés. A mennyiségi pedig másodlagos, amit aztán majd más módon kell kezelni, hogy hatékonyak legyünk. A mában kell a legjobbat adnunk, a holnapot pedig bízzuk Istenre. A legjobb kezekben vagyunk.

„Bízd rá minden dolgodat, benne bízz, majd ő véghezviszi”

Zsoltárok 37,5