Egy szerettünk elvesztése rendkívül fájdalmas. Az élet megállni látszik, a hétköznapi feladatok kihívássá válnak. A gyász érzelmi hullámvasútjának kezelése kimerítő. Senki sem mentes a gyász hosszan tartó érintésétől, még a keresztények sem. A Szentírás azonban nemcsak az emberi gyászra tartalmaz példákat, hanem Isten Igéje leszögezi a gyászolással kapcsolatos elveket is.

A gyász megengedett

A Szentírásban több példa is van a gyászra. Az egyik legfontosabb, amelyhez a legtöbb ember a fájdalom és a bánat idején fordul, Jób könyve. Jób istenfélő, szilárd hitű ember volt, mégis mély gyászt élt át, miután elvesztette minden gyermekét és jószágát, valamint fájdalmas sebek gyötörték (Jób 1:13-22; 2:2). Ószövetségi szokás szerint gyászruhát öltött, és hamut szórt a fejére, hogy másoknak is jelezze gyászát (Jób 2:8). Eljöttek a barátai, hogy egy egész héten át mellette legyenek és vele együtt gyászoljanak (Jób 2:11-13).

A Bibliában a gyász másik fontos példája Jézus szolgálata alatt található. Amikor Jézus találkozott Máriával, miután megtudta Lázár halálának hírét, nem szidta meg gyászoló barátját. Ehelyett a Szentírás azt mondja: „Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, háborgott lelkében, és megrendült.” (János 11:33). Amikor Jézus meglátta a sírboltot, ahová Lázárt temették, János evangéliuma feljegyzi, hogy „Jézus sírt” (János 11:35). Jézus Krisztus, a minden királyok felett álló Király, aki mindent teremtett, könnyekre fakadt a fájdalmas bánat miatt, amelyet barátai között látott. Nem ítélte el sírásukat, hanem velük együtt gyászolt.

A Biblia arra utasítja a hívőket, hogy ne szomorkodjanak úgy, ahogy a világ teszi (1Thesszalonika 4:13). Ez az igevers azonban nem azt mondja, hogy a hívők mentesülnek a gyászfolyamat alól, hanem azt erősíti meg, hogy Krisztus követőinek van reményük még a szeretteik elvesztése miatti fájdalom közepette is. Amint azt Mária és Márta példája is mutatja, a feltámadásba vetett szilárd hitük nem semmisítette meg a testvérük halála miatt érzett mély fájdalmat (János 11:17-32). Jézus megerősítette a feltámadás igazságát és az örök életet azok számára, akik hisznek, de arra is szakított időt, hogy barátai mellett gyászoljon (János 11:25-26, 35).

Amint ezekből a bibliai példákból kiderül, a gyász megengedett. Isten soha nem ítél el senkit azért, mert gyászolja szerettei elvesztését. Sőt, az Úr Krisztus együtt sírt a barátaival, miközben az örök élet vigasztaló igazságát is kimondta.

Van remény

A Jézus halálában és feltámadásában hívők számára van remény a halál nélküli jövőre. Ha egy szerettünk Krisztusban hívő volt, akkor ígéret van arra, hogy a mennyben viszontlátjuk őt (2Korinthus 5:8). Még ha szerettük nem is volt hívő, a gyászoló keresztény számára akkor is jelen van a Jézussal való jövő csodálatos reménye (Filippi 1:23). Jézussal mindig van remény.

A Szentírás elmagyarázza, hogy az új égben és az új földön nem lesz többé szomorúság és halál (Jelenések 21:3-5). Az embereknek nem kell többé elviselniük azt a fájdalmas folyamatot, hogy látniuk kell szeretteik halálát, és nélkülük kell élniük. A halálnak többé nem lesz hatalma, és egyszer s mindenkorra legyőzik (1Korinthus 15:55-57; Jelenések 20:14). Maga Isten fogja letörölni gyermekei könnyeit azon a napon (Jelenések 21:4).

Nemcsak a dicsőséges jövő és az örökkévaló ország reménysége van benne, hanem Isten azt is megígéri, hogy közel van azokhoz, akiknek fájdalmaik vannak. A Zsoltárok 34:18 szerint: „Akik az ÚRhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból”. Ahelyett, hogy csak bátorító szavakat kínálna, Ő a Jó Pásztor, aki a hívőkkel együtt jár a halál árnyékában is (Zsoltárok 23:4; János 10:11). Bár a gyászfolyamat során gyakran érezzük magunkat magányosnak, a hívők biztosak lehetnek abban, hogy soha nincsenek egyedül. Maga az Úr jár velük gyászukban.

Kérdezz nehéz kérdéseket

A gyász gyakran bonyolult és nehéz lehet. Előfordul, hogy a gyászoló keresztény azon tűnődik, miért kellett a halálnak bekövetkeznie. Isten nem tolja el magától az ilyen kérdéseket vagy a gyász bonyolultságát. A Bibliában vannak példák olyan emberekre, akik kérdéseiket és fájdalmukat az Úr elé vitték.

Jób könyve azt mutatja, hogy nem baj, ha nehéz kérdéseket teszünk fel Istennek (Jób 7:20). Bár Isten nem adott magyarázatot szenvedéseire, de a hatalmára és erejére alapozott választ adott Jóbnank (Jób 38-41).

Dávid sem félt fájdalmát és bánatát az Úr elé vinni. A Zsoltárok 6:3-ban leírja szorongását, és megkérdezi: „Meddig késel, Uram, meddig?”. Szomorúságát és fájdalmát részletezve mondja Istennek: „Belefáradtam a sóhajtozásba. Egész éjjel könnyekkel áztatom ágyamat, könnyeimmel öntözöm fekvőhelyemet.” (Zsoltárok 6,7). Dávid nem köntörfalazott a bánatán, hanem imádkozott a fájdalmáról, és kérdezte az Urat.

A gyászoló keresztényeknek hajlandóaknak kell lenniük arra, hogy kérdéseiket az Úr elé vigyék. Lehet, hogy Ő nem a várt módon válaszol, vagy nem magyarázza meg az ember gyászának okát. Ő azonban hajlandó meghallgatni és válaszolni követői nehéz kérdéseire.

Isten még mindig dolgozik

Isten nem csak jövőbeli reményt és jelenbeli vigaszt nyújt, hanem az ember gyászát és veszteségét is képes felhasználni. Pál a korintusiakhoz írt második levelének bevezetőjében kifejti, hogy Isten hogyan ad vigasztalást, amely Krisztus által árad szét (2Korinthus 1:4-5). Az apostol azt mondta, hogy Isten „megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket.” (2Korinthus 1:4).

Az Úrtól kapott ilyen vigasztalás nem csak a bajban lévők javára szolgál, hanem arra is, hogy másokkal is megosszuk. A gyászt átélt keresztények, akik vigasztalást kaptak a gyász és a fájdalom idején, jobban meg tudják érteni a többi gyászolót, és fel tudják ajánlani nekik azt a reményt és vigaszt, amit ők az Úrtól kaptak. Pál felismerte ezt, és azt mondta a korintusiaknak, hogy az ő szenvedése és vigasztalása, valamint munkatársai az ő javukat szolgálják (2Korinthus 1:6).

Bár a gyász időszakai, bármilyen hosszúak is legyenek, nehezek és fájdalmasak, Isten ezekben az időszakokban is munkálkodik. Megerősítheti az ember hitét és a Vele való kapcsolatát, valamint felkészítheti a gyászolót a jövőbeni szolgálatra más fájdalmas szívek számára.

Hogyan álljunk tehát hozzá a gyászhoz?

Egy szeretett személy elvesztése nehéz. A keresztények sem mentesülnek a gyász alól, és a szeretteik halála hatással lesz rájuk. A gyász folyamatát nem kell szégyellni vagy kerülni, hiszen a gyász egy bibliai válasz.

A gyászoló keresztény azonban nem marad remény és vigasztalás nélkül. A mennyország és az eljövendő örökkévaló ország ígérete fényes jelzőfényként áll a jövőre nézve, míg Jézus állandó jelenléte vigaszt nyújt a jelenben. Isten még mindig munkálkodik a gyász fájdalma közepette, és nem engedi, hogy szerettei bánata hiábavaló legyen.

Forrás: Crosswalk