Már néhány évesen fizikus akartál lenni, kiskamaszként részecskefizika-kutatásokban vettél részt, a gimiben pedig detektort építettél és a budapesti Wigner Részecske és Magfizikai Intézetbe jártál kutatni. Mindez nagyon különleges. Hogyan élted meg a tehetséged kibontakozását otthon a családban, a suliban? Nem tartottak „csodabogárnak”? Mikor ismerted fel, értetted meg, hogy mindez Isten ajándéka számodra?

Nagyon támogató környezetben nőhettem fel, családom, gimnáziumi tanáraim, barátaim kezdetektől támogatták álmaim, elképzeléseim, és támogatnak a mai napig is. Ez tényleg egy hihetetlen nagy ajándék. Tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy mindig azzal foglalkozhattam, amit szerettem. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig minden könnyű volt, de tudtam, hogy a „szívás” is megéri, hiszen az vezet végső álmaim elérése felé.

Éppen ezért túlzásnak is érezném, ha „csodabogárnak” tartanának, mert tudom, hogy mennyi támogató ember áll folyamatosan mögöttem, mellettem. Ha már csoda, akkor inkább a környezetem a csoda, akik velem vannak. Azt, hogy a fizika, a természettudományok, a kísérletezés, az oktatás a szívem csücske, egészen hamar felismertem, bár akkor még inkább hobbinak és nem ajándéknak gondoltam.

Amit leginkább ajándékként élek meg, az a lehetőség, hogy másoknak is átadhatok ebből valamit. Ez a felismerés gimnáziumi éveim alatt fogalmazódott meg bennem.

Keresztény családban nőttél fel, 14 évesen bemerítkeztél. Mit jelent számodra mindez, miért tartod fontosnak? A tanulmányaid, kutatásaid során miben segített a keresztény meggyőződésed?

Szeretnék minél több embernek beszélni az Istennel való kapcsolatomról, hitemről, függetlenül attól, hogy keresztény vagy nem keresztény közegről van szó. Éppen ezért az, hogy bizonyságot tegyek Isten előtt keresztények előtt, hogy bemerítkezzek, hogy elmondjam másoknak a saját történetem, nagyon fontos volt számomra.

Nem beszélve arról, hogy nekem a bemerítkezés kicsit a házasságra emlékeztet (bár házasodni „igazából” még nem házasodtam), csak a bemerítkezés során Istennel kötöttem össze nyilvánosan is az életem.

Nagyon snasszul hangzik, de Isten tényleg minden jó és rossz pillanatban ott volt velem: amikor megnyertem egy-egy nagyobb, akár nemzetközi versenyt, vagy amikor épp megbuktam valamelyik tárgyamból. Nem akarok álszent lenni, Isten végig velem volt, az ő hozzáállása hozzám biztos változatlan volt mindegyik élethelyzetemben, de én azért jobban élveztem versenyeket nyerni vele (de sajnos a tanulás része az is, hogy Isten néha megpróbál). Így a hitem talán abban segített leginkább, hogy szépen lassan elkezdtem megtanulni, hogy minden okkal történik, nem kell túlparázni semmit.

Mit gondolsz a tudomány és a hit kapcsolatáról? Keresztény tudós fiatalként hogyan tudsz bizonyságot tenni a kutatások, számítások, egyenletek világában élő, gyakran ateista embereknek?

Az ELTE fizika szakát részben azért is szerettem volna a tőlem telhető legjobb eredménnyel elvégezni, hogy utána amit mondok, azt az emberek számításba vegyék, ne gondolják, hogy „csak úgy” beszélek Istenről: tudják, hogy a szavaim mögött van némi tudás is. Talán ez az egyik olyan tény, amivel hitelesen tudok emberek elé odaállni. Jó, hogy tudják, hogy a természettudományok, leginkább a fizika sem áll messze tőlem.

Szerintem a tudomány és Isten egyáltalán nem zárja ki egymást, sőt!

A nehézséget talán sok esetben az okozza, hogy ha egy jelenség sokszor megtörténik, például éjszaka után nappal jön, akkor azt elkezdjük leírni természeti törvényekkel. Ha kevésszer történik meg, például valaki, valami szörnyű betegségből meggyógyul, azt elnevezzük véletlennek. Így igencsak nehéz Istent bepozicionálni, hiszen valami vagy törvény, vagy véletlen, tehát látszólag Istenre nincs szükség. Próbálom megmutatni azoknak, akik így vélekednek, hogy sem a törvényszerűségek, amelyeket felállítunk, sem a véletlenek nem zárják ki Istent. Beszélgetni, filozofálni ezekről a kérdésekről sokat lehet, mindig igyekszem párhuzamot vonni Istennel és a fizikával/matekkal, hogy könnyebben emészthető legyen. Viszont azt nagyon fontos megemlíteni, hogy még a legjobb párhuzamok, semmi sem lesz elég ahhoz, hogy Istent „bebizonyítsam” bárkinek is. Sajnos, vagy sem, de előbb-utóbb mindig ott fogunk kilyukadni, hogy Istenhez előbb-utóbb bizony hit kell, amit én nem fogok tudni megadni senkinek. Ettől függetlenül nagyon szeretek Isten és a tudomány kapcsolatáról beszélgetni keresztényekkel, ateistákkal egyaránt.

A Biblia nem tudományellenes. Mégis néha az az érzése az embernek, hogy a keresztények „félnek” tőle. Miként tudod a tudományt közelebb hozni a hívő emberekhez?

Ez picit nehéz kérdés, mert ebben még egyáltalán nem vagyok jó. Amikor csak alkalmam van rá, nagyon szívesen mesélek keresztényeknek tudományról, jövőről, ma még futurisztikusnak hangzó találmányokról/elképzelésekről. Szívesen osztom meg velük, hogy ezek nincsenek Istennel ellentmondásban, sőt foglalkozni ezekkel kötelességünk, nem bújhatunk ki a válaszadás alól, hiszen például egy-egy jövőbeni orvosi találmánynál fontos lenne, hogy egyszerre bölcs és keresztényként is helytálló válaszokat tudjunk adni. Pár barátommal (Selmeczi Nimróddal, Petrával, Nagy Zsomborral, Fehér Bencével) alapítottunk erre egy kis csoportot is, akikkel pont ezt a célt tűztük ki, de sajnos az egyetemi leterheltség mellett nem sikerült annyira beindítanunk a projektet, mint amennyire szerettük volna.

Bizonyára majd ez a projekt is beindul! Köszönöm szépen a beszélgetést, Janka! Isten áldjon és használjon téged! Biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk még hallani rólad.

Forrás: Selmeczi Ottilia, Igeidők Magazin