Jézus: Az „Én vagyok”-Istenünk – János evangéliuma
János egyetlen egyértelmű céllal ír: meg akarja mutatni, hogy Jézus az út az örök életre (Jn 20,31).
János egyetlen egyértelmű céllal ír: meg akarja mutatni, hogy Jézus az út az örök életre (Jn 20,31).
Nem vezet más út békességre Istennel, sem ebben az életben, sem a következőben, csak ha valakinek üdvözítő hite van Jézusban. Ahhoz, hogy valaki, aki halott a bűnben, üdvösséget nyerjen, újjá kell születnie Isten Lelkének ereje által (3,1–21). János erre biztatja olvasóit: szülessenek újjá az élő reménységre, amelyet Jézus munkája tett lehetővé.
János nem úgy írt, mint aki távolról szemléli ezeket az igazságokat; ő személy szerint is bízott Jézusban, és követte őt. A szeretett tanítvány első kézből tudta, milyen örömöt jelent a szeretetteljes kapcsolat Isten Fiával. Vágyott meglátni, hogy mások is hittel és bűnbánattal reagáljanak arra az örömhírre, amely az ő életét átformálta.
Ennek az örömhírnek az alapját Istennek a történelem során kibontakozó tervei és ígéretei adják. János úgy írja le evangéliumában Jézust, mint testté lett Igét, az emberek között lakozó Istent, a világ igazi világosságát. Ezek a képek összekapcsolják az olvasókat azokkal az erőt hordozó elgondolásokkal, amelyeket megtalálunk szerte az Ószövetségben az Isten által megígért Megváltó eljövetelével kapcsolatosan. Ezek a képek arra is emlékeztetik az olvasókat, hogy Jézus küldetése mindenre kiterjed.
János evangéliumának a legszembetűnőbb jellemzője Jézus „én vagyok” kijelentéseinek az összegyűjtése; Jézus ezekkel adta hallgatói tudtára, kicsoda ő. Jézus az élet kenyere (6,35.48), a világ világossága (8,12), az ajtó (10,7.9), a jó pásztor (10,11.14), a feltámadás és az élet (11,25), az út, az igazság és az élet (14,6), valamint az igazi szőlőtő (15,1). Jézus ezeket a képeket arra használja, hogy megismertesse a felkínált üdvösséget, de ami még ennél is fontosabb: közölje, hogy ő ugyanaz az Isten, aki réges-régen úgy mutatkozott be Mózesnek: „Vagyok, aki vagyok.” (2Móz 3,14) Jézus merészen kijelenti: „…mielőtt Ábrahám lett, én vagyok!” (Jn 8,58) Örökkévaló létét ama Istenként, aki volt, aki van, és aki mindig is lesz, láthatjuk abban, ahogyan tervei tökéletesen megvalósultak Jézus eljövetelével. Isten tökéletesen véghez vitte tervét, hogy elküldi Fiát a megfelelő időben, és így üdvösséget szerez népének. Minden nemzedékben üdvözülnek azok, akik hittel rá néznek, mert ő az egyetlen, aki elég hatalmas ahhoz, hogy megmentsen.
Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.
János 14,6