Tavaly jelent meg Chris Tomlin tizennyolcadik stúdióalbuma, a The King Is Still The King. A 16 dalt tartalmazó kiadványt nagyrészt a Zsoltárok könyve ihlette, középpontjában pedig az a gondolat áll, hogy a dicsőítés során minél inkább maga Isten igéje szólaljon meg ének formájában. A lemezen több ismert keresztény előadó is közreműködött úgy mint Phil Wickham, Ben Fielding, Aodhán King, Jamie MacDonald és a CalledOut Music.

Zeneileg változatos anyagról van szó. Akadnak lendületes, örömteli dicsőítő dalok, miközben a nyugodtabb, elmélkedő hangvételű szerzemények mély bibliai tartalommal szólítják meg a hallgatót. Több olyan ének is szerepel a lemezen, amelyet könnyű együtt énekelni gyülekezeti környezetben, de helyet kapott reménységről és Isten gondviseléséről szóló, vonós hangszereléssel kísért imádság is.

A lemez egyik legnagyobb erőssége, hogy következetesen Isten személyére és tulajdonságaira irányítja a figyelmet. Bár ez első hallásra magától értetődőnek tűnhet egy dicsőítő albumnál, az utóbbi években a műfaj egyre szélesebb témakört ölelt fel, ezért különösen üdítő, hogy ezek a dalok újra Isten jellemét és hűségét állítják a középpontba. Tomlin korábban is hangsúlyozta: dicsőítésvezetőként fontosnak tartja, hogy a lehető legtöbb bibliai szöveg jelenjen meg az énekekben, ezért az album számos sora közvetlenül a Zsoltárok könyvéből merít.

A dalok arra emlékeztetnek, hogy Isten a Megváltó, a Király és az Úr, aki hűségesen cselekszik népéért. Hallgatás közben könnyen eszünkbe juthatnak azok az igeszakaszok, amelyek Krisztus hatalmáról, fenségéről és uralmáról beszélnek.

Nehéz egyetlen kiemelkedő szerzeményt választani az albumról, de a Doesn’t He és a Help My Unbelief különösen emlékezetesnek bizonyul. Előbbi könnyen énekelhető refrénjével azt hangsúlyozza, hogy egyedül Isten méltó az imádatra minden élethelyzetben.

A The King Is Still The King méltó helyet foglal el Chris Tomlin eddigi munkásságában. Bibliai üzenetekben gazdag, szenvedélyes és könnyen énekelhető dalai egyszerre szolgálhatják a személyes lelki elmélyülést és a közös gyülekezeti dicsőítést, miközben újra Isten nagyságára és hűségére irányítják a figyelmet.