Nathan Sheridan
Jóképű, laza és energikus – joggal gondolhatjuk, hogy biztos jól tartotta őt az élet. Pedig nagyon nem.
Jóképű, laza és energikus – joggal gondolhatjuk, hogy biztos jól tartotta őt az élet. Pedig nagyon nem.
Vannak, akik panaszkodnak, és vannak, akik nem. Utóbbiak többnyire nagyságrendekkel nagyobb nehézségeken mennek át, de a kesergés helyett alkotnak és szeretnek. Mert ettől változik a világunk. Nathanék a floridai Pensacola-ban éltek egy szakadt autóskempingben. Anyja drogozott, az apja pedig nagyon labilis alkat volt.
Amikor egyszer az anyja szinte mindenüket eladta, hogy hozzájuthasson a szerhez, akkor az apja lelépett, őt pedig testvérével a nagyszülei vették magukhoz. Ők hitelesen mutatták be, hogy miként kell Krisztust követni, és Nathan 14 éves korában szintén a Jézus tanítványa lett. Az ő emlékükre írta az Again (Újra) című énekét, mely nagyon szép megemlékezés a szülei helyett szüleivé lett nagyszüleiről. Mert a nagyszülők sokszor olyan fontos példát mutatnak, és annyi szeretetet és elfogadást adnak egy unokának, ami egy életen elkíséri őt.
A jelenlegi amerikai keresztény dalírók közül talán Pat Barrett az, aki ennyire tömören, ugyanakkor ilyen művészien fejezi ki magát. Mert ilyen mondatot átlagon felüli adottságokkal lehet megfogalmazni: “Nem kell tökéletesnek lenned, hogy tökéletesen szeressen valaki” meg, hogy “nem kell, hogy méltónak érezd magad, már méltóvá tettek rá”. És ezek a mondatok fel tudják emelni a fáradt és csüggedt lelkeket, mert tudjuk az Igéből, hogy “megfáradnak a legkülönbek is”.
Nathan szemtanúja annak, hogy Isten az időzítések nagymestere. 15 évesen kezd el gitározni, de csak két év múlva lát neki komolyan zenélni. Más ekkor már ott lehet a zenei magazinok címlapján. Folyamatosan biztatják a barátai és a közösségének tagjai, hogy érdemes zenélnie, és ez ad neki kedvet újra meg újra. Aztán felfigyel rá egy ismert producer, és jön turné és saját lemez is. Mindez abban a Nashville-ben, ahol még a gyorséttermi kiszolgáló is énekel, s ahova mindenki nagy álmokkal érkezik, melyek aztán sokszor összetörnek. Ám Nathan Istenre bízta ezt, és a legjobban tette. Mert nem a sikeres pálya a cél, hanem az Ő szolgálata.
Ha ismert leszel, annak is megvannak a maga nehézségei, s ha kis körben mozogsz, annak is. De nem mindegy, hogy hova teszed a hangsúlyt. Keressétek először az Ő országát, és a többi magadatik – mondta Mesterünk, és Nathan ehhez tartja magát. A Starts With You And Me (Veled és velem kezdődik el) arról szól, hogy először a saját életünket kezdjük el rendbe hozni, s azzal már jobb lesz a világ. Ha mindenki csak egy jót tenne naponta valakivel, akkor megváltozna az a hely. Ez persze utópia, de Isten és Jézus már mindent megtett értünk, és abból van mit adnunk, amit már megkaptunk. Ebben van elég mindenre egy egész életre.
Veled és velem kezdődik minden, és velünk is folytatódik. Néhányan összefognak egy helyen, és ott érezhető változás fog bekövetkezni. Szellemileg, vagy egy látható színtéren. Csak tartsunk ki abban, ami a dolgunk. Ennél nem is kell több. Nathan a helyén van, és mi is legyünk ott.
Forrás: Tommy Cummings, Cross Rhytms Magazine