Az a szép a modern gospel világában, hogy annyi nagyszerű előadó van, és ők sorra írják a jobbnál jobb dalokat. Anglia talán legismertebb keresztény női énekese: Philippa Hanna, aki jó énekeket ír, melyeknek a szövegei hallatlanul mélyek.

A családban több rokona is ismert zenész lett, így nem volt meglepő, amikor pici lányként odaállt szülei elé, és elénekelt egy Whitney Houston számot. Mindig is énekelni szeretett volna, s meg volt győződve, hogy egy nap valahol a zene világában fog tartósan mozogni. A középiskolai évek alatt ő is felvette a „nem értenek meg, csak ellenem vannak” hozzáállást, és volt, hogy hajnalban a rendőrök vitték haza. Rossz társaság, rossz döntések – s most Istennek ad hálát, hogy ő és legjobb barátnője is (akivel együtt élték meg) épségben átjutottak ezen az életszakaszon.

Philippa Hanna
Philippa Hanna

Nem kapott vallásos neveltetést, nem ismert hívőket sem, amíg egyszer az egyik zenésztársa hívő nem lett. A szeme előtt változott meg, és akkor jött rá, hogy ez nem egy megszokás, hanem igazi változás. Elment egy dicsőítő összejövetelre, ahol látta, hogy az ott levőknek milyen sokat jelent a hit, és teljesen magától és magában kérte Jézust, hogy amennyiben létezik, akkor legyen számára is valóság. Reggel, amikor felébredt, olyan boldogságot élt át, mintha álmai lovagjával találkozott volna.

És ez a szoros kötődés azóta is tart, melyet a My Hope is in the Blood (A reményem a vér miatt van) énekében bont ki oly szépen. Ilyen találó mondatokkal, mint: Ha nem érzek semmit, akkor is velem vagy… visszaszerzed, amit elvettek tőlem… mik az én bűneim a megváltásodhoz képest, és az egész egy felszabadító üzenetté áll össze. Mert akármilyen híresek, ismertek, áldottak is leszünk, mindig is ez számít: a vér, ami értünk kiontatott. Ez – és csakis ez – ad polgárjogot a Mennybe. Ettől szép, hogy ilyen egyszerű, és attól mély, hogy ez mennyi szenvedésébe került Megváltónknak.

Az igazán jó énekeknek a szövege szól valamiről, de miután meghallgattad, adnak valami olyan tartalmat, olyan lényegi összefoglalást Istenről, Jézusról, a kapcsolatunkról, ami egyedülálló. És ehhez még csak nem is kell ballada hosszúságúnak lennie. Ilyen például Pat Barrett éneke, a Better.

Hanna belső meggyőződést élt át, hogy neki nem célja, hogy híres legyen, a reflektorfény, hanem hogy dicsőítse Istent, és bizonyságot tegyen róla. Ennek szolgálatába állította minden tehetségét és ajándékozottságát. Erősen kellett állnia az elmúlt években, mert több válás és gyülekezeti változás is történt, ami megingathatta volna hitét, lévén olyanok kerültek nehéz helyzetbe, válságba, akikre addig felnézett.

„Ezután írtam több dicsőítő éneket is, mert nekem a dicsőítés kommunikáció és párbeszéd egyaránt. Egy szeretetteli beszélgetés azzal a létező Istennel, aki megmentett és megváltoztatott engem. Mert olyan az életem, mint egy színes templomi üvegablak. Ezeken történeteket ábrázolnak, melyek üzennek. Ha Isten rásüt az életemre, akkor nekem is lesznek történeteim, melyeket megoszthatok másokkal.”

A vírus szinte mindenkitől elvett valamit, Hannától is, a másokkal való találkozás lehetőségét és örömét. És bár vannak veszteségeink, de Te még mindig/akkor is Isten vagy (You Are Still God), ahogy Hanna fogalmazza meg a lényeget. „Ha megrendül valami, amire építettem, ha magamra maradok a sötétben, ha megszakad a szívem, ha nincs válasz a kérdéseimre, ha elhagyatatottnak érzem magam, s ha nem is látom, mi vár rám – akkor is uralkodsz, te vagy az Isten, és teljes szívemből bízhatok benned”.

Énekesnő, akinek Isten a fontos. Ahogy Grétánál is láthatta mindenki, hogy kit szeret a legjobban, ki jelent számára mindenkinél és mindennél többet. Tanulhatunk tőlük, mert ez mindennek az alapja, és a lényege.

Forrás: Cross Rhytms Magazine