Az ausztrál Planetshakers ifjúsági missziójának együttese a felbukkanása óta egyre céltudatosabban szólítja meg és vezeti Isten felé a saját korosztályát, amelyet ma már világszerte elérnek.

A Planetshakers csapatát azt hiszem nem kell hosszasan bemutatnunk, hiszen az elmúlt években számos alkalommal léptek fel az Ez az a nap! rendezvényein. Az ő gyülekezetükben 2016-ban indult útjára a Planetboom nevű csapat, akik elsősorban tinédzsereket és iskoláskorúakat próbálnak megszólítani. A szintén fiatalokból álló együttes tagjai nem csak maguk az előadók, hanem a dal- és zeneszerzők is egyben, az általuk írt szerzeményeket pedig legtöbbször ifjúsági táborokban, gyülekezetekben, vagy pedig ifi alkalmakon osztják meg a résztvevőkkel. Utóbbiakat heti rendszerességgel szerveznek Melbourne-ben és környékén, illetve a gyülekezetük által életre hívott Urban Life Group program részeként, ahol az ott élő ifjúsági vezetők és fiatalok felé is szolgálnak.

Planetboom – Got Me Like

A Planetboom fennállása óta eddig több mint 40 országban járt, ahol több mint 1 millió embernek közvetítették üzenetüket, de a videós portálokon is több százezren követik friss tartalmaikat. Az ausztrál együttesben él a vágy, hogy Jézust a középpontba helyezve átadják az örömhírt, és ezzel hatással legyenek az őket körülvevő környezetre, kultúrára és társadalomra.

Legfőképpen azért a saját korosztályukat és a fiatalabbakat célozzák meg, mert tapasztalatból tudják, hogy ezek az emberek milyen kísértéseknek, környezeti nyomásnak, határok nélküli zaklatásoknak, és a közösségi média erős hatásának vannak kitéve. A kreatív megoldásokban elől járó csapat nem csupán egy dicsőítő formáció, hanem egy keresztény mozgalom is a világ számára.

Planetboom – JC Squad

Az biztos, hogy a csapat a modern dicsőítés egyik új válfaját hozta be megjelenésével, hiszen alkotásaikban több stílust ötvöznek, köztük a pop-ot és a rap-et az elektronikus zenével. Néhány daluk az elmúlt években már helyett kapott a Planetshakers albumain, de 2019 márciusában megjelent az első önálló nagylemezük Jesus Over Everything címen, amelyen 11 felvétel – élő és stúdióban készült – kapott helyet.

Ezt idén a JC SQUAD névre keresztelt korong követte, amelyen több korábban publikált dal is szerepel. A címadással kapcsolatban a Planetboom a következőket nyilatkozta:

A JC SQUAD album kijelenti, hogy kik vagyunk: Krisztus teste, Isten családja, Isten serege és Isten mennyasszonya. Nem számít hol vagy a világon, vagy milyen kihívással nézel szembe, nem vagy egyedül, nem vagy elszigetelve! Egymást támogatva járunk, a Jézusba vetett hitünk egyesít. Szenvedélyesek, erőteljesek, egységesek és győztesek vagyunk. Együtt vagyunk a JC SQUAD (ford.: Jézus Krisztus osztag).

Az új album elkészítése során a csapat nagy hangsúlyt fektetett annak kifejezésére, hogy a JC Squad egy nemzetközi mozgalom. Ezért a promó videók elkészítéséhez felkérték barátaikat és társszervezeteiket a világ számos pontjáról, hogy készítsenek egy kis bejelentkező videót. Nagy örömmel tettünk eleget mi is a feladatnak! Az Ez az a nap! budapesti üdvözlete az alábbi videóban látható.

Tóth Szilvia