A keresztény életet úgy lehet a legjobban megélni, ha a fegyelmet választod a káosz és az önzés helyett. Még ha a célod nem is kapcsolódik közvetlenül a lelki életedhez, akkor is meríthetünk bátorítást a Bibliában található igékből. Nem akarjuk kiragadni az alább található bibliai verseket szövegkörnyezetükből, hogy kiforgassuk Isten szavát, de meglepődhetsz, hogy az egyes versek üzenete hogyan alkalmazható a mindennapi küzdelmeidre. Lássuk, mit mond a Biblia az elhatározásaidról és a céljaidról!

Ézsaiás 41:10

“Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.”

Ezek a szavak egy olyan korban íródtak, amely tele volt aggodalommal. Az izraeliták messze voltak otthonuktól, száműzetésben éltek Babilonban. Ha új fejezetet kezdesz az életedben, jó esély van rá, hogy tájékozatlannak és elveszettnek érzed magad. Bármin is mész keresztül, soha nem engedheted meg magadnak, hogy elfelejtsd, hogy Isten, aki idáig elhozott, nem felejt el hirtelen. Bízz az Úrban, és hidd el, hogy Ő képes mindenre, és hogy törődik veled.

1Korinthus 10:13

“Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem engedi meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést, hanem a kísértéssel együtt a szabadulást is megadja, hogy elviselhessétek.”

Fontos, hogy ne feledd, nem vagy egyedül. Néha úgy érezzük, hogy a gondok és kísértések, amelyekkel szembenézünk, sokkal rosszabbak, mint amit Isten vagy akár csak a barátaink fel tudnának fogni. Talán az a célod, hogy elhagyod az egészségtelen ételeket. Talán az, hogy elhagysz egy romboló szokást, amely képes ártani azoknak, akiket szeretsz. Bármi is kísért, tudd, hogy az Úrnak köszönhetően van erőd elviselni a kihívást. Keresd a menekülés útját!

Róma 8:37-39

“De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”

Néhány célodat el fogod bukni. Lehet, hogy hibázni fogsz, vagy valaki/valami az utadba áll, vagy a dolgok egyszerűen nem fognak összejönni. Talán nem kapod meg az előléptetést, vagy az edzőtermi tagságod porosodik. Nem számít, hogy mennyire nagyok vagy aprók a céljaid, tudd, hogy még ha látványosan kudarcot vallasz is, Isten ugyanúgy szeret téged. Ha a kudarcodnak bűnös összetevője van, akkor bánd meg, szedd össze magad, és indulj el újra azon a bizonyos keskeny úton. Isten már megnyerte értünk a végső győzelmet, így a győztesek körében állunk. A céljaid fontosak, de ne hagyd, hogy legyőzzenek téged. Haladj előre bizalommal és békességben.

Zsoltárok 27:1

“Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék?”

Valószínűleg lesz legalább egy ember, aki azt szeretné, ha összeomlanál, amikor a személyes céljaidról és fogadalmaidról van szó. Lehet, hogy nem értenek egyet a céloddal, mert ez megkérdőjelezi a saját életvitelüket, lehet, hogy konkurenciának tekintenek téged, vagy talán pesszimistán állnak mindenhez. Nem számít, ki van ellened, nincs mitől félned. Isten veled áll minden kihíváson keresztül.

Máté 6:34

“Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”

Általában aggódunk dolgok miatt, még (főleg?) azok miatt is, amelyek felett egyáltalán nincs kontrollunk. Számlák, diákhitel, éhes gyerekek, a jövő: ezek mind olyan mindennapi aggodalmak, amelyekkel az életben szembesülünk. Amikor új céloknak szenteled magad, amelyek a körülményeid javulását ígérik, az aggodalom lehetősége még növekedhet is. A legfontosabb, hogy minden napot egyenként fogj fel, és bízz abban, hogy Isten holnap is ott lesz melletted, ahogy tegnap is ott volt.

1Péter 5:6-7

“Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.”

Péter azt mondja a testvéreknek, hogy alázatosan szolgáljanak, és ne hasonlítgassák magukat a körülöttük élőkhöz. Hasonlóképpen te se aggódj a körülötted lévő többi ember miatt. Csak annyit tehetsz, hogy bízol az Úrban, és elkötelezed magad az általad követett fegyelem mellett. Ne terheljük magunkat összehasonlítgatásokkal, és ne próbáljuk siettetni Istent a terveiben. Maradj koncentrált, és járj az előtted álló ösvényen.

5Mózes 31:6

“Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük, mert maga az ÚR, a te Istened vonul majd veled, nem hagy cserben téged, és nem hagy el.”

Ezek az utolsó szavak közé tartoznak, amelyeket Mózes mondott Izrael népének, amikor 40 év sivatagi vándorlás után átkeltek az Ígéret Földjére. Az izraelitáknak számos ellenséggel kellett szembenézniük, és hamis vallások kísértésébe is estek. Tudták, hogy Isten hazát rendelt számukra, de az út nehéz lesz. Bármilyen célon is dolgozol, valószínűleg hasonlóak abban, hogy nem könnyűek, de nagy jutalmat ígérnek. Bízz abban, hogy Isten veled dolgozik ezen a lehetőségen. Ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan elképzelted, bízz benne, hogy Isten valami még jobbat tartogat számodra.

Kolossé 3:23-24

“Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek, tudván, hogy ti viszonzásul megkapjátok az Úrtól az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok!”

Bármin is dolgozunk, azt úgy kell tennünk, mintha az Úr lenne a fogadó fél. Ez azt jelenti, hogy a munkád, a gyülekezeti szolgálatod, a testedzésed, az étkezési szokásaid és így tovább, mind olyan kell, hogy legyen, amelyeket az Isten iránti szereteted táplál. Ha úgy érzed, hogy kiégtél valamiben, ne feledd, hogy a cselekedeteid az istentisztelet egy formája.

Miközben új célokat követsz, és megpróbálsz javítani életed különböző területein, ne feledd, hogy Isten szeret téged, függetlenül attól, hogy mennyire leszel sikeres a szervezésben, vagy milyen gyorsan tudsz lefutni egy félmaratont. Dicséretes, ha szeretnél megtanulni egy új képességet, vagy elhagyni a rossz szokásokat, de az értékedet nem az dönti el, hogy mennyire sikeresek az elhatározásaid. Járj kegyelemben, és bízz az Úrban mindenben.

Forrás: K-LOVE