A Balaton déli partján a lelkészünk üdülőjében táboroztunk nyaranta. Nagyszerű előadók jöttek, nagyon sokan adták át ott az életüket Jézusnak. Egyszer a tóparton valaki elkezdett énekelni, és egy érdekes hangzású ének szólalt meg. Más volt, mint az addig ismertek – Graham egyik éneke volt.

Az amerikai Integrity kiadó volt akkoriban világszerte a legnagyobb dicsőítő zenekiadó. Milliós példányszámban eladott Hosanna! Music sorozatuk révén jutottak el a föld minden részére az új dicsőítő énekek. Éppen tervezték a következő albumot, amikor Graham náluk járt. Meghallgatták, és olyan történt, mint addig soha: az új albumon az énekek nagy része egy előadótól, Grahamtől került fel. Legismertebb dala a Shine Jesus Shine, melyet nálunk is elénekelt egyszer:

Graham Kendrick a 2014-es Ez az a nap!-on a Budapest Arénában

Ám nemcsak új színt hozott a dicsőítés palettájára, hanem – lelkészével együtt – egy mozgalmat is elindított. Általuk született meg a March for Jesus, amikor a hívők kiléptek a templomok falai közül, és éneklős felvonulást tartottak városuk utcáin. A kezdeti 15 ezerről, hamar 70 ezressé duzzadt a londoni felvonulás, és az ötletet milliók vették át szerte a világon. Graham ekkoriban kimondottan olyan énekeket szerzett, melyeket az ilyen felvonulásokon jól lehetett énekelni.

A 2000-es budapesti Jézus felvonulás

2000-ben volt az utolsó felvonulás, és ekkor, a budapestin startolt az Ez az a nap!, amikor a várt kétezer helyett, 25 ezren vonultunk végig a Parlamenttől a Tabánig. Graham az angol dicsőítő/dalszerző hagyomány egyik úttörője, akinek koncertjét hallgatva határozta el az ifjú Noel Richards, hogy ő is ezt az utat fogja járni. Aztán jött Matt Redman, Tim Hughes és a többiek. Ők mind jóban vannak egymással, tisztelik és becsülik a másikat. Mindnyájan voltak már nálunk, és ha sikerül, akkor július 24-én jönnek is a stadionba. Graham ma is aktív, ő aztán tényleg megy előre a múltból.