Amikor a próféta a népet siratta, akkor nem csupán a babiloni megszállásra és az azt követő mészárlásra gondolt. Még annál is jobban fájt neki az a keményszívűség, amely megakadályozta az embereket abban, hogy megtérjenek, és helyreálljon a kapcsolatuk az élő Istennel, hiszen tudta, hogy ezzel az ítéletet is elkerülhették volna. Afelett siránkozott, hogy Istennek meg kell tennie, amire készül: meg kell fegyelmeznie a népet. „Népem leányának romlása lesújtott engem, gyászba borultam, rémület fogott el.” (Jer 8,21) A gyászoló próféta az érzelmek egész viharát élte át a haragtól a szomorúságon át a szégyenig.

A bűn úgy rabul ejti az embert, hogy teljesen megfeledkezik arról, hogy kicsoda Isten, és mit tett. Mivel Isten nem fizet meg rögtön minden tettért, az ember hajlamos kétségbe vonni, hogy egyáltalán lesz-e valami következménye valaha is lázadásának. A világ telis-tele van olyan fiatal és idősebb bűnösökkel, akinek fogalmuk sincs a rájuk váró ítéletről. Mások annyira belemerülnek e világ mindennapi teendőibe, hogy a halál és az örökkévalóság olyan távolinak tűnik számukra, hogy szinte nem is számít. A bűn olyan sötét, hogy képes rávenni az embert, hogy megtagadja az egyetlen igaz Istent, és helyette fából, kőből, ezüstből vagy aranyból készült isteneket imádjon.

Jeremiás könnyei jól jelképezik egy semmibe vett kapcsolatnak és a megtérésre hívás elutasításának a tragédiáját. Jeruzsálem népe eldobta magától azt az áldást, hogy ők a kiválasztottak. Elhagyták Istent, akinek végtelen a dicsősége, és aki határtalanul szeret. Isten méltó arra, hogy az ember megingathatatlanul bízzon benne. Ezért tehát a bűn tulajdonképpen Isten meggyalázása. Jeremiás pedig sírt a nép miatt, az Úr miatt, a várható veszteség és halál miatt egyaránt.

Jézus is kifejezte fájdalmas érzelmeit, amiért a törvénytudók félrevezették és az igazsággal szemben vakká tették a népet. „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam összegyűjteni fiaidat, miképpen a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok.” (Mt 23,37)

Azzal, hogy az ember Jézusban bűnbocsánatot kap, együtt jár, sőt szükséges hozzá, hogy az ember szíve összetörjön a bűn miatt (Jak 4,9). A megtérés – a bűntől való elfordulás – és a bűnbánat az a reakció, amely előtör az emberből, amikor fölismeri, hogy milyen sokat vétkezett Istennel szemben, és ezért egyfajta szent gyászba borul. Ha az ember megvallja a bűnét, Isten az engedetlenség lelkiismereti terhét megbocsátásra és tiszta szívre cseréli.

Bárcsak lenne a pusztában egy kunyhóm az út mentén! Elhagynám népemet, elmennék tőle, mert mindenki házasságtörő, hűtlen társaság!

JEREMIÁS 9,1