Egyszer egy vendégségben ott volt egy vak ember is. Amikor elmentek a többiek, eut árman beszélgettek, s ugyan nem látott, de hallott bennünket egy barátom. Mikor elmentek beszélgető partnerei, ezt mondta a házigazdának: „Borzasztó, hogy milyen stílusban beszéltetek másokról.” Először nem értette, mire gondol, aztán felfogta. Úgy tudunk rossza(ka)t mondani másokról, hogy észre sem vesszük. Ez része a híreket kezelő kultúrának is.

Ma az a hír, ha valami rossz, vagy valakinek a bizarr, kudarcos, erkölcstelen része van említve, vagy csak egyszerűen az, ha hibázott, elszúrt valamit. Ez hatással van mindannyiunkra. Lényünk egyik leggennyesebb, romlott része az, amelyik éhezik a negatív hírekre, s utána émelyítően torz élvezettel adja azokat tovább. Elképesztő mértékben fertőzöttek vagyunk. Ha meglátjuk, hogy ez mennyire áthatott bennünket, akkor jól elszégyelljük magunkat, s igyekezni fogunk, hogy ne legyünk bacilusgazdák. Kivonjuk magunkat abból is (van, hogy szólunk is), ha kibeszélnek valakit a háta mögött a jelenlétünkben. Lángolni kellene a szánknak, mint valami hipererős lelkiismereti paprikától, amikor rosszat mondunk valakire. Mélységes szégyen kellene, hogy elfogjon, amikor pletykálunk, azaz ellenőrizetlenül tovább mondunk valakiről valami rosszat. Még fel is tudunk háborodni, s úgy teszünk, mintha javító, felvilágosító szándékunk lenne azzal, hogy elmondjuk. Érdemes megfigyelni, hogy akár hívők is hányszor mondanak elmarasztalót valakiről, és hányszor jót, dicsérőt. Figyeld meg, te hányszor mondasz rosszat A-ról B-nek!

Van olyan, hogy egy, amúgy jóakaratú ember, minden átmenet nélkül egyszer csak elkezd valami kedvezőtlent beszélni valakiről, úgy, hogy az nem is vág a beszélgetés témájába. Egy átlagos vásárló, ha rossz élménye van, 11 embernek mondja el, ha jó, akkor 3-nak. Ilyenek lennénk, ha hagynánk. Egy hozzáállás és gondolkodás váltásra van szükségünk. Annyira hozzászokhattunk a pletykás stílusra, hogy – ha változtatni szeretnénk – eleinte szinte nem lesz mit mondanunk, mert annyira bejáratódtak a kedvezőtlen mondandók.

Aztán belejövünk, és stílust váltunk. A beidegződések változtatásához idő kell. A Biblia szerint, ha valaki képes a beszédét kontrollálni, akkor minden mást is képes lesz irányítani. Ezért a helyes szavak megválasztása nagyon sok halmazati előnnyel is jár.

A vidéki legenda szerint egy pletykás asszonyt felvitt a lelkész a templomtoronyba. Vitt magával egy kispárnát, amit átadott az asszonynak, hogy hasítsa ki, és borítsa ki a tollakat a szélbe. Amikor megtette, a lelkész megkérte, hogy most menjen le, és szedje össze a tollakat, amire persze azt mondta a nő, hogy lehetetlen. A lelkész rámutatott, hogy a kibeszélő, pletykás szavakat ugyanígy nem szedheti már össze. Azt viszont megtehetjük, hogy nem bontjuk ki a kispárnáinkat. Lehet szeretni azt, akiről megtudunk valami rosszat. Ha mi nem szeretnénk, hogy továbbadják azt, ami negatív bennünk, akkor mi se tegyük. Vigyáznunk kell egymásra, mert senki nem szeret szándékosan vétkezni, hibázni, gonoszkodni. Az illető tudja, hogy az nem jó, és véletlen, jellemgyengeség vagy kényszer történt, illetve hatott. Nagyon jó íze van annak, ha nem adok tovább egy rossz hírt. Még jobb, amikor jót mondok valakiről. A házasságtörő asszony vádlói mind elmentek a színről. Jézus ezt mondta: „Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki nem ítélt el téged? Senki, Uram” — felelte az asszony. Jézus ezt mondta: Én sem ítéllek el. Menj el, de többé ne vétkezz!”

Szabadon hagyjuk azt, akiről nem mondunk (tovább) rosszat. Ez akkor is így van, ha az illető nincs ott. És amikor legközelebb találkozunk, akkor jóleső melegség tölt el. Vigyáztam rád, a becsületedre, a tisztességedre, mert így érzem jól magam. Ha így teszünk, Isten maga kezd el védeni mások nyelvétől. Jót vetünk, jót aratunk. Ha beengedjük a kanyarodni szándékozó autót, akkor velünk is előzékenyek lesznek. Kellenek a védő, óvó, gyógyító szavak. Azok adják tovább, és viszik bele a lelkekbe az életkedvet. A másikat elfogadó, támogató mondatokból sosem elég. Adjunk belőlük bőségesen, mert ez olyan, mint a kiszáradt földnek az eső. Mindnyájan jóra szomjazunk, és a beszédünk megtölthető a választékos magyar nyelv kínálta jó szavakkal.

„Csak olyat mondjatok, ami a javát szolgálja annak, aki hallja! Legyen a beszédetek kedves és építő.”

Efézus 4,29