Természetesen nem ő volt az egyetlen próféta, aki ezt a témát megszólaltatta, de Zofóniás szolgálatában sokkal meghatározóbb szerepet kap ennek a napnak és a fenyegető ítéletnek a leírása, mint sok más próféta írásaiban.

Népe, Izráel Júdában élő tagjaihoz fordulva Zofóniás egy kemény figyelmeztetéssel kezd. Ahelyett, hogy Isten parancsolatait követték volna, a körülöttük élő népek pogány szokásaihoz igazodtak. Figyelmen kívül hagyták Isten törvényét, bálványokat imádtak, és közben a megbánás leghalványabb jelét sem mutatták. Zofóniás könyörgött népének, hogy tartson bűnbánatot, és térjen vissza Istenhez, mielőtt még túl késő lenne.

A történelem lapjairól tudjuk, hogy az emberek megszívlelték Zofóniás figyelmeztetéseit – legalábbis egy időre. A déli országrész, Júda tanúja volt annak, hogy Asszíria elpusztította az északi országrészt, Izráelt. Látni lehetett, hogy ez a sors vár Júdára is. Manassé gonosz uralkodása alatt a nép szörnyű gonoszságokra adta a fejét. De Isten eszköze volt az istenfélő király, Jósiás, aki hozzájárult a nép lelki megújulásához. Jósiás vezetése alatt az emberek újra hallhatták a Törvény igéit, és megbánták bűneiket. Ebből a bűnbánatból aztán számtalan reform született, amely segített helyreállítani a helyes istentiszteletet és a nép Isten iránti engedelmességét (2Kir 22,1–23,25). Zofóniás Jósiás király uralkodása idején szolgált (Zof 1,1). Próféciái feltehetőleg Jósiás uralkodásának a kezdeti szakaszában születtek, és Jósiás is épített rájuk reformintézkedései során. Ez a lelki megújulás – noha nem volt hosszú életű – elhárította az asszírok betörését, és egy időre megóvta Jeruzsálemet a pusztulástól.

Isten ítéletének be kellett következnie az általa meghatározott időben, a babiloniak által. Zofóniás tudta, hogy az emberek külső engedelmességére nem lehet alapozni a biztonságukat, hiszen mélyen áthatotta őket a bűn. A próféta olyan reménységgel zárja üzenetét, amely nem az emberek erkölcsi teljesítményén, hanem Isten hatalmán alapul. Isten hatalmas, és meg tudja menteni népe maradékát a közelgő ítélettől (3,17). Zofóniás azzal biztatta Isten népét, hogy Isten „[n]agy örömmel örül neked, megújít szeretetével, ujjongással örvendezik neked” (3,17). Ezek a visszatérő költői motívumok leírják Isten kegyelmének elképesztő nagyságát. Jézus személyében és művén keresztül Isten hatalmas ereje és gyöngéd szeretete mutatkozik meg. Jézus bizonyítja, hogy Istennek van hatalma megmenteni népét Fia áldozata révén.

„De igazságos közöttük az Úr, ő nem követ el álnokságot, ítéletét minden reggel napfényre hozza, nem halasztja el. De az álnok ember nem tud szégyenkezni!”

Zofóniás 3,5