Függeni

Mielőtt elindult volna ide a Földre, biztosan átbeszélték küldetését mennyei Apjával. Vigyáznia kellett, hogy ne jelenítse meg mennyei dicsőségét, hiszen emberként kellett élnie. Ugyanakkor ő mutatta meg, hogy mennyi jót, milyen erőt és felhatalmazást lehet áthozni a Mennyből. Ha nem is ilyen mértékben, de ez biztatás minden korok hívőinek, hogy ez a lehetőség nyitva van mindenkinek.

Tudta, hogy küldetésének sikere azon fog múlni, mennyire tartja a kapcsolatot örök hazájával. Mint a jó nagykövet, aki folyamatosan egyeztet kormányával, mert saját országát kell képviselnie.

Ezért használta olyan sokszor az „Isten országa” kifejezést is, mert onnan érkezett az erő és a bölcsesség.

Ha gondolatban végigfutunk az evangéliumokon, akkor sorra eszünkbe juthatnak azok az utalások, amelyeket Jézus mondott, hogy mennyire figyel felfelé, s aszerint cselekszik, amit ott látott. Mondta, hogy nem a saját akaratát jött megvalósítani. Jelezte, hogy nem magasról mondja szavait, hanem azok is fentről ihletettek. Más városokba is el kellett egyszer mennie, az apostolok kiválasztása pedig annyira fontos volt, hogy egy egész éjszakát imádkozott előtte.

Tudatta, hogy nem egyedül dönt, hanem a mindig vele levő Atya tanácsa szerint.

Amikor pedig valamilyen kiemelkedő csodát tett, akkor szépen félreállt, a sokaság pedig „dicsőítette Istent”. Ezt minden hívőnek meg kell tanulnia, hogy az áldások alkalmával ugyanígy tegyen.

Ez a függés szépen működött, ám volt egy pont, ahol összedőlni látszott minden. Ez pedig a kereszt volt. Elképzelhetetlennek tűnt, és minden addigi győzelmével szembe ment az a kiszolgáltatottság és szenvedés. Milyen király az, akivel ezt lehet tenni, és hol van most a mennyei Atya? Meg is fogalmazták, hogy Istenben bízott, és várták, vajon megmenti-e őt. Amikor függött ég és föld között, akkor úgy látszott, hogy nem Istentől függött, hanem magára maradt, s csak történtek vele az események.

Ám ez a függés is ama teljesebb értelmű függésből következett. Elfogadta a Gecsemáné kertjében, hogy kiissza a szenvedés poharát, és saját akaratából, az emberek megmentéséért tette le az életét. Végig hangoztatta, hogy soha nem hagyta el az Apja, de ott el kellett hagynia, hogy átélhesse – és így kiválthassa abból az embereket – a kárhozatot, az örökre távol levést Istentől. Utána pedig Isten támasztotta fel, majd 40 nap múlva felment hozzá, és leült a jobbjára.

Ha Jézus így tudta beteljesíteni küldetését, akkor mi is így tudjuk. Ő a Mester – mindenben a követendő példa. Annyi a különbség, hogy mi nem maradunk magunkra egyetlen pillanatra sem, mégha úgy éreznénk is. Mindig létezni fog a kapcsolat, bármikor kérdezhetünk, kérhetünk, odamehetünk. A tőle való függés szabadságot jelent a gonosztól, a körülöttünk levő, tőle elfordult világtól, és lényünk romlott részétől is. Mert aki odaad mindent, az nyer meg mindent.