Hívők és a szomszéd népek

Pár éve egy magyar férfi Erdélyben üdült, és egy szintén ott nyaraló román férfi odajött hozzá, s a beszélgetés közben bocsánatot kért azokért a bántásokért, melyeket a románok okoztak a magyaroknak. Valami új kezdődött el az elmúlt évtizedekben köztünk, és a körülöttünk élő népek között.

Az Ez az a nap! csapata az elmúlt 20 évben a koncertek szervezése kapcsán több szlovák illetővel is kapcsolatba került, és a találkozások során nagyon mély barátságok alakultak ki. Örülnek, ha meglátnak, szívélyesek, drukkolnak nekünk, közel engednek magukhoz, jó érzés velük lenni ott is, itt is. Ugyanezt tapasztaltuk Romániában is. A helyzet az, hogy kevés pozitív hírt hallunk e két néppel kapcsolatban, pedig éppen ezekre nagy szükségünk lenne. Amikor találkozol közülük valakivel, akkor rájössz, hogy ő is hasonló küzdelmeken megy át, ő is küzd a megélhetésért, törődik a családjával, és igyekszik hasznos tagja lenni a társadalomnak, melybe született. Más nyelven beszél, de itt él Közép-Európában, és sok közös vonásunk van.

A történelem értelmezésében mindenki elfogult, származása, tanulmányai, az őt ért hatások és mások véleménye, nézete miatt is. A lényeg azonban az, hogy mi történik a lelkünkben, milyen lesz a szívünk, a gondolkodásunk. Mert ezt mondja az Írás: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a szívedet, mert abból indul ki minden élet” (Péld. 4,23).

Mivel főleg negatív hír jelenik meg róluk – egy idő után kialakulhat az ellenszenv a románok és a szlovákok felé, s pár hónap után ki kell tisztítani a lelkünket ezektől a foszlányos érzésektől. Egy népnek lehetnek sajátosságai (szervezett németek, laza olaszok…), de nem lehet általában rossz, mert mindenhol vannak jó és gonosz emberek.

Van azonban egy komoly velejárója annak, ha negatív érzéseket hagyunk magunkban kezeletlenül egy nép vagy embercsoport ellen: egy láthatatlan, mérgező lelki vírus kerül belénk. Az ellenszenv, a gyűlölet, a meg nem bocsátás, a harag, mint egy lepel ráterül egy országra, s akik ajtót nyitnak ezeknek az érzéseknek, azoknak a személyes életében is könnyebben megjelenhetnek ezek. Ha befogadjuk az ilyen jellegű negatív érzéseket, akkor azok bárki más felé is könnyebben kijönnek belőlünk – az általunk legszeretettebbek felé is. Azt nem én döntöm el, hogy mások hogyan állnak hozzám, de azt igen, hogy én miként viszonyulok hozzájuk.

Bizonyos vezetők adott történelmi helyzetben hozott döntései miatt én nem fogom utálni a szomszéd országok embereit – inkább szeretni fogom őket. Ez belőlem indul ki, s nem tőlük függ, hiszen a románok és a szlovákok szerethetőek – ez az én döntésem. Amint pedig közelebb kerülünk Istenhez, és átéljük, hogy elfogultság nélkül szeret minket, akkor ez tanít bennünket. Hasonlóan hozzánk, így szeret mindenkit, és nekünk is így kell látnunk a más országokban élőket, és csak így szabad viszonyulnunk hozzájuk. Így gyógyul meg a történelem, amikor a félelmet és a gyűlöletet felváltja a jóindulat és a szeretet. Alkalmazzuk itt is az Aranyszabályt, melyet Jézus hagyott ránk:

„Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak!”