Öt módszer az imaéleted javítására

Több mint 1700 évvel ezelőtt egy Antal nevű férfi a sivatagba költözött, aki később Remete Szent Antal néven vált ismerté az egyháztörténelemben. Gazdag földbirtokosok fiaként szó szerint vette, amit a Máté 19:21-ben olvasott: “Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!” Remete lett, feláldozott minden világi javat azzal a kizárólagos céllal, hogy jobban megismerje Istent.

Szent Antal nagy erényű és bölcs emberként szerzett hírnevet, és az Istent bensőségesebben megismerni vágyó keresztények követték a példáját. Ezek a közösségek a szerzetesi életmód korai példái lettek, és azokat, akik Antal köré csoportosultak, gyakran nevezik sivatagi atyáknak. Az emberek messziről elutaztak, hogy meghallgassák e misztikus alakok bölcsességét és útmutatásait az életre vonatkozóan.

Bár lehet, hogy Isten nem azt akarja, hogy mindent eladjunk és a semmi közepére költözzünk, mégis sokat tanulhatunk a hit ezen úttörőitől. Íme néhány bölcsesség, amellyel növelheted imaéleted hatékonyságát, és amelyet maguk a sivatagi atyák tanítottak.

1. A csend aranyat ér

“Gyakran sajnáltam, hogy beszéltem, de azt soha, hogy hallgattam”.

Egy olyan világban, amely rohamosan egyre zajosabbá válik, jól tennénk, ha megfogadnánk ezt a tanácsot. A sivatagi atyák egyik központi jellemzője volt a csend iránti elkötelezettségük: a szavak és gondolatok lecsendesítése, hogy jobban tudjanak elköteleződni és kapcsolatban lenni Istennel.

Ez az ő korukban éppoly kultúraellenes volt, mint ma. A csöndes életre vonatkozó döntés nehéz elhatározás. A saját életünkben megtanulhatunk gyakrabban csendben lenni. Lassabban reagáljunk másokra. Adjunk magunknak esélyt arra, hogy elgondolkodjunk, mielőtt az első ötletet, ami a fejünkbe pattan, megpróbálnánk megvalósítani. Kapcsoljuk ki a telefonunkat. Élvezzük a pillanatot, amelyben vagyunk, ahelyett, hogy folyamatosan más izgalmakat keresnénk. Egyszerűen csak legyünk Isten jelenlétében, nem kérve vagy követelve semmit, hanem megpihenve benne.

2. Keressük a bölcsességet

“Hogy Istennek tetszést szerezz… tartsd őt szem előtt, bármit is teszel”.

A sivatagi atyák azért vonzottak olyan sokakat, mert úgy tűnt, hogy bölcsesség sugárzik belőlük. Műveik nemzedékeken át népszerűek maradtak a keresztények körében a bennük található bölcsesség gyöngyszemei miatt. Honnan származott ez a bölcsesség? Az Isten akaratának keresésével töltött időből.

A sivatagi atyák azért voltak bölcsek, mert elkötelezték magukat amennyire csak lehetett, hogy Isten jelenlétében legyenek. Nem büszkeségből vagy önérzetből keresték Isten bölcsességét, hanem mert felismerték, hogy szükségük van rá.

A bölcs emberek ritkák, és ha egyszer rájuk találsz, soha nem akarod elengedni őket. Ha olyan emberekkel veszed körül magad, akik ismerik Istent, az befolyásolhatja, hogy mit helyezel előtérbe az imáidban, és mit hozol Isten elé az életedben.

3. A siker helyett az alázat számít

“Az alázat és az istenfélelem minden erény felett áll.”

A sivatagi atyák több okból is elutasították a földi javakat és örömöket, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy alázatból. Az alázatosságra való törekvésük nemes volt – ha időnként kontraproduktív is (fennáll a veszélye annak, hogy az alázatosság elérésére való összpontosítással az ember meglehetősen büszke lesz a törekvésére).

Az atyák azonban őszintén felismerték, hogy Isten országában nincs helye a gőgösöknek. Úgy vélték, hogy az alázat az Istenben való mélyebb elmerülés kiindulópontja. Ez számukra azt jelentette, hogy mindent el kellett adniuk, és egymásra, valamint időnként idegenek kedvességére kellett hagyatkozniuk. C. S. Lewis híres mondása szerint az alázat nem azt jelenti, hogy kevesebbet gondolsz magadról, hanem azt, hogy kevesebbet gondolsz magadra. Az ő gondolatai nagyon közel állnak ahhoz a hozzáálláshoz, amelyet a sivatagi atyák képviseltek.

4. Ne vedd magad túl komolyan

Van egy csodálatos történet két sivatagi atyáról, amely így szól: Két remete sok éven át élt együtt veszekedés nélkül. Az egyik ekkor azt mondta a másiknak: “Veszekedjünk egymással, ahogy az emberek szoktak”. A másik így válaszolt: “Nem tudom, hogyan történik a veszekedés”. Az első így folytatta: “Nézd, én egy téglát teszek közénk, és azt mondom, az az enyém. Erre te azt mondod: nem, az az enyém. Így kezdődik a veszekedés.” Így hát egy téglát tettek maguk közé, és az egyikük azt mondta: “Az az enyém”. A másik azt mondta: “Nem, ez az enyém.” Ő azt felelte: “Igen, ez a tiéd. Vidd el.” Nem tudtak egymással vitatkozni.

Ennek a történetnek az a lényege, hogy megmutassa azt a harmóniát, ami abból fakad, hogy ilyen közel élünk Istenhez, de arra is emlékeztet bennünket, hogy néha a dolgoknak nem kell olyan bonyolultnak lenniük, mint amilyennek mi beállítjuk őket. Vannak idők, amikor komolyan kell venni, és vannak idők, amikor nevetni is kell, és emlékezni arra, hogy Isten már mindent látott, és hogy a mi kétségbeesett próbálkozásaink, hogy helyesen cselekedjünk, gyakran csak egy-két nevetést érnek meg.

5. Tedd az Istennel való kapcsolatodat prioritássá

“Legyetek mindig vidámak, és adjatok hálát mindenért”.

Bárki, aki meglátogatta a sivatagi atyákat, mindenekelőtt egy dolgot vehetett észre: ezek olyan emberek voltak, akiknek életének középpontjában Isten és csakis Isten állt. Az elméjük nem volt megosztott vagy szétszórt. Békében voltak az Urukkal és egymással is. Életmódjuk talán drasztikus volt, de lehetővé tette számukra, hogy úgy összpontosítsanak Istenre, ahogyan más életmód nem tette volna.

Üzenetük lényege, hogy Istent helyezzük az első helyre, Őt helyezzük előtérbe mindenek felett. Nem számít, milyen formát ölt az életünk, erre lehet és kell törekednünk – és ha így teszünk, Isten új és erőteljes módon fog találkozni velünk.

Forrás: Relevant