A könyv a nép történelmének a kiemelkedő lelki mozzanataira összpontosít, így aztán hosszan írja le Dávid király uralkodásának az időszakát. Királyként Dávid arra törekedett, hogy Isten imádatát Izráel életének a tengelyévé tegye. Nagy ünnepléssel Jeruzsálembe szállíttatta a szövetség ládáját a papokkal és a lévitákkal, hogy a népet olyan istentiszteletben vezessék, amelyet maga Isten rendelt el. Dávid szívből vágyott rá, hogy a nép megadja Istennek azt a dicsőséget, amely méltó hozzá (1Krón 16,29). Ezt a vágyat visszhangozza a krónikás a fogság után élő nép számára.

A Krónikák első könyve családi örökségére is emlékeztette a megszabadult népet; ezt alapozza meg a könyv elején található hosszú nemzetségtáblázat. A könyv eredeti olvasói megértették ebből, hogy összetartoznak a hit nagy hőseivel: a nemzetségtáblázat Pérec, Júda fia révén Dávid királlyal kapcsolta össze őket.

A fogságból visszatérő maradék hozzáfogott a templom újjáépítéséhez, amelyet a pogány babiloniak romboltak le, amikor Júdát fogságba hurcolták. Isten ez idő alatt is hűséges maradt azon ígéreteihez, amelyeket Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak, utóbb pedig Dávid királynak adott. Ezeket az embereket használta föl Isten arra, hogy létrehívja népét, és megalapozza Dávid királyságát, illetve az örök királyságot, amelyet Dávidnak megígért. A könyv kiemeli Dávid életének a diadalmas pillanatait – úgymint Jeruzsálem elfoglalását (11,4–9), a szövetség ládájának Jeruzsálembe helyezését (15,25–29), illetve a király Izráel ellenségei felett aratott győzelmét (18,1–12)–, hogy ezáltal bátorítsa és erősítse a népet: bízzanak azokban az ígéretekben, amelyeknek ők az örökösei.

Ezek az ígéretek arra sarkallták az embereket, hogy Istent imádják. Uralkodása során Dávid éppen ezt tette. Az, hogy figyelmét ennyire a szentélyre és a templomra összpontosította, jól mutatja, mennyire vágyott rá, hogy a nép az örökké hűséges Istent imádja. A Krónikák első könyve is ugyanígy arra törekszik, hogy a fogság után élő népet emlékeztesse a helyes istentisztelet központi jelentőségére.

Azok a szövetségi ígéretek, amelyeket Isten Dávidnak adott, előremutatnak arra, amit később a Messiás hozott el. Jézus, a Király, Istennel járt, csakúgy, mint Dávid, és ő most is arra készteti népe tagjainak a szívét, hogy megfelelő módon imádják Istent. Így tehát ő teljesíti be azokat az ígéreteket, amelyeket Dávid kapott, és ő az, aki megvalósítja az örök királyi uralmat.

„Énekelj az Úrnak, te egész föld! Hirdessétek szabadítását nap mint nap! Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek!”

1Krónikák 16,23–24