Nem csak az én közösségemben, az általam bejáratott utakon. Ezt talán nem annyira nehéz belátni. De továbbmegyek: a Szentlélek nem csak az én egyházamat segíti az evangelizációban, hanem minden olyan közeget, ahol ketten vagy hárman Jézus nevében összejönnek. Ez már talán nehezebben emészthető.

Végül azt is be kell látni, hogy Istent felismerik és szeretetét megtapasztalhatják azok is, akik nyitottak, de nem tartoznak semmilyen egyházhoz. És Isten az ő tanúságtételüket is felhasználja az evangelizációban. Valamiért ők olyan embereket is elérnek, akikhez semelyik felekezet nem jut el.

A hivatalos egyházi misszión túlmenően búvópatakként működik egy sajátos kegyelmi vonal. Egy „underground”, valami egészen sajátos és szép. Rejtőzködő, szelíd és talán zavarba ejtő.

Isten valamiért úgy döntött, hogy nem kizárólag az én egyházamon keresztül végzi az evangelizációt. Nem biztos, hogy csakis a velem teljesen azonosan gondolkodók és cselekvők a misszió – Szentlélek által támogatott – munkatársai. Isten a kereteinken kívül is dolgozik…

Nem megkeresztelt rabok hirdetik egymásnak az evangéliumot. Templomba nem járó fiatalok tesznek tanúságot arról, hogy imádkoznak azért, hogy társaik megtapasztalják Isten szeretetét.

Isten szabad. Mindenkit használ, aki nyitott. Aki nincs ellene, az Vele van.

Inspirációként egy történet:

„Mózes egybegyűjtött hetven férfit Izrael vénei közül, s odaállította őket a sátor köré. Ekkor leszállt az Úr a felhőben, szólt hozzá és elvett abból a lélekből, amely Mózesen volt, s odaadta a hetven férfinak. Ezek, amikor megnyugodott rajtuk a Lélek, akkor prófétálni kezdtek, máskor azonban nem. Két férfi azonban a táborban maradt: az egyiket Eldádnak, a másikat Medádnak hívták; ezeken is megnyugodott a Lélek, mert ők is az összeírtak között voltak, csak nem mentek ki a sátorhoz.”

4Móz 11,24-26

Tömő János