Tavaly főtt (a szó szoros értelmében) a fejünk, hogy mi lesz a Puskásban a 42 fokos melegben, ki fogja azt kibírni? Aztán tanúi voltunk a csodának, ahogy a Pesten végigszáguldó vihar enyhe szelet és könnyű esőt hozva hűtötte a hőmérsékletet 25 fokra. Az ószövetségi szintű csoda sokakban megmaradt, és mint Dávid olyan sokszor visszaemlékezett Isten korábbi beavatkozásaira, idén velünk is ez történt. Az előrejelzések esőt prognosztizáltak, és aggodalmainkat csak erősítette, amikor előző nap befolyt a víz a stadionba. Sokunknak eszébe jutott a tavalyi időjáráscsoda, és arra gondoltunk, hogy ugyanahhoz az Istenhez fordulhatunk idén is, aki egy évvel korábban olyan szépen beavatkozott az egybegyűltek örömére.

Noel Richards írta, imádkozni fog azért, hogy ne essen az eső, és mások is beálltak a fohászkodók sorába.

Debrecen körül szép kis zuhé volt délután, a stadion környékére pedig hat óra tájára jelezték ugyanezt. A hangosítók tudatták, hogy komolyabb zuhatag esetén le kell állítani a cuccot, és ameddig nem szűnik az eső, addig nem tud énekelni senki, aki kimarad, az utólag már nem jöhet, mert a program onnan folytatódik, amikortól javul az idő. Gyűltek a felhők, ám mielőtt esni kezdett volna, pár perccel hat óra előtt, a színpad jobb oldalán szivárvány tűnt fel. Az égi jel anno azt jelentette, hogy Isten szövetséget köt az emberiséggel, hogy nem lesz újra özönvíz. A stadionban levőknek pedig azt üzente, nem lesz akkora eső, amely elmosná a rendezvényt. És így is lett. Esett ugyan valamennyi, de például egy résztvevő – aki végig lenn volt – pulóvere épphogy vizes lett, így jöhettek tovább a fellépők, és láthattuk és hallhattuk az összes előadót.

Az Ez az a nap! események Jézus köré szerveződnek, ő az első, akit meghívunk. Ha csak ő jönne el, akkor is megtartanánk a rendezvényeket, mint 2020-ban az üres Puskásban. Mindent neki köszönhetünk, egy ilyen nap a hálánk és a hódolatunk kifejezése. Erre hívunk mindenkit felekezeti hovatartozására függetlenül, és Jézushoz jönni, őt közösen imádni, most is sokakat vonzott. Ám minden ekkora méretű rendezvénynél vannak olyan helyzetek, ahol szükségünk van Isten segítségére, beavatkozására: amikor elfelejtenénk valamit, leáll az a szerkezet, hiányzik egy fontos részlet, vagy egyszerűen nincs rá hatásunk. Mint ahogyan az időjárásra tavaly és most sem. Nem is baj, hogy függünk az Úrtól, hisz így legalább még egyértelműbb, kinek is jár az elismerés. Az Úr a dicséretek közt lakozik – tudatja velünk a Biblia, és ezt csak tisztán szabad megélni. Nem manipulálva, hogy dicsérjük őt, mert ezzel előidézzük, hogy odajöjjön a dicsőségével. Az imádatban nem szabad helyet adni az elvárásnak – csak a vágyódásnak. Hogy szeretnénk közelebb kerülni hozzá. Ha az érzéseink a lehető legszárazabbak, akkor is imádjuk őt. Ez hozzáállás, és nem hangulat dolga.

Az pedig, hogy immár a második nagy, stadionos dicsőítést menti meg az időjárás szélsőséges megnyilvánulásától, egyszerűen bámulatos. Ez az ő mértéke, ezt csak ő tudta megtenni.

Ahogyan Pintér Béla énekelte: Az én Istenem egy hatalmas Isten, nincs olyan, mit ő nem tehet!