Katartikus érzés, amikor valaki egy reménytelen adósságtól megszabadul. Azt látjuk az 5Mózes 15-ben, hogy Isten azt szeretné, ha népe az elengedés gondolatát az ő irántuk való kegyelmének a tágabb összefüggésébe helyezve értené meg. Ennek a szakasznak a fő témája a hetedik esztendő végén történő „elengedés”, amely arra utalt, hogy Izráel népének a bűnéért megtörtént az elégtétel. Minden hétszer hetedik esztendőt követő évben pedig az engesztelés napjának ünnepi mozzanata arra emlékeztette Izráelt, hogy Isten megszabadította a népet Egyiptomból, a szolgaságból (5Móz 15,15), és ebből következik többek között az, hogy időről időre el kell engedni az adósságokat (15,1–6), illetve hogy a szegények iránt könyörületességet kell gyakorolni (15,7–11). Tehát mivel Isten könyörületesen bánt velük, Izráelnek az volt a dolga, hogy általában mindenféle béklyót feloldjon – bocsássa szabadon az adósrabszolgákat, engedje el a tartozásokat, adja vissza a zálogba vett ingóságokat és ingatlanokat. (Lásd 3Móz 25.)

Ez a gyakorlat előrevetítette azt a nagy elengedést, amelyet Isten Krisztus engesztelő áldozata révén vitt végbe, amikor a bűn adósrabszolgaságából szabadított föl bennünket (Róm 6,17–18). Ahogy Izráel Egyiptom rabszolgája volt, és saját erejéből nem tudott szabadulni, ugyanúgy minden ember a bűn rabszolgája, és az egyetlen reménye a szabadulásra az, amit Krisztus tett értünk (5,6–8). Az ő halála és feltámadása volt a fizetség a bűn adósságáért. Ez az egyetlen esély minden ember számára, amelyet az Atya Isten adott, hogy helyreálljon a kapcsolatunk vele (Jn 14,6). Csak így szabadulhatunk a bűn és a halál hatalmából. Isten a jótevő, aki megfizette népe számára a szabadulás árát, amit saját erejükből soha nem tudtak volna megtenni (5Móz 15,2). Ugyanígy minden ember halott Ádám miatt, de Krisztus életre kelt mindenkit, aki hisz az evangéliumban, vagyis akit az Úr megváltott (Róm 5,12–21).

A teológusok ezt úgy nevezik, hogy a „nagy helyettesítés”, ami alatt azt kell érteni, hogy a tartozás, amellyel az emberiség adós volt – a bűn miatt –, mind Jézusra terhelődött, és amit ő érdemelt volna – tökéletessége miatt –, az a hívőknek tulajdoníttatik. Ő vette magára helyettünk Isten haragját, és átadta nekünk az Atyától neki járó áldást, amelyre mi soha nem lennénk jogosultak. A keresztény hívőknek csakugyan van okuk szétkiáltani a világba, hogy Jézusban mienk a nagy „elengedés”!