Salamon különbséget tesz a puszta emberi test és az emberi lélek között, s azt mondja, hogy az előbbi a porba tér vissza, utóbbi pedig Istenhez. Salamon ezen állítása, miszerint a test visszatér a földbe, azt visszhangozza, amit már Mózes első könyvében olvashattunk: a teremtmények halandók. Az örökkévaló, élő Istentől eltérően az ember élete ajándék, amelyet Isten lehelete ad és tart fenn (1Móz 2,7). Minden emberi élet úgy végzi, hogy a testet eltemetjük, és visszatér a porba, amelyből vétetett.

Ha a történet tényleg a sírban oszladozó testtel ér véget, akkor az élet valóban értelmetlen. De Salamon megerősíti, hogy Isten valamiképpen megőrzi és megtartja az emberi életet a síron túl is. Bár minden ember teste visszatér a porba a halál után, a lélek megtér Istenhez, aki adta (Préd 12,9). Az emberi test sokkal több, mint csupán hús, vér és csontok.

Mózes első könyve leírja, hogy Isten a porból formálta meg az embert, de ez az ember csak akkor lett élő lénnyé, amikor Isten „élet leheletét lehelte az orrába” (1Móz 2,7). Isten lehelete minden egyes emberben ott van. Erre utal Salamon, amikor azt mondja, hogy a lélek visszatér Istenhez. Megértette, hogy Isten az élet ajándékát valahogyan a testi halálon túlra is kiterjeszti.

Az Újszövetség megerősíti, hogy nem a halál a végszó, sőt ennél tovább is megy. Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy ne attól féljenek, aki csak a testet ölheti meg, hanem attól, aki a testet és a lelket is megölheti. Isten az egyetlen, akinek az emberi lélek fölött hatalma van, és az ő végső ítélete a bűnös világ minden igazságtalanságát helyre teszi (Mt 10,28; Jel 21,1–8). Minden lélek végtelenül értékes (Mt 16,26), és a hívőknek teljes lelküket Istennek kell odaszánniuk (22,37).

Végső soron a Krisztusban található reménység adja meg az igazi választ a Salamon által a Prédikátor könyvében fölvetett aggasztó kérdésekre. Salamon abban talált némi vigasztalást, hogy a lélek visszatér Istenhez. De Isten ma élő népe már tudja, hogy a menny reménysége mindent átformál: „Mert meghaltatok, és a ti életetek Krisztussal együtt el van rejtve Istenben. Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.” (Kol 3,3–4)

Igen nagy hiábavalóság – mondja a Prédikátor –, minden hiábavalóság! Bölcs volt a Prédikátor, és azonfelül a népet is tanította ismeretre. Gondolkodott, kutatott, és sok példabeszédet szerzett. Igyekezett a Prédikátor arra, hogy értékes mondásokat találjon, és őszintén leírta az igaz mondásokat.

PRÉDIKÁTOR 12,8–10