Sokan, ha ugyan nem a legtöbben azok közül, akik abban az időben Jézus szavait hallgatták, szegények voltak. Életük nehézségei és viszontagságai késztették őket arra, hogy hallgassanak erre a Jézus nevű prófétára. Mivel szűkölködtek anyagiakban, talán abban reménykedtek, hogy Jézus többet mond nekik Isten országáról – arról a napról, amikor az igaz Messiás uralkodik majd fölöttük, nem pedig a kegyetlen rómaiak.

Jézus az első kijelentését (Lk 6,20) egy sor olyan mondattal folytatta, amely fenekestül felforgatta a sokaság elképzelését. Jézus beszéde szembeállította a különféle vagyontárgyakat és értékeket a mennyei szemléletmódból fakadó dolgokkal. Néhány rövid mondattal megerősítette, hogy a dolgok ezen a világon nem mindig olyanok, amilyennek látszanak, és semmiképpen nem olyanok, amilyenek egy nap lesznek.

Első ránézésre úgy tűnik, mintha Jézus általánosságban megígérné az üdvösséget és az áldást mindenkinek, aki anyagi értelemben szegény. Ennek az értelmezésnek köszönhetően voltak, akik a szegényeket Isten kiválasztottainak tekintették – mint akik ezen a világon szenvednek, ám a következőben mérhetetlen áldásokra számíthatnak. Aki így gondolkodik, az sokszor azt képviseli, hogy Isten népének, az egyháznak előtérbe kell helyeznie a szegények körében végzett szolgálatot, és így kell előmozdítania Isten országát.

Mások szerint Jézus kijelentése a lelki szegénységbe enged bepillantást – ők egy ehhez hasonló prédikációra hivatkoznak, amelyben Jézus a „lelki szegényekről” beszélt (Mt 5,3). Az ő látásuk szerint Jézus nagy áldást kínált azoknak, akik elismerik, hogy lelki értelemben szegények Isten előtt. Mivel beismerik, hogy semmit nem tehetnek lelkük állapotának a javításáért, ezek az emberek, a lelki szegények elnyerik Isten meg nem érdemelt jóindulatát. E második nézet szerint tehát Jézus nem azt emeli ki, hogy milyen értékes dolog az anyagi szegénység, hanem inkább a lelki önelégültség mélységes veszélyétől óv.

Mivel Jézus említett „szegényeket” és „lelki szegényeket” is, lehetséges, hogy szavainak értelme összefonódik. Jézus a földi szolgálata során betöltötte a szegények gyakorlati szükségeit – enni adott nekik, meggyógyította és megbecsülte őket. Ugyanakkor nem tekintette fontosabbnak a testi szükségletek betöltését a lelki szükségletekénél. Szavai és tettei által isteni egyensúlyt mutatott be – odafigyelt azokra, akik testi szükségektől szenvedtek, ám sosem feledkezett meg a lelki szükségletek elsőbbségéről.