Volt egyszer egy Los Angeles-i dicsőítő csapat, akik mintegy nyolc évvel ezelőtt azt érezték, hogy önálló formációként is jelenjenek meg. Elkezdtek énekeket írni, amibe persze bele kellett tanulni, s eltelt némi idő, mire elégedettek lettek a színvonallal. A nevük pedig a tagok sokféleségét, sokszínűségét jelzi. Továbbra is szolgálnak a közösségükben, mint dicsőítő csapat, de sok szálon kötődnek Los Angeleshez-hez is. Ők is sokfélék, és ez a nagyváros is talán a legvegyesebb összetételű egész Amerikában, ahova mindenfelől jönnek az emberek.

Mosaic MSC
Mosaic MSC

Mariah, a dicsőítésvezető, akinek az édesapja a lelkész, aki szeret egyszerűen, mégis költőien fogalmazni, s a legkülönbözőbb háttérből jövőknek is értetően beszélni. Így van ezzel az együttes is. Mi hívők hajlamosak vagyunk belterjes nyelvezetet használni, melyet csak mi értünk, de a Mosaic szeretne a kívülállóknak is érthető lenni. Mariah így fogalmaz:

“Egy ateista megkeresett bennünket, és úgy fogalmazott, hogy azt érzi, mi adunk elég életteret neki ahhoz, hogy szabadon kérdezhessen bennünket. Az előadóművészetet használjuk, hogy kapcsolatot alakítsunk ki olyanokkal, akiknek nem tudják, hogyan vegyék fel a kapcsolatot Jézussal. Olyan zenét szeretnénk játszani, amit bárki meghallgathat az autójában, aztán pedig majd a szövegek mélyebbre mennek. A lényeg az, hogy segítsünk nekik felvenni a kapcsolatot Istennel. A gyüliben és azon túl is. Mindezt kreatívan, egyszerűen és könnyen érthetően.”

Jöjjön most az egyik legismertebb számuk, a Tremble (Megremeg): 

Legutolsó albumukat 2022. januárjában rögzítették, amikor még fogalmuk sem volt arról, hogy mi következik a világra. Májusban jött ki a lemez, és persze nem lehetett koncertet adni. A dalok fő mondanivalója a hálaadás, melyet kiemelten fontosnak tartanak. Szeretnék, hogy bármit is tegyenek, azt szőjje át a köszönet érzése. A bezártság után a gyülekezetet is újra kell építeni, most, amikor ismét lehet találkozni. Évente két-három hétre összegyűlnek, és ekkor írják a dalokat. 

“Szeretnénk kifejezni a köszönetünket annak, aki végtelen szeretettel szeret bennünket, és olyan sokszor megbocsátott már nekünk. Soha nem lesz elég szó annak a kifejezésére, hogy mit kaptunk Jézustól, s hogy ezt méltóképpen megköszönjük neki.”

This Is How I Thank The Lord

A Mosaic MSC hallatlanul népszerű szerte a világon, s úgy látszik, elérték céljukat, hogy sokféle ember hallgathassa őket. Idáig 65 országban, mintegy 265 millió lejátszást tudhatnak a magukénak, és látva aktivitásukat, ez a szám jelentősen nőni fog, hiszen hamarosan beindulnak a koncertek is, ahol olyanokkal is játszottak együtt, mint Travis Greene és Chris Tomlin. A Mosaic jó példát ad arra, hogy legyen minden együttesnek egy elképzelése arról, hogy mi a küldetésük, s hogy kiknek szeretnének játszani. Ha sikerül ezt megfogalmazni – bár minden ilyen valamennyit alakul az idők során -, akkor öröm lesz játszani, mert a csapat a helyén lesz. Azt játsszák el kívül, akik legbelül is, és ettől lesz hiteles minden sor és minden dallam. Akik bennünket hallgatnak, azok a képmutatásra a legérzékenyebb. Mert bukdácsolhatunk, próbálkozhatunk, hibázhatunk – ha az mind egyirányba mutat: Jézus követésére. Csak nem szabad mást mutatni, mint amik vagyunk. Ezért kell szorosan Jézus után menni. Mert akkor nyugodtan látszódhatunk annak, akik vagyunk: az Ő tanítványai. 

„Tartsátok távol magatokat a farizeusok kovászától, vagyis attól a képmutatástól, amely rájuk jellemző!”

Lukács 12,1

Forrás: CCM Magazine