Régi himnuszok új köntösben – bemutatkozik re:harmóniák projekt

Kérlek mutatkozz be röviden. Mivel foglalkozol a mindennapokban?

Gusztin Rudolf vagyok, egyidős a rendszerváltással – napra pontosan. Zenész, zenetörténész, felszentelt szolgáló – ha igazán egzakt címszavakban kellene jellemeznem magam. Talán megfoghatatlanabb, de – számomra legalábbis – bensőségesebb megfogalmazás ez lenne: J. S. Bach, harmóniatan és John Wesley – azaz a kedvenc zeneszerzőm, a szenvedélyem, és a teológiai örökségem. Jelenleg (2022) a Zenetudományi Intézet munkatársa vagyok, zenetörténészként dolgozom, és a 19. századi magyar zenetörténetet kutatom, miközben ugyanebből az időszakból doktorálok is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen (Zeneakadémia). Emellett felszentelt szolgáló is vagyok egyházamban, úgyhogy az igehirdetés, liturgia, szentségek kiszolgáltatása sem áll távol tőlem, bár a gyülekezetben az igazán állandó szolgálatom a gyülekezeti éneklés vezetése. De ha igazán meg akarom válaszolni, mivel foglalkozom a mindennapokban, akkor a válaszom: a fejemben éjjel-nappal zakatoló harmóniák hallgatása és lejegyzése. Mert mint oly sok más zenész, én is nehezen tudom kikapcsolni énemnek ezt a részét – nem mintha különösebben akarnám.

Hogyan jött a zene szeretete?

A zene szeretete feltehetőleg szüleimtől származik, akik, bár nem zenészek (egyik oldalon nyelvi irányultság, másik oldalon mérnöki, végül mind a ketten lelkészek lettek), de szeretik a zenét: születésem óta körülvett a klasszikus zene, otthon bakelit lemezen sokszor szólt Brahms vagy éppen Csajkovszkij, és gyakran Händel zenéjére altatott édesanyám. Sőt, mivel bérletesek voltak, én pedig jó gyerek, már egészen kicsiként vittek magukkal Debrecenben klasszikus zenei hangversenyekre. Így 2-3 évesen láttam élőben a zenekart, és mutogattam, hogy tetszik a hegedű. Az egyik koncert végén könyörögtem, hogy apukám a zenekari árokhoz odavigyen, ahol megint csak a hegedűt néztem ki magamnak. Akkor még senki nem sejtette, hogy a zene lesz a mindenem.

Első osztályos koromban, 7 évesen elkezdtem hegedülni tanulni, 8 évesen pedig felvettem mellé a zongorát is, felsős koromban pedig eldöntöttem, hogy zenei pályára megyek. Középfokú tanulmányaimat a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában hegedű szakon végeztem, onnét pedig a Zeneakadémiára kerültem, ám egy sajnálatos betegség miatt (feltehetően ínhüvelygyulladás) egy év után abba kellett hagynom a hegedülést. Ezt követően szakot váltottam, és így kerültem a zenetudomány (muzikológia) szakra, ahol továbbra is a zenével foglalkozhattam, de anélkül, hogy fizikailag megterhelt volna. 2016-ban végeztem a Zeneakadémia zenetudomány szakán, egy évre rá pedig a tanári diplomát is megszereztem ugyanazon az egyetemen. Tanítottam is egy évet az egyik budapesti konzervatóriumban, és remélem, lesz még lehetőségem tanítani, mivel nagyon közel áll a szívemhez, de jelenleg kutatok és disszertációt írok.

Hogyan és milyen céllal született meg a re:harmóniák projekt?

Egy anekdota szerint Franz Schubert a halálos ágyán azért sírt, mert idő előtt meg kell halnia (31 évesen), holott annyi zenei ötlet volt még a fejében. Nem kívánom magamat Schuberthez hasonlítani (ahhoz korábban kellett volna kelni), de az érzés ismerős: sok zenei ötlet van a fejemben, és sajnálnám, ha nem oszthatnám meg másokkal! Mert reményeim szerint – és a visszajelzések is alátámasztják – értékes és gazdagító, amit hozzátehetek ezekhez az énekekhez a feldolgozásaim (lett légyen az harmóniai invenció vagy hangszerelés) által. És ha jó sáfár akar lenni az ember – és miért ne akarna –, akkor ez esetemben azt is jelentheti, hogy rögzítem őket, hogy minél többekhez eljusson, és gazdagítsa őket elődeinknek költészetben és zenében megtestesülő bizonyságtételei.

Ami pedig a gyakorlati oldalát illeti: évtizedek óta zenélek a gyülekezetben, éveken keresztül a MEKDSZ-táborokban is benne voltam a zenei csapatban, sőt pár éve a Sófár-táborban is tanítok és vezetek dicsőítést egy-egy estén. Ez alatt elég nagy mennyiségű zenei ötlet halmozódott fel, amit egész egyszerűen nem tudok már magamban tartani (eddig sem tudtam, ki is játszottam magamból, csak nem volt stúdióban rögzítve), és úgy érzem, érdemes arra, hogy felvételre kerüljenek. Alapvetően egy hagyományszerető, és klasszikus evangéliumi neveltetésű ember vagyok (akármit is jelentsen ez utóbbi), és talán szülői örökség is ez az értékrend, de rendkívül szeretem a régi keresztyén himnuszokat. Én valójában nem is nagyon léptem még át a 21. századba ilyen téren, elcsemegézgetek az első tizenkilenc század terméséből, abból is elég jól lehet lakni. Habár kortárs énekek feldolgozása is tervben van – sőt valójában már az ujjaimban.

Mindezt szerettem volna párosítani másik nagy szerelmemmel, az összhangzattannal, érthetőbb nevén a harmóniatannal. Már-már megmosolyogtató mértékben szeretem az alterált harmóniákat, és mindig is szerettem énekeket újraharmonizálni. A re:harmóniák projekt tulajdonképpen erről szól. Ahogy a honlapomon megfogalmaztam: régi keresztyén himnuszok újraharmonizálása. Régi tartalom, új külső. Hadd hangsúlyozzam azonban, hogy ebben az esetben új külsőn nem a mai zenei nyelvezetet értem. (Bár természetesen a projekt később új irányokat vehet, sőt új dalok is szerepelni fognak.)

A tervek között szerepel egy lemez felvétele, mit lehet erről tudni?

A lemezen a tervek szerint 12 keresztény himnusz feldolgozása szerepelne. Alapvetően egy bensőséges, kamarazenei hangzásban gondolkodom, hasonlóan a már elkészült felvételekhez. Énekszólam (dallam és vokálok), egy vonósnégyes (két hegedű, egy brácsa és egy cselló), gitár vagy zongora (éneke válogatja) és egy cajon. Ez a zenei hangzás közel áll hozzám, és sokaktól kapok olyan visszajelzést, hogy ők csendes dicsőítők, és olyan jól esik végre nem harsány, hanem szerény, csendes dicsőítést hallani, igazi közös éneklésben részt venni. Ugyanakkor merészet álmodtam: nem vagyok ismert és így vágok bele egy közösségi finanszírozású lemezbe. Meglátjuk, mi sül ki belőle. Amivel gazdagítani remélem a hazai keresztény zenei életet, az a régi himnuszok népszerűsítése, a harmóniai világom, és az akusztikus hangzásvilágú keresztyén zene. (Egyik sem teljesen egyedi, természetesen, a hazai szcénán belül sem.)

Ugyanakkor a tervek szerint ez a lemez csak egy lépcsőfok, hiszen tele vagyok ötletekkel, álmokkal, kezdve a tematikus lemezeken (pl. húsvéti énekek, úrvacsorai énekek, karácsonyi lemez stb.) át a zenei egyvelegként feldolgozott (azaz minden ének egymásba van kötve) dicsőítésen át az énekek keletkezését és mondanivalóját bemutató projektekig sok minden. A 2021. évi Sófár táborban például egyik este egy olyan, kb. negyven perces dicsőítőblokkot állítottam össze, ahol tíz ének volt összekötve, ráadásul a mondanivalót figyelembe véve például az első ének utolsó versszaka a blokk végén bukkant fel, mert mondanivalójában ott csengett össze egy másik ének egyik versszakával. Izgalmas kvázi liturgiaként tekinteni egy énekegyvelegre, és ennek megfelelően felépíteni. Ez az énekegyveleg is az álmaim között van mint stúdiófelvétel.

Hogyan látod a klasszikus zene szerepét, fontosságát a mai egyház életében?

A klasszikus zene ma már nem tartozik a könnyen fogyasztható zenék közé, ami nem baj, nem kell mindennek könnyen fogyaszthatónak lenni. (Bár napestig lehetne sorolni az egyébként igencsak populáris klasszikus zenei darabokat.) De ahogy egyszer Sebő Ferenc népzenész mondta a Felszállott a páva című tehetségkutatóban valamelyik fellépő csoportnak: ezek a fiatalok megtanulták, hogy a szórakozásért megdolgozzanak. A klasszikus zene egy elképesztő zenei gazdagságot hordoz, rendkívül invenciózus. Bármilyen műfajban alkotó zenész csak tanulhat belőle. A Beatles, Dream Theater, híres jazz-zenészek (pl. Duke Ellington, Keith Jarret, Brad Mehldau) – csak hogy néhányat említsek– mind-mind inspirálódtak belőle. A klasszikus zene minta. A jazz például, amely több zenei kultúrát egyesít, harmóniavilágát a nyugati klasszikus zenéből vette.

De a rövid kis moduláció után visszatérve a kérdéshez (zenei nyelven: főtémához): véleményem szerint a már meglévő egyházi zenei műfajt (ami sok esetben populáris zene, rock) tudná gazdagítani, ha hagynánk. Nyersen megfogalmazva: a négy akkord helyett lehetne mondjuk tizenkettőt is használni. Elvégre tizenkét apostol volt, nem négy. 😉 Igényességet hozhatna be az egyházi zene területére. Illetve nehezen tudom alátámasztani, bizonyítani, de van valami nemes a klasszikus zenében. Ugyanúgy, ahogy a nyugati keresztyénségben sem jó, hogy lelkileg oly sok mindent lebutítunk, és átitatjuk a fogyasztói mentalitással, úgy a zenében sem árt, ha az embereket nem a szórakozás irányába tereljünk, hanem arra, hogy a zene nevel, formál, nemesít. Nem ez lenne a musica sacra egyik célja? És persze az is vágyam, hogy a klasszikus zenében található gazdagságból inspirálódni tudjanak az egyházzenészek, akár orgonistáról, akár elektromos gitárt használó dicsőítésvezetőről beszélünk. Mert itt nem a műfaj erőltetéséről van szó (bár arról is vannak viták), hanem hogy a műfaj adta gazdagság importálható.

A minta mellett pedig megemlíteném a diverzitást: miért ne lehetne az egyházzenei élet sokszínű, ahol a népzene, klasszikus zene, jazz és populáris zene megfér egymás mellett? Egysíkú megközelítés csak a populáris zenére szűkíteni, hiszen a zenei ízlésünk nem egyforma. Arról nem is beszélve, hogy a műfajok ötvözése (cross-over) egyébként is divatos, nyugodtan lehet kísérletezgetni akár ilyen téren is. Summa summárum: a klasszikus zene megtermékenyítő hatással lehetne minden zenei műfajra anélkül, hogy direktben használnánk a műfajt. Egyébként sem lenne bölcs több évszázad zenei kincsét kidobni, csak azért, mert most éppen nem ez a divat. Az érték örök.

Hol tudhatnak meg többet a projektről az érdeklődők?

Sosem voltam egy mainstream ember, ami már abból is látszik, hogy nincs Facebookom. Erre már csak hab a tortán, hogy a felvételeimhez elsődleges platformként nem a YouTube-ot, hanem a Vimeót használom. Több dolog nem jutott eszembe, hogy hátráltassam a projekt megismertetését, de szívesen veszek ötleteket. 😉 A kifinomult zenei ízléssel bíróknak a Vimeo-csatornát javaslom, oda ugyanis minden felvételt felteszek, így például az Ó, ne hagyj magamra Jézus / Ó, ne menj előlem, Jézus című énekből és az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj című dalból három-három variáció is fenn van. Mindegyik más harmonizálás, esetenként más énekel vagy más a hangszerelés. Ez a többség számára azonban nem annyira izgalmas, és ez így van jól, maradjon meg a vájtfülüeknek. Azt viszont nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy egyébként mindenki a YouTube-ot használ, és videóra ráakadni (tehát nem célzott keresésről beszélünk) ott lehet, nem a Vimeón, úgyhogy oda is felrakok egy-egy felvételt (például azokból, amikből több variáció is készül, csak egyet). Akik pedig szeretnének többet megtudni a projektről, azoknak ott a re:harmóniák honlap, ahol összefoglalom a projekt célját, és itt mutatom be a zenésztársaimat is. Eddig csodálatos zenészekkel dolgozhattam együtt, akikkel élmény volt a közös ötletelés, próba és maga a felvétel is. Jó másokkal is osztozni a zenélés örömében. Tulajdonképpen a lemez is ezért készül.

A támogatásról is ezen a honlapon lehet bővebben olvasni, ugyanis, ahogy korábban említettem, közösségi finanszírozású a lemez. Ha pedig valaki eggyel hátrébb akar lépni, és jobban meg akar ismerni – a projekten túl –, akkor nézze meg a személyes honlapomat is. Ez talán azért lehet érdekes és fontos, mert ahogy mondtam, ismeretlen vagyok a nagyközönség előtt, és a bizalomhoz szükséges lehet megismerni azt a zenészt, aki támogatni szeretnék.

Reményem, hogy a szép zene, amit megalkotunk, a legfőbb Szép felé fogja terelni a hallgatókat – ahogy azt a középkori gregorián zeneesztétika megfogalmazta. Ha pedig a projekt sikeres lesz, rajtunk nem múlik: készen állunk további felvételek, lemezek készítésére. Mint írtam: a klasszikus zenei minta gazdag, van miből meríteni.