A Jeremiás siralmai Jeruzsálem éppen bekövetkezett pusztulásának hátterén a próféta elszánt és állhatatos reménységével ér véget. Összefoglalja az összes nehézséget, amelyet a korábbi fejezetekben részletesen kifejtett, de mégsem a gyász szavaival zárul, hanem egy könyörgéssel.

Az, hogy Isten hűséges, nem azt jelenti, hogy minden tökéletesen megy. A 4. és az 5. fejezet szemléletesen leírja Jeruzsálem népének a szenvedését. Jeremiás pontosan tudja, hogy Isten mindenhatósága nem azt jelenti, hogy nem ér bennünket semmiféle csapás. A szerző beismeri, hogy a nép megérdemli az ítéletet, amely utolérte (Jer 4,13), de azt is tudja, hogy Isten mindent – jót és rosszat egyaránt – kézben tart (3,37).

Ezért tehát a könyv egy alázatos kéréssel fejeződik be, amelyben szerzője elismeri Isten szuverén hatalmát, és könyörög, hogy ne hagyja figyelmen kívül népe könyörgését. Az utolsó két versben azt kéri, hogy Isten állítsa helyre népét, hacsak nem haragudott meg végérvényesen rájuk. Ez azt jelentené, hogy lehetséges, hogy Isten olyannyira megharagszik, hogy végleg elfordul népétől? A Róm 8,35–39 szakaszában Pál azt írja, hogy semmi „nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van”. Mielőtt Mózes meghalt, ezt az ígéretet hagyta Józsuéra: „Maga az Úr megy előtted, ő lesz veled. Nem marad el tőled, és nem is hagy el téged.” (5Móz 31,8) Máté evangéliuma szerint ezek voltak Jézusnak a mennybemenetele előtt mondott utolsó szavai: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)

A Jeremiás siralmai arra emlékeztet bennünket, hogy Isten népe számára mindig van remény. Az Ószövetség végig arról tanúskodik, hogy Isten velük maradt minden csapás ellenére, amelyet Izráel magára vont. Az Újszövetségben Jézus megváltotta a világot, és elküldte Szentlelkét, hogy a hívőkkel legyen, és vezesse őket. Semmi – még Izráel népének az esztelen lépései, a modern kori hívők közönye, de még a halál vagy az élet – sem képes elválasztani Isten népét az ő szeretetétől.

9De te, URam, trónodon ülsz örökké, királyi széked megmarad nemzedékről nemzedékre. 20Miért feledkezel meg rólunk ilyen sokáig, miért hagysz el minket oly hosszú időn át? 21Téríts magadhoz, URam, és mi megtérünk, tedd újra olyanokká napjainkat, mint régen voltak! 22Vagy talán végképp elvetettél minket, annyira megharagudtál volna ránk?

JEREMIÁS SIRALMAI 5,19–22