Nagy örömmel adunk hírt róla, hogy Andelic Jonathan továbbjutott A Dal 2021 következő fordulójába! A lendületes, funky-s dal, melynek kifejezetten dicsőítő jellegű a szövege egyaránt elnyerte a zsűri és a közönség tetszését. Hálásak vagyunk, hogy főműsoridőben helyet kaphat egy ilyen, kifejezetten dicsőítő szerzemény, mely után a keresztény zenéről és a hitről szóló beszélgetés zajlik. Nézzétek vissza a produkciót!

Andelic Jonathan Áldom című szerzeménye A DAL 2021 második válogatóján

A produkció után a zsűri részéről Ferenczi György kiemelte annak az értékét, hogy egy hitvalló dal hangozhatott el olyan előadásmódban, melyet nem hívő emberek is be tudnak fogadni. Nagy Feró hozzátette, csodálatos dolognak tartja, hogy végre kiáll egy énekes a színpadra és mer Istenről és Jézusról dalolni. Mező Misi, aki maga is hívő ember, bizonyságtételként elmondta, hogy aki keresztény és Istenről énekel, az nem a közönségnek akar megfelelni, mert nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy amikor felébredünk hálát adjunk Istennek, hogy ő megváltott bennünket, és ez történt ebben a dalban is.

https://www.facebook.com/AndelicJonathan/posts/1600289440172221

Jota az előadás után az M2 Petőfin adott interjújában elmondta, hogy nagyon jól érezte magát a színpadon és különösen örül annak, hogy a zsűri pozitívan fogadta az Áldomot és annak mondanivalóját. Hangsúlyozta, hogy az egyik célja az volt, hogy a dal dinamikájával, előadásmódjával a nem vallásos emberekhez is eljusson az üzenet.

A zsűri pontszámai alapján Andelic Jonathan éppenhogy, mindössze egy ponttal maradt le a továbbjutásról, de a műsor végén a közönségszavazatoknak köszönhetően mégis jogot szerzett az elődöntőben való indulásra. Várjuk azt a fellépést is és továbbra is veled leszünk, Jota!

Neked hogy tetszett a dal? Írd meg kommentben!

Andelic Jonathan Jota A Dal 2021 válogató
Jota a továbbjutás után – szurkoljunk neki továbbra is!