Kimond egy bántó mondatot, ami belefúródik a másik lelkébe, ő pedig megy tovább, mintha mi sem történt volna. Ha tudatod vele, akkor – jó esetben – értetlenül fogadja. Az a közös ezekben az emberekben, hogy mindannyiuknak volt valamilyen vesztesége a gyermekkorában. Meghalt az egyik szülő vagy elváltak a szülei, ő pedig megsérült emiatt.

A veszteség illetve a válás (az egyik szülő hiánya) nagy fájdalmat okoz neki, a kicsi lénynek. Teljesen váratlanul éri, s ezt öntudatlanul úgy reagálja le, hogy bezárja a lelkét. Ez azt jelenti, hogy nem akar érzékeny lenni mások iránt, mert ez sebezhetőséget jelent, ő pedig épp most élt át egy óriási fájdalmat. Ezzel megvédi magát egy esetleges fájdalomtól, de az érzékenységét is lezárja, amivel másokat tudna érzékelni. Emiatt nagyon lecsökken az a képessége, hogy érezze azt, ha bántó módon viselkedik vagy beszél, és ilyen felnőtt lesz belőle.

Egy fájdalom után, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő, érzéketlenné teszi magát, és emiatt ő okoz később másoknak fájdalmat, amit nem érez. Hajlamos lesz hibáztatni, kárhoztatni, sőt időnként gyötörni a másikat. Ha ezt felhozod nekik, akkor legtöbbjüknek ilyenkor hozzáérsz a még mindig fájó részéhez, és nagyon vadul tudnak reagálni rá. Kitérnek, azt mondják, hogy túlérzékeny vagy, illetve visszatámadnak, hogy te sem vagy tökéletes. Akik pedig ezzel a jelenséggel találkoznak, meghökkennek, megdöbbennek, dühösek lesznek, mert tehetetlennek érzik magukat. Ha viszont kezdjük megérteni, mi okozza ezt, akkor egy gyerekkori sérülés nem kell, hogy tovább hasson, nem fogja tönkre tenni a kapcsolatainkat, és nem fog elidegeníteni bennünket egymástól. 

A megoldás erre is a szeretet. Ha van a közelében valaki, aki azzal együtt szereti az illetőt, hogy ő időről-időre megbántja, akkor puhul ez a megkeményedett rész, és enyhül a fájdalom. Ha valakitől folyamatosan elfogadást és megértést kap, akkor újra mer nyitni, és egyre érzékenyebb lesz, s ennek arányában csökken az előfordulása és a mértéke annak, hogy bántó legyen. Egy idő múlva pedig olyan biztonságérzete alakulhat ki, és annyira lecsökkenhet a múlt belső fájdalma, hogy ezt a jelenséget át is lehet beszélni, és az illető onnantól tudatosan odafigyel arra, hogy mikor jelentkezik, hogyan veheti észre, s állíthatja le (nem annak szánt) bántó megjegyzéseit.

Ha megértjük azt, hogy az ilyen embertársaink nem szándékosan bántanak, akkor könnyebb lesz őket szeretni. Persze, ha megbánt, az ekkor is fáj, de mégis más, ha tudjuk, hogy egy érzék hiánya miatt történt, ami pedig egy traumára vezethető vissza.

Isten is így reagál ránk, amikor haragszunk a sok veszteségünk miatt, s időnként őt hibáztatjuk. Mert van az a szintű szeretet, ahol meggyógyulnak a lelki sebeink, a veszteségeink – még akkor is, ha mi (is) tehetünk róla. Ehhez adott egy láthatatlan Személy, de jó, ha van, aki érezhetően, hallhatóan, átölelően is ott van nekünk – tegyünk vagy mondjunk akármit is.

„Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket”

János 8,31.32