A sok-sok lélektani jó tanács mellett a legfontosabb mégis az, hogy olyan erősnek érezzen bennünket gyermekünk, akire bizton támaszkodhat. Ez a kihívás természetesen nem elfojtást, nem erősen kontrollált kommunikációt, nem magunkra erőltetett nyugalmat kell hogy jelentsen. A gyermek ösztönösen megérzi, hogy ránk bízhatja-e magát, és ha megteszi, biztonságban lesz-e majd érzelmileg és testileg is.

MIT TEGYÜNK SZÜLŐKÉNT, HOGY EZT A BIZTONSÁGOT GYERMEKÜNK MEGKAPJA?

  1. Továbbra is törődjünk magunkkal is, tápláljuk lelkünket-elménket mindazzal, ami biztonsággal, jó érzéssel, erővel és tenni akarással tölt fel! A krízis miatt lehetőleg semmit ne vonjunk meg magunktól, amit eddig is tettünk a jóllétünk érdekében (reggeli elmélkedés, ima, fizikai mozgás-edzés, nyugodt étkezés, pihenés, séta, beszélgetés mélyebb témákról-gondolatokról, olvasgatás, délutáni kávézás-teázás, vendégeskedés stb.)! Tegyünk meg mindent, ami az élet és Isten iránti bizalommal tölt el, ami lenyugtat, ami inspirációt ad, ami összekapcsol másokkal is! Feltétele ez annak, hogy gyermekünk erősnek érezzen és lásson minket, hisz ez a legfontosabb számára. Csak ezt megszerezve lássunk a következőknek!
  2. Ha van olyan tennivalónk, amit az otthonunk, szeretteink jövőjének biztonsága érdekében meg kell tennünk, ne habozzunk, de ne is kapkodjunk, hanem lehetőleg nyugodtan végezzük el, például bevásárlás, javítás, tartalékolás, változtatás a befektetéseinken stb. Ezekbe a feladatokba is nyugodtan vonjuk be gyermekünket!
  3. Mérjük fel és tervezzük meg reálisan, hogy a háború következményeivel küzdő emberek közül kiknek és hogyan akarunk és tudunk segíteni! Válasszunk ebben olyan formát, amihez nagyrészt értünk, és amire valóban szükség van, például adomány, tolmácsolás, szállítás, tanítás, befogadás stb.! Segíteni akarásunk ne legyen túlzó, ne uralja el teljesen a családi életet, hanem természetes részét képezze a mindennapjainknak, hogy gyermekünk a korának megfelelően és egyszerűen vehessen ezekben részt!
  4. Lehetőleg ezek alatt a közös tennivalók alatt beszélgessünk magáról a háborúról is gyermekünk korának megfelelően (ne külön, túl hangsúlyosan csak a háborúra koncentrálva)!
  5. Estéinket tervezzük meg előre, hogy gyermekünk álomba kerülését biztonságossá tegyük! Hívő szülőknek nagy segítség ebben is az elalvás előtti közös imádkozás.
  6. Maximáljuk azt az időt, amit a háborúval kapcsolatos informálódásra, tájékozódásra fordítunk! Az információszerzésünknek legyen megbízható, fő forrása! Semmiképp ne azt lássa gyermekünk, hogy mindenfélét összeolvasunk, szörfözünk a hírek tengerén! Minél előbb kössünk ki egyetlen megbízható forrásnál! Erre valamelyik megbízható karitatív szervezet mintául szolgálhat.
  7. Óvakodjunk attól, hogy a háború kapcsán újra és újra a vádaskodások és a bűnösök hangoztatása uralkodjon el az otthonunkban, hisz a háború igazi mozgatói tőlünk nagyon messze élnek! Ez maradjon a politikusok dolga! Nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy nekünk mi a teendőnk (ahogy nagy- és dédszüleink is gondolták a háború idején).

(Akinek mindehhez inspiráció kell, annak ajánlom Az élet szép c. olasz romantikus drámát!)

VÉGKÖVETKEZTETÉS

Nem önző – sőt igazán segítő – az a szülői attitűd, amely először azzal foglalkozik, hogy saját belső biztonságát és lelki erejét akarja magának megszerezni újra meg újra, hiszen ezek hiányában nincs mit átadnia gyermekének.