A hétköznapi élet is bőven produkál olyan helyzeteket, melyek bevállalást igényelnek, és az elején nem mindig lehet eldönteni, hogy bejön vagy sem. Bátorság kell ahhoz, hogy egy fiú megkérje a lány kezét. Azok a megelőző másodpercek! Bátorság az is, amikor rábízunk egy értéket valakire. Mondjuk, az egy hónapos jogsival rendelkező lányodra/fiadra az egyszem családi autót. Botorság vagy helyes bizalom? A biztosító dönti el, ha az első, egy mély, megkönnyebbülő sóhaj, ha a második.

Ott volt Ben Carson (Gifted Hands/Áldott kezek film), akinek el kellett dönteni, hogy hagyja meghalni a baseball ütővel szétvert fejű embert, vagy még gyakornok agysebészként megműti, ami teljességgel szabálytalan volt. Azt választotta, amire felesküdött, és komoly kockázatokkal, de megmentett egy életet. Mikortól repülhet egyedül egy pilóta, vagy vezethet egy kamionsofőr? Minden kezdetnél kell némi bátorság. A rendszerváltásnál szinte mindenkinek becsődölt egy cége, s azt követően lett sikeres az üzleti életben. Szinte lehetetlen 100 százalékosan felmérni egy üzleti döntés következményeit, és bizony sok sikersztori bátor döntések nyomán lett azzá, amit aztán csodálunk.

Az egyik legnagyobb és meglehetősen speciális bátorság az, amikor meg merjük fogalmazni az álmainkat. Isten mindenkibe belehelyezett ilyeneket, amik arról szólnak, hogy miként hozhatsz ki többet magadból, és hogyan lehetnél javára az embereknek. Alkotni és szeretni. Fejlődni mindkettőben. A lelkünk a burok, ahol felnőhetnek az álmok, és amikor megvalósulnak, akkor egy kicsit megértünk abból, hogy a teremtéskor a láthatatlanból lett a látható. Mert mi is ezt éltük át.

A szeretetnél pedig azért kell bátorság, mert ahhoz, hogy önnön magadból kiindulva szeress, sebezhetővé kell, hogy legyél. Ha szeretsz valakit, akkor megnyitod a lelked, és hozzáférhet a legnemesebb részeidhez. Ha pedig olyan közelről rosszul reagál vagy tesz valamit, akkor azzal óriási fájdalmat tud okozni. A szeretet erejét az mutatja, hogy újra és újra felkínálja magát, és vállalja az esetleges visszautasítás megviselő érzését. Isten például folyamatosan ezt éli át. Odaadta a számára legkedvesebbet értünk, de így sem kell sokaknak a megmenekülés és a vele való kapcsolat. A szeretet botornak és hiábavalónak tűnhet.

Miért hívod fel újra és újra a magányos ismerősödet, amikor csak minimális a reakciója, és a kesergései meghallgatásán túl nem sok eredmény látszik? Miért hozta fel Wilberforce újra és újra a rabszolgaság eltörlését a Brit Parlamentben? Miért szorgalmazta Semmelweis a fertőtlenítést? A szeretet olyan, mint a napsugár. Nagy része kárba veszhet, de amit felmelegít és felnöveszt, annak hallatlanul örülünk. Aztán a szeretet megsebződésének kétféle reakciója lehet. Az egyik kifarol, és „tudod, mikor!” üzemmódba húzódik vissza. A másik pedig veszi a bátorságot, és szereti a következő „áldozatát”, mert annyira fontosnak tartja mások segítését, hogy vállalja a sebezhetőséget, és elviseli a fájdalmakat emiatt.

Bátorság gyerekeket vállalni, főleg, ha nem látszik biztosítottnak az anyagi háttér. Erről sokezren tudnának milliónyi történetet elmesélni, mert csodák-csodájára ezek a gyerekek felnőnek, és egész jófejek lesznek. Ám ez a bátorság azért nem botorság, mert velük együtt felvállaljuk a lemondásokat és az áldozatokat is. Majd jönnek az örömök és a boldog pillanatok, amikor nézed őt felnőni és felnőve, és azt mondod, hogy megérte bátornak lenni. Bátorság az is, amikor nemet mondunk, és az is, amikor igent. Ha népszerű, de amúgy rosszra nemet mondasz, és népszerűtlen, de igazra pedig igent.

Bátorságot igényel az is, hogy bocsánatot kérjünk. Mert mindnyájan hibázhatunk, és ezt merni kell felvállalni is. Bátorság kell ahhoz, hogy közösséget vállalj a csetlő-botlóval, a lelkileg küszködővel, a szegénnyel, a társadalom alján tengődővel. Amikor mész vele a villamoson, és legszívesebben letagadnád, hogy ismered, ő meg oldottan beszélget veled némileg illumináltan, büdösen, fogatlanul. Bátorság kell ahhoz, hogy leállítsd a negatív beszélgetést arról, akit a háta mögött kitárgyalnak.

Aztán van, hogy mások miatt leszel bátor, mert van egy nálad is kisebb, gyengébb egy félelmetes helyzetben. Amikor vaddisznónyomot találsz a szánkózó hely mellett, és egyedül vagy a kisgyerekeddel. Vagy amikor egy vár oldalában mentek fel három gyerekkel, és hirtelen túl meredekké válik, de már nem tudsz visszafordulni. Az élet tele van helyzetekkel, melyeket vagy önként vállalunk, vagy belekényszerülünk. Ilyenkor lesz a nemecsekből NEMECSEK. Sok hős él köztünk, akik bátrak, akik nem futamodnak meg, akik végigmennek az úton, amire egyszer ráléptek. Ők képezik a társadalom gerincét, akik jót akarnak, kitartanak, alkotnak és szeretetet adnak. Ez pedig nem állapot, hanem irány. Ha kimerültek vagyunk, akkor csak picire futja. A szándék a lényeg, a megvalósítás pedig több mindennek a függvénye. De inkább legyünk bátrak, és néha botorak, mintsem gyávák, akik megfutamodnak.

„Ne feledd: Én parancsoltam meg neked, hogy légy erős és bátor! Istened, az Örökkévaló van veled, akárhová mész! Hát ne félj semmitől, és ne engedd, hogy bármi elbátortalanítson!” (Józsué 1,9)