Engedelmesség és áldás
Sámuel első könyve megmutatja, hogy milyen áldás fakad abból, ha valaki engedelmeskedik Istennek, ezzel szemben pedig milyen pusztulást hoz, ha az ember a maga útját járja.
Sámuel első könyve megmutatja, hogy milyen áldás fakad abból, ha valaki engedelmeskedik Istennek, ezzel szemben pedig milyen pusztulást hoz, ha az ember a maga útját járja.
Ez egy olyan alapvető bibliai téma, amely az egész Ószövetségen végighúzódik. Az 1Sám 12,14–15 versében világosan látszik ez a törvényszerűség: az Isten iránti engedelmesség áldott életre vezet, az Istennel szembeni engedetlenség pedig sokszor nagy bajt okoz. Erre számtalan példát találunk: Éli fiai engedetlenségük miatt nem lehettek Izráel bírái; ugyanez volt a helyzet Sámuel fiaival is.
Saul élete még egyértelműbben mutatja ezt a törvényszerűséget. Saul számtalanszor volt engedetlen Istennel szemben. Türelmetlen volt, nem várta ki Isten időzítését, hanem az Úr által meghatározott idő előtt mutatta be az áldozatot (13,7–14). Elhamarkodottan és meggondolatlanul tett olyan fogadalmat, amelyet aztán képtelen volt betartani (14,24–44). Nem hajtotta végre az Úr ama parancsát, hogy az amálékieket és minden tulajdonukat pusztítsa el (15,1–34). Féltékeny volt Dávidra, amikor az emberek dicsérték hősiességét és sikereit (18,8). Többször is Dávid életére tört (18,10–11.20–25; 19,7–10; 22,6–19; 23,7–8; 24,2–3; 26,1–3; 27,1). Meggyalázta Istent azzal, hogy egy halottlátóhoz fordult segítségért (28,3–25). Saul királyságát végig az Istennel szembeni engedetlenség jellemezte, és ennek súlyos következményei lettek: Isten Lelke elhagyta, kiszolgáltatva őt saját sorsának. Saul az emberek támogatását, sőt a királyságát is elveszítette.
Ezzel szemben Dávid engedelmesnek bizonyult Isten iránt. Isten nem a külső tulajdonságait vette figyelembe, amikor Izráel királyává tette. Dávid Isten „szíve szerint való” ember volt (13,14), ezért Isten megáldotta őt. De Dávid sem volt képes tökéletesen megfelelni Isten parancsainak (2Sám 11,1–27). Nem volt hibátlan az élete, aminek meg is voltak a következményei. Izráel legfőbb reménye az volt, hogy eljön az a király, aki mindenben Istennek engedelmeskedik, és sosem okoz nekik csalódást.
Jézus életét az Atya akaratának való tökéletes megfelelés jellemezte. Az élete árán is engedelmes volt, és soha semmiben nem volt engedetlen. Azt mondta, hogy „ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” (Lk 22,42). Jézus engedelmessége hozta el az igazi áldást. Bár őt keresztre feszítették, ezzel utat nyitott Isten népének arra, hogy megtapasztalja a bűnbocsánat által a legfőbb áldást, és Isten országába térhessen.
“Bárcsak félnétek az URat, és szolgálnátok neki, hallgatnátok rá, és ne lázadnátok fel az ÚR parancsa ellen, hanem követnétek Isteneteket, az URat ti is meg a király is, aki uralkodik fölöttetek! Mert ha nem hallgattok az ÚR szavára, hanem föllázadtok az ÚR parancsa ellen, akkor ellenetek fordul az ÚR, ugyanúgy, mint őseitek ellen.”
1SÁMUEL 12,14–15