Amikor 2022-ben megtöltöttük a Puskás Arénát még nem sejtettük, hogy az esemény az egész országot körbejáró stadionturné első állomása lesz. Isten vezetésére figyelve azonban hamarosan kirajzolódott az a vízió előttünk, hogy vigyük el a dicsőítést és az evangéliumot a vidéki nagyvárosokban épült új stadionokba is. Az lett a vágyunk, hogy az ország különböző pontjain olyan alkalmak jöhessenek létre, ahol felekezeti hovatartozástól függetlenül ezrek gyűlhetnek össze Isten színe előtt.

Puskás Aréna (Budapest), Nagyerdei Stadion (Debrecen), DVTK Stadion (Miskolc), Haladás Stadion (Szombathely) és Szent Gellért Fórum (Szeged). A főváros után kelet, észak, nyugat végül pedig dél következett. Eljutottunk mind a négy égtáj felé és minden állomásnak megvolt a maga karaktere. Minden város más történeteket és más találkozásokat hozott, mégis ugyanaz a küldetés kötötte össze őket. 

Sokan érkeztek hosszú utazás után az ország különböző részeiből, sőt a határon túlról is. Családok, baráti közösségek és teljes gyülekezetek döntöttek úgy évről évre, hogy együtt lesznek részesei ezeknek az alkalmaknak. Az évek során számtalan visszajelzés érkezett olyan emberektől, akik itt találtak új közösségre, itt kaptak megerősítést hitükben vagy éppen itt döntöttek úgy, hogy életüket Krisztus követésére bízzák. Ezek a bizonyságok a legértékesebbek számunkra!

Hálásak vagyunk, hogy az öt év során a világ keresztény zenei életének meghatározó szereplői érkeztek Magyarországra. A stadionokban olyan nemzetközi előadók szolgáltak, mint Michael W. Smith, a Bethel Music, a Hillsong United, a Planetshakers, Chris Tomlin vagy a Rend Collective, de a listát hosszan lehetne folytatni. Minden dicsőítő koncert más hangsúlyokat hordozott, de közös volt bennük, hogy a színpadon állók mindig Jézus Krisztusra mutatttak.

Legalább ennyire fontos volt számunkra, hogy a magyar keresztény zenei élet meghatározó szolgálói is részesei legyenek ennek az útnak. Számos hazai dicsőítő csapat, zenész és előadó állt színpadra, akik saját gyülekezeteikben és szolgálati területükön évek óta hűségesen végzik küldetésüket. Jó volt látni, hogy a stadionokban az a felekezetközi egység valósult meg, amelyet régóta szeretnénk erősíteni a magyar kereszténységben.

A stadionturné azonban mindig több volt, mint zenei események sorozata. Minden rendezvényen helyet kaptak az igei üzenetek, a közös imádságok, az evangelizáció és azok a személyes bizonyságtételek is, amelyek sokak számára jelentettek bátorítást vagy éppen új kezdetet. A dicsőítés és az örömhír hirdetése elválaszthatatlanul összefonódik minden Ez az a nap!-on.

Fontos volt az a láthatatlan háttérmunka, amely nélkül ezek az alkalmak nem valósulhattak volna meg. Önkéntesek százai, technikai szakemberek, szervezők, biztonsági munkatársak, egészségügyi szolgálatok, gyülekezeti partnerek és imaközösségek dolgoztak együtt hónapokon keresztül minden egyes rendezvény sikeréért. Az ő szolgálatuk ugyan kevésbé volt a reflektorfényben, mégis nélkülözhetetlen része volt minden eseménynek. Köszönjük!

Utunk során sokszor eszünkbe jutott Ezékiel próféta látomása a kiszáradt csontok völgyéről. Isten Lelke képes életet teremteni ott is, ahol már senki sem számít rá. A turné egyik legmélyebb üzenete is az volt, hogy a valódi megújulás mindig Istentől érkezik. Ő az, aki összegyűjt, életre kelt és reménységet ad egy egész népnek.

Visszatekintve különösen értékes látni azt az ívet, amely a stadionturnét végigkísérte. Minden év új kihívásokat, új lehetőségeket, új tapasztalatokat és új áldásokat hozott. Hiszünk abban, hogy Isten nemcsak egy-egy rendezvényen munkálkodik, hanem hosszú távon építi hitünket. Ezért az elmúlt öt évre sem lezárt emlékként tekintünk, sokkal inkább olyan örökségként, amelyből erőt és reménységet meríthetünk a folytatáshoz. Mert bár egy korszak most véget ért, a küldetés változatlan: hirdetni Jézus Krisztus örömhírét és dicsérni Mennyei Atyánkat!