Az emberiséget az viszi előre, amikor létrehozunk valamit. Egy gyógyszert, egy technikai újdonságot, egy találmányt. Persze csak akkor, ha jól és jóra használjuk. Van, aki zenét ír, és van, aki novellát. A jó esztergályos két század milliméter pontosan tud fémet megmunkálni. Ez a fele a legvékonyabb hajszálnak.

Az egyes generációk hordozzák a tudást, átadják, a következő pedig továbbfejleszti azt. Amikor leszáll egy repülőgép, akkor műszakilag átvizsgálják. Egy fiatalabb inspektor látta, hogy idősebb társa egy pohár vizet löttyintett a pilóták előtti ablakra. A tapasztaltabb kolléga elmondta neki, hogy ott egy mágneses erőtér alakul ki, ami gondot is okozhat, és a víz semlegesíti ezt a hatást. Ez egyetlen szakkönyvben sincs benne, de így megy tovább a tudás és a tapasztalat.

Van, aki az embereknek alkot, és van, aki az emberekben. Aki tanít, az közvetlenül a lelkekbe viszi azt, amit oktat, és – ha olyan a személyisége – azzal is nyomot hagy, ahogyan teszi azt, a szavaival, a hozzáállásával. De ez érvényes a szülőkre is, és mindenkire, aki hatással van az „alatta” levőkre, aki az adott munkahelyi vagy társadalmi ranglétrán följebb áll. Alkot az is, aki céget vagy intézményt vezet, mert munkahelyet teremt vagy biztosít, és ott a légkör kialakulása is rajta áll (vagy bukik). Van, aki a kezével tud alkotni, van, aki a szavaival, és van, aki a szervező képességével. Mindenki kapott valamilyen adottságot, és az idő haladtával egyre több tapasztalat társul ehhez.

Az is alkotás, ha fenntartunk, építünk egy kapcsolatot. Időt, energiát és kreativitást igényel, hogy törődjünk a másikkal. Az egy különleges módja az alkotásnak, amikor másvalakit segítünk, hogy ő is tudjon alkotni. Amikor átadunk a tudásunkból, és ő aztán a maga módja szerint hozzátesz ahhoz, s úgy használja fel. Valaki megír egy könyvet az életéről, megfigyeléseiről, másvalaki három óra alatt elolvassa, és az abban foglaltak onnantól kezdve már őt is gazdagítják.

Az inasok figyelik az egyes szakmák jártasabb művelőit, és így lesznek képesek majd a helyükbe lépni. Akik idősebbek, azok az élet sok területén képesek mentorok lenni. A tapasztalat óriási kincs, és bár nincs az a megbecsülésük, mint keleten, de sok fórum van, ahol a korosabbak adhatnak a náluk fiatalabbaknak. Például azt, hogy mit érdemes komolyabban venni az életben, és azt is, hogy mit nem. Egy pedagógus, akinek a volt tanítványa messzire jut. Egy edző, akinek a játékosa kihozza a maximumot, és eredményes lesz. Egy kőműves, aki megy vásárolni, és közben látja azokat a házakat, melyeket ő épített. A szülőorvos, akihez már az általa világra segítetteknek a lányai jönnek, hogy új emberke szülessen közénk. A grafikus, akinek a kreatív ötletei láthatóak lesznek, vagy a rendőr, akinek alkotása maga a rend, amit őriz.

Sokkal több mindent hozunk létre, mint gondolnánk, és erre minden ajándékba kapott nap új lehetőségeket teremt. Ezért kell elutasítani a csüggedés és az apátia minden formáját, mert azok meg akarnak akadályozni bennünket, hogy ne tudjunk alkotni. Igényeljük az aktivitást, bár ha fáradtak vagyunk, akkor ki kell magunkat pihenni – néha egy fárasztó időszakot is. Mert bizony alkotás az anyáknak, feleségeknek a takarítása, főzése, ruha kikészítése, gyakorlatias törődése is. Mert ha minden másnap is főz egy családanya, az „csak” harminc évet számolva 15-20 ezer óra alkotást jelent a konyhában. Ez a fajta alkotás pedig megjelenik a felnőtté válók fizikumában, s hogy táplálékot kapva, a családtagok képesek alkotni a maguk területén.

Csak az ember képes fejlődve alkotni, ami lehetőség és felelősség is egyben. A múlton nem érdemes rágódni, a jelen a mienk. Itt alkossunk szóval, kézzel, pénzzel, idővel, energiával – persze úgy, hogy közben törődünk magunkkal. Használjuk azt, amink van, alkossunk a másiknak és a másikban. És akkor mi is azt hallhatjuk, amikor odaállunk végignézni az életünket, mint az alábbi történetben, és együtt örülhetünk:

„Akkor Isten Királysága hasonló lesz ehhez: egy ember külföldre akart utazni, ezért összehívta a rabszolgáit, és minden vagyonát a gondjaikra bízta. Egyiküknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet — mindenkinek a maga képességei szerint… Aki öt talentumot kapott, összesen tízet hozott vissza. Ezt mondta: »Uram, öt talentumot bíztál rám, s ezzel öt másik talentumot szereztem!« Ura megdicsérte: »Jól van, hűséges és derék szolgám! Jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, ezért sokkal többet bízok rád. Gyere, és örülj velem együtt!«

Máté 25