Isten azért teremtette a világot, hogy bemutassa dicsőségét minden teremtménynek. Az Édenkert volt Isten első temploma; ott megmutatta dicsőségét, és együtt lakozott övéivel. Az első emberpár, Ádám és Éva fellázadt Isten ellen, noha ő pontosan elmondta, mi árthat nekik. Úgy döntöttek, megkérdőjelezik Isten jóságát; nem bíztak benne, hanem engedetlenek lettek, Isten viszont dicsőségét mutatta meg azzal is, hogy türelmesen viszonyult hozzájuk. Lett következménye bűnüknek, de Isten megígérte a szabadítást is. Rögtön a büntetés kiszabása után megígérte, hogy küld egy Megváltót, aki helyrehozza a kapcsolatot közte és népe között (1Móz 3,15). Jogában állt volna hagyni, hogy teremtése lealacsonyodjon bűne mélységeibe, ő mégis megmutatta dicsőségét, amikor türelmesen bánt velük.

Nincsen üdvösség senki másban

Isten örökkévaló, tökéletes természetéhez hozzátartozik, hogy ígéreteket tesz, és megtartja őket. Az Ószövetségben újra meg újra ígéreteket tett népének, és mindet be is teljesítette (Józs 21,45). Ahányszor népe bajba került, Isten szíve mindig arra vágyott, hogy kihozza, helyreállítsa őket, és megbízza azzal, hogy ismét az ő népeként éljenek.

Az Ószövetség nagy mentőakciója a kivonulás volt. Isten népe fizikai rabságban sínylődött Egyiptomban, Isten pedig küldött egy Mózes nevű szabadítót, hogy kihozza őket onnan. Amint szabadok lettek, maga Isten – nem pedig valamiféle homályban működő, tévesen meghatározott istenség – újította meg az Izráel őseinek, Abrámnak (1Móz 15,1–20), Izsáknak (26,2–5) és Jákóbnak (28,13–15) tett ígéreteit, nekik adta törvényét, és megtanította őket, hogyan éljenek.

Isten ma úgy akarja megmutatni dicsőségét, hogy megmenti a bűnösöket. Az egész Biblia az első lapjától az utolsóig egyetlen történetről beszél: Isten meg akarja menteni a bűnösöket a bűnükből. Isten minden ígéretét betartotta, amikor elküldte Jézust, hogy meghaljon a bűnösökért, majd feltámadjon a halálból. Jézus az igazi, jobb Mózes, a legfőbb szabadító, aki kiemeli népét a végső szolgaságból – a bűn és a halál rabságából.

“És nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”

ApCsel 4,12