Az engedelmesség gyakran kihívást jelent – akár arra hív minket Isten, hogy szeressünk egy durva szomszédot, adakozzunk áldozatosan a szegényeknek, vagy töltsük szombatunkat mások szolgálatával. Lesznek olyan időszakok, amikor legszívesebben feladnánk. Még az is lehet, hogy úgy kezdjük érezni, hogy erőfeszítéseink hiábavalóak.

Jézus megmondta nekünk, hogy a hitnek az útja nehéz lesz. Azt mondta, hogy az emberek félre fognak érteni minket, rágalmazni fognak, és el fognak fordulni tőlünk. Azok, akiket a legjobban próbálunk elérni, talán verbális támadásokkal válaszolnak a kedvességünkre. Ha a mára, az eredményekre összpontosítunk, ezek a nehézségek valószínűleg elkedvetlenítenek bennünket. Jézus személyes tapasztalatból megértette ezt, és mégis elviselte „az előtte lévő öröm helyett” (Zsidók 12:2). Nekünk az Ő példáját kell követnünk, és a nem a csalódásokra, hanem az örökkévalóság dolgaira kell összpontosítanunk.

Egy napon Isten végleg száműz minden fájdalmat és megpróbáltatást az életünkből, és mi elmerülve állunk majd az Ő jelenlétében. Ez önmagában is örömre ad okot. De a mi Istenünk a bőség, az igazságosság Istene, aki észrevesz minden kedves és áldozatos cselekedetet. A Szentírás azt ígéri, hogy Isten megjutalmaz minden hitben tett cselekedetet – még a „láthatatlanokat” is -, és a jutalmunk nagyon jó lesz. Ezeknek az igazságoknak arra kell ösztönözniük minket, hogy minden pillanatban Isten akaratát keressük, tekintetünket az előttünk álló mérhetetlen áldásokra összpontosítva.

1. Isten meg fogja jutalmazni az engedelmességünket

A Máté 25:40-ben azt olvassuk: „Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg”. Más szóval, Jézus azonosul azzal, ahogyan mi bánunk a fájdalmat szenvedőkkel, az elszegényedőkkel és a kirekesztettekkel. Amikor őket szolgáljuk, valójában Krisztust szolgáljuk, és Ő megígérte, hogy meglesz a jutalmunk. Ahogy Jézus mondta a Máté 16:27-ben: „Mert eljön az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.” Ezért „Bármit tesztek, szívből tegyétek, mintha az Úrnak, és nem embereknek tennétek! Hiszen tudjátok, hogy az Úrtól megkapjátok jutalmul az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok.” (Kolossé 3:23-24).

2. A jutalmunk jó lesz

Képzeld el a kedvenc nyaralási célpontodat, partidat vagy ajándékodat. Gondolj egy olyan pillanatra, amikor kivételesen boldognak és teljesnek érezted magad. A Szentírás szerint a földi legjobb élmények elhalványulnak mindahhoz képest, ami előttünk áll. Egy olyan hasonlatot használva, amelyet sokan közülünk megérthetnek, Jézus azt mondta: „Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérnek tőle?” (Máté 7:11)

A szövegkörnyezetben Isten gondviselésére és az imáinkra adott válaszokra utalt, de az általános elv érvényes. Isten jó. Ő a bőség Istene, aki szereti megáldani az Ő szeretteit. Az egész Újszövetségben Isten arra hív minket, hogy bízzunk az Ő jóságában, mert biztosan tudjuk, hogy öröm vár ránk.

3. Isten az engedelmességet jutalmazza, nem az eredményeket

A halála előtti éjszakán Jézus összegyűjtötte tanítványait, hogy tragikus hírt közöljön velük. El fogja hagyni őket, és üldöztetést fognak átélni. Míg egyesek elfogadják az evangéliumi üzenetüket, mások gyűlölni fogják őket érte.

Sokszor a legnagyobb, legszívből jövő erőfeszítéseink sem vezetnek a remélt eredményekhez. Sőt, lehet, hogy haragra gerjesztenek másokat. Miután ezt személyesen, számos alkalommal megtapasztalta, Pál apostol az első században ezt írta: „Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Korinthus 15:58).

Isten látja a szívünket, a kitartásunkat, az iránta és mások iránt érzett szeretetünket. Ő nem minket tart felelősnek azért, hogy mások hogyan viselkednek, vagy hogy hogyan növekszik a szolgálatunk és a gyülekezetünk. De elvárja tőlünk, hogy jól éljünk és szeressünk, és mint egy büszke Atya, szereti megjutalmazni engedelmességünket.

4. A motivációnk számít

Ha szülő vagy, megérted a különbséget a vidám és a kötelező szolgálat között. Az előbbi inkább büszkeséggel és örömmel jár; a másik, amelyet gyakran szemforgatás és sóhajok jellemeznek, frusztrációt okozhat. Isten az engedelmességünket akarja, igen; de ennél is még jobban a szívünket. A farizeusokhoz szólva, egy olyan csoporthoz, amely az igazságosság külső, felületes fitogtatásáról volt ismert, Jézus azt mondta: „Képmutatók, helyesen prófétált rólatok Ézsaiás: Ez a nép ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha tanításként emberi parancsolatokat tanítanak.” (Máté 15:7-9).

Évtizedekkel később Pál hasonló aggodalmaknak adott hangot, amikor a korinthusi Krisztus-követőkhöz szólt. Az egész 1. Korinthusi levélben arra utaló jeleket látunk, hogy a gyülekezetben lévők inkább magukat igyekeztek felemelni, mint Krisztust. A legtekintélyesebb pozíciókat és a legbecsesebb lelki ajándékokat akarták.

Amikor vallásos cselekedeteink önző indíttatásból fakadnak, legnagyobb erőfeszítéseink is alig érnek többet egy gyenge próbálkozásnál. Isten azonban megjutalmaz minket, amikor Krisztus iránti szeretetből szolgálunk vagy adakozunk, mert Isten szereti a jókedvű adakozót (2Korinthus 9:7b). Ennek ismeretében arra kell törkednünk, hogy folyamatosan ellenőrizzük a szívünket, és erőt és vágyat kérjünk arra, hogy „okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul” (Róma 12:1).

Amikor az élet és a szolgálat kihívást jelent, amikor mások támadnak minket a hitünk miatt, és a legbuzgóbb erőfeszítéseink látszólag hatástalanok, találjunk vigasztalást és bátorítást ebben: Isten megjutalmaz minden imát, adományozott forintot és tiszta és dicsérettel teli szívből tett szolgálatot. Az örökkévaló kincsek, amelyeket Ő őriz számunkra, sokkal jobbak, mint bármi, amit a földön megszerezhetnénk, és soha nem rozsdásodnak vagy fakulnak el.

Forrás: Crosswalk