A Skillet megszólal
Negyedszázada hangosan az igazságról.
A rockzenének nyersnek és őszintének kell lennie, mert így lett kitalálva. Egy kétségbeesett kiáltást például ebben lehet megfogalmazni, mert annak a megszólaltatására a lágyabb műfajok nem alkalmasak. A rock át kell, hogy menjen a lelkeden, és akkor érted meg, hogy mit akar kifejezni. Minden hangszer fontos, egyedül, egy másikkal párban, és együtt is, mert a zenei kifejezés különböző fázisaiban megvan a maguk szerepe.
A Skillet 25 éve hasít, és az bennük a különleges, hogy a világi színtéren is nagyon népszerűek. Többször jártak nálunk, előzenekarként és önállóan is. Amikor a Nickelback előtt játszottak, akkor lehetett velük beszélgetni, és elmondták, hogy egy ilyen turnén sok élethelyzetben találkoznak a zenekarok tagjai, és volt módjuk az életükkel bemutatni valamit Isten országából a másik csapatnak. Nézzünk most meg tőlük az Awake and Alive-ot (Felébredtem és élek):
Aki nem ismeri a rock világát, az nem tudja elképzelni, hogy egy ilyen csapat miként tud szolgálni az emberek felé. Nos, egyszerű a válasz: a rockzene egy nyelv, és a Skillet jól beszéli ezt.
A hitük átsugárzik a nézőkre, akik szintén beszélik ezt a nyelvet, és jól tudnak különbséget tenni a színpadon megszólalók lelkiségét illetőleg. John Cooper az együttes vezetője egyszerre energikus és közvetlen személyiség, aki keresztényként is nagyon hiteles. A koncertek magas zenei színvonalúak, és a leadott energia jól megmozgatja a hallgatóságot. Egyszerűen nagyon jók ebben a műfajban. Cooper mindig is magas színvonalon szeretett zenélni, még mikor evangelizációs együttesük volt, akkor is. Memphisben akkoriban akkora mozgás volt, hogy 30 keresztény zenekar működött egyidőben. Annak a gyülekezetnek a lelkésze, ahova járt, bemutatta őt egy gitárosnak, és azt javasolta, hogy hozzanak össze annyi zenei alapanyagot, amennyit csak tudnak, tegyék be egy serpenyőbe (angolul skillet), és süssék meg, aztán meglátják, kinek fog ízleni. Megáldotta őket, elindultak, és két hónap múlva már lemezszerződésük lett, és látjuk azóta milyen messzire jutottak.
Cooper nemrég írt egy könyvet, melynek az igazság a legfontosabb témája. Ugyanaz a címe, mint az előbb látható dalnak, csak még hozzá van téve a Truth (Igazság) is. Több barátját és ismerősét is látta letérni a Biblia mutatta útról, és azon gondolkodott, hogy mit tudna tenni azért, hogy segítsen az embereknek az Ige igazsága mellett megmaradni. Úgy látja, hogy komoly támadás alatt van az Igazság, és számtalan hatás, kísértés és csábítás próbál eltántorítani, összezavarni vagy megtéveszteni.
Cooper egyszerre határozott, megértő és humoros, és ettől lesz vonzó a stílusa. Emiatt lehet, hogy sokaknál célbaér a könyv üzenete, és visszatérnek az Igazsághoz, aki maga Jézus és az Ige. Észrevette, hogy sokan érzelmileg viszonyulnak a hit kérdéseihez, ami egyszerre jó, de veszélyes is tud lenni. Ő is híve az érzelmeknek, és amikor Istenről beszél, akkor érezni, ahogy tűzbe jön, és nagyon is tud lelkesedni. Ám az igazság az mindig igazság marad, akár fent vagyunk érzelmileg, akár pedig lent. Ezért fontos a Biblia objektív igazságát folyton szem előtt tartani, mert az stabil és kiegyensúlyozott élethez segíthet bennünket. Ezt még édesanyja tanította meg neki, amikor a bátyjának és neki rendszeresen felolvasott a Bibliából. Nagyon együttérez azokkal, akik mentális problémákkal küzdenek, és a Skillet szövegei gyakran érintik ezeket a témákat. John számára fontos, hogy aktív tagja a gyülekezetének, mert az elmúlt tíz évben, amióta igazán sikeresek lettek, ez volt az, ami megóvta az elszállástól, és itt tartotta a földön.
A nyolcvanas években egyszer a hasonlóan rockos Undercover csapat az akkori hippik, szerkósok és szerek fővárosában, Amszterdamban koncertezett. Előtte kimentek a városba, és hívogatták az ott heverésző, álldogáló fiúkat, lányokat, akik közül sokan el is jöttek. A koncert után pedig bibliaórát tartottak nekik. Erre mondta George Hamilton IV., az ismert country énekes, hogy vele a kockás ingében nem álltak volna szóba ugyanezek, de a hosszúhajú rockerzenészekkel igen.
Így van létjgosultsága a különböző stílusoknak, mert a megszólítható hallgatóság is sokféle. Így futja pályáját a Skillet negyed évszázada, és nem úgy látszik, mintha lassítanának. Ne is vegyenek vissza, mert így mennek előre a dolgok. Aktívan, lelkesen, a lehető legmagasabb szinten ott, ahol vagyunk. Mi is mindnyájan így álljunk hozzá ahhoz, amivel foglalkozunk. Adjuk a legjobbat minden, ajándékba kapott napon.
Forrás: CCM Magazine