Christine Caine a lelki kiégésről

Caine az 1990-es években kezdett el Isten szolgálatában dolgozni. Az elmúlt három évtizedben világszerte számtalan rendezvényen és konferencián tartott előadást, többek között rendszeres előadója a Passion konferenciának is. Elindított egy globális emberkereskedelem elleni szervezetet, alapított egy sokaknak erőt adó női szolgálatot – és ezek csak a legfontosabbak. Közel 30 éve teljes erővel nyomja a gázpedált, és soha nem tervezte, hogy lassítana.

Mindez öt évvel ezelőtt megváltozott, amikor Caine átélte azt, amit keresztény élete legfájdalmasabb időszakának nevez. Néhány hónap alatt elvesztette édesanyját, bátyja feleségét, férje nővérét és sógorát. A veszteségekkel párosult egy közeli barátja mélységes árulása, valamint masszív globális problémák. Caine egy viharos időszakban találta magát.

„Azt hiszem, talán úgy lehet a legjobban megfogalmazni, mintha egy ötös kategóriájú hurrikán csapott volna le rám. Mintha egy tökéletes vihar jött volna” – mondta Caine. „Sokan úgy éreztük, hogy bizonyos értelemben kihullott alólunk a talaj. Próbáltam mindent feldolgozni külső szinten, majd belsőleg is, ami velem történt.”

Még akkor is kitartott, amikor a teste kezdett elfáradni a küzdelemben. Nem tudott aludni, nem tudta lelassítani az elméjét, egy ponton még egy enyhe pánikrohamot is átélt. Caine azonban továbbra is teljes gőzzel rohant előre mindenen keresztül, anélkül, hogy sokáig levegőért kapott volna. Arra koncentrált, hogy válaszokat találjon és segítsen másokon, ahogy mindig is tette.

Egy este aztán leült a férjével, Nickkel, és megnéztek egy műsort a tengerészgyalogosokról, akik részt vesznek az úgynevezet Pokoli héten. Ez egy olyan kiképzési gyakorlat, amelynek célja, hogy a katonákat kimerítő fizikai, mentális és érzelmi teszteknek kitéve megtörje. Miközben a műsort nézte, Caine-nek is összeomlott a saját élete.

„Azt mondtam Nicknek: ‘Úgy érzem magam, mint akit kidobtak a helikopterből. Tudom, hogy meg tudom csinálni. Nem fogok meghalni. Voltam már itt korábban. Tudom, hogy az óceán nem fog megölni. Megvan bennem ez a lelki erő, hogy ezt végigcsináljam. De 30 évnyi Jézus-követésem óta most először nem tudom, hogy akarom-e.'”

Miután végül beismerte magának, hogy nem tud továbbmenni a gázpedálon tartott lábbal, Caine elkezdett mélyre ásni, keresve hogyan jutott el ehhez a lelki kiégéshez. Rájött, hogy egy idő után a megpróbáltatásokon és zűrzavarokon keresztül egyszercsak elkezdett sodródni. „Nem úgy, hogy elsodródtam a Krisztus iránti engedelmességtől” – magyarázta Caine – „hanem elsodródtam a célom iránti valódi szenvedélytől”.

Caine szerint a sodródás nem feltétlenül azt jelenti, hogy eltávolodunk a hittől. Sokkal inkább azt, hogy a szenvedélyünket lehorgonyozzuk valamiben, ami nem erős és biztos, valami másban, mint maga Jézus. A sodródás akkor következik be, amikor az emberek hagyják, hogy a világ változásai – akár nagy léptékben, mint egy világjárvány, akár személyes léptékben, mint a barátságok – elvonják őket Krisztustól. „Ha a horgonyunk nem szilárd és biztos, akkor egyszerűen nem fogjuk tudni véghezvinni feladatainkat” – figyelmeztet Caine.

Még egy olyan ember számára is, mint Caine, könnyű sodródni. A világot elárasztja a sok figyelemelterelés, amik elsőre nem is tűnnek annak. Lehetnek apró dolgok, amelyek megkönnyebbülést hoznak egy nehéz időszak közepette, mint például egy érdekes új sorozat, amit minden este megnézhetünk. Vagy a figyelemelterelés valami másként jelenik meg, mint például a hype a szenvedély helyett.

„A hype az, amit sokan összekeverünk a szenvedéllyel. A hype egy bizonyos érzést ad, de aztán szükségünk van a következő eseményre vagy a következő akármire” – mondta Caine. „A szenvedély olyasvalami, amit Isten szelleme belsőleg szabályoz, annak ellenére, hogy mi történik körülöttünk.”

Caine rádöbbent, hogy éveken át összekeverte az Isten iránti szenvedélyét az Isten iránti hype-al. Kereste a következő ösztönzést, ami megtartja, valami olyasmit, ami segít meggyőzni arról, hogy lehorgonyzott és gyökeret vert. Arra jött rá, hogy a sodródás, amin keresztülment, nem azért volt, mert az élet megváltozott körülötte, hanem inkább azért, mert néhány mérgező dolog beágyazódott a szívébe, ami lehetővé tette számára a sodródást.

„A hype elfedett néhány dolgot, ami a fejemben zajlott” – magyarázta Caine. „Bizonytalanság, félelem, kétségek, csalódás, csüggedés, kiábrándultság – egy sor dolog. Olyan dolgok, amikről nem beszéltem.”

Caine-nek mély kérdésekre kellett válaszolnia. Olyan kérdésekre, amelyekről azt hitte, hogy már régen megválaszolta, de rájött, hogy valójában folyamatosan gondolkodnia kell. Elég volt neki Isten? Mi motiválta a Krisztussal való járását? Mihez volt kötve a horgonya?

Caine csak ekkor látta meg, hogy a horgonya a tengerbe sodródott. Ahogy Caine elkezdett átgázolni a saját sodródásán, rájött, hogy a Krisztushoz való lehorgonyzásnak kell lennie a legfőbb prioritásának. Különböző módokat kezdett beépíteni életébe, hogy kapcsolatban maradjon Istennel, és ezáltal azon kapta magát, hogy egyre közelebb sodródik hozzá.

Lelki gyakorlatai nem voltak újak vagy különlegesek, hanem egyszerű, bibliai alapelvek, amelyek mind a mai napig Krisztushoz rögzítik. Ezek közé tartozik, hogy a barátaira támaszkodik, hogy segítsenek neki közeledni Istenhez, amikor úgy érzi, hogy különösen távol van tőle, valamint hogy naponta és tudatosan imádkozik, és hogy folyamatosan időt tölt az Igével.

A következő hype kísértése még mindig jelen van Caine életében, ahogyan mindenki máséban is. Caine-nek még mindig nehéz néhány napot Isten közelében maradnia, hiszen az élet nem mindig tökéletes. Ezeken a napokon Caine a János 15-re és a szőlőtőhöz való ragaszkodás fontosságára emlékezteti magát, még akkor is, amikor a ragaszkodás csak a szokásos, mindennapi rutinszerű hűségnek és engedelmességnek tűnik.

„Azok után, amin 2016-ban keresztülmentem, úgy érzem, hogy az Úr azt mondta: ‘Felkészítelek. A pokolba fogsz menni és vissza, mert mindenki más is oda fog kerülni pár éven belül. Így éreztem. Olyan volt, mint egy felkészülés, amin át kellett esnem lelkileg. Mindent újra át kellett gondolnom” – mondta Caine a 2020-as élményéről.

A 2020-as világjárvány volt a fordulópont sok ember számára, akik egyre távolabb sodródtak Krisztustól, és sokan talán észre sem vették, hogy egyre inkább távolodnak. Caine arra figyelmeztet, hogy a legveszélyesebb sodródás akkor következik be, amikor az ember a semmibe sodródik. Ha nem horgonyozod le az életedet semmiben, elveszve találhatod magad a tengeren, és nem tudod, hogyan jutottál oda, vagy hogyan juthatsz vissza.

Caine jól ismeri a sodródás érzését. Miután saját életében is megtapasztalta reméli, hogy az öt évvel ezelőtti nehézségek, amelyeken keresztül kellett mennie, bátorítást nyújthatnak sokaknak: vissza lehet térni a vándorló tengerről.

„Vagy gyakorolod a lelki fegyelmet, amely közelebb visz Jézushoz, vagy valami mást gyakorolsz, ami eltávolít Tőle” – figyelmeztet Caine – „és azt hiszem, ebben az időszakban sokan közülünk felhúzzák a horgonyt, ami maga Jézus. Nem állítjuk le sehova, és mielőtt észrevennénk, máris igazán veszélyes, nyílt vizeken vagyunk.

„Bátorítani akarom az embereket, és azt akarom mondani nekik, hogy Jézus a reménység, ami a lelkünk horgonya. Ő méltó. Ő hűséges. Ő igazságos. És minden bolyongásunkban és sodródásunkban le kell vetnünk ezt a horgonyt.”

Forrás: Relevant Magazine