Azt mondják, aki nem tanul a múltból, az arra ítéli magát, hogy megismételje. Ha ezt újraértelmezzük az üdvtörténet fényében, elmondhatjuk, hogy azok a hívők, akik nem értik meg, honnan jöttek, nem fogják megérteni azt sem, honnan jött az emberiség, illetve hol vannak, és merre tartanak ők maguk Krisztus követőiként.

Pál segít olvasóinak meglátni Ádám bűnének a nyomasztó következményét. Amikor a Róm 5,12 versében szereplő „egy ember” engedetlenné vált Isten kifejezett parancsa iránt, bejött a világba a bűn és a halál. Ádám képviselte az egész jövőbeli emberiséget. Sok tekintetben ő volt az emberiség legelső és legjobb reménysége: soha nem volt sem előtte, sem utána az övénél idillibb helyzet, hiszen tökéletes, zavartalan közösségben lehetett Istennel – mégis elbukott. Azzal, hogy Ádám a bűnt választotta, fajának minden tagja örökölte a következményeket, vagyis azóta mindenki velejéig bűnös természettel születik. Minden ember beleszületik a bűnbe; mindenkit az engedetlenség édeni átka sújt. Bármelyik szülő tanúskodhat arról, hogy az önzésre nem kell tanítani a kisgyermekeket; természetes hajlamuk van rá.

Jézus Krisztus azonban az új és utolsó Ádám. Ádám a lehető legjobb körülmények között, az Édenkertben szembesült a kísértéssel; Jézus Krisztus egy másik kertben a lehető legrosszabb helyzetben szenvedett kísértést. Ádám engedett önző gőgjének és ama vágyának, hogy Istenhez hasonlóvá váljon. Jézus ellenállt a kísértésnek, és alávetette magát Isten akaratának. „Amint tehát egynek a bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat, úgy egynek az igazsága által minden emberre elhat az élet megigazítása.” (5,18) Ám még ennél is többről van szó.

Ahogyan Pál írta, noha a kárhoztatást és elidegenedést hozó engedetlenség színtiszta gonoszság volt, Jézus munkája több jót végzett el. Jézus a kereszten legyőzte a bűnt és a halált, és így be tudja vinni Isten fiait és leányait a dicsőségbe. Ahol Ádám kudarcot vallott, ott Jézus győzelmet aratott.