Ez a beszámoló arra figyelmeztet bennünket, hogy az Úr többre értékeli a parancsolatai iránti engedelmességet, mint a vallásos gyakorlatokat. Saul és serege azt az utasítást kapta az Úrtól, hogy mindenestül pusztítsa el az amálékieket, és semmit ne tartson meg zsákmányul. Azonban az, ahogy Saul visszatért a csatából, nem tetszett az Úrnak. Azzal, hogy Saul megkímélte az amálékiek királyát és a jószágok legjavát, és hazahozta magával ahelyett, hogy elpusztította volna, megkerülte az Úr iránti tökéletes engedelmességet. Isten ekkor szólt Sámuelhez, és elmondta, hogy megbánta, hogy Sault királlyá tette (1Sám 15,11).

Sámuel tele volt haraggal, és egész éjjel Istenhez imádkozott. Másnap egy üzenettel kereste föl Sault. „Miért nem hallgattál az Úr szavára…?” – kérdezte tőle (15,19). Saul így felelt: „Én bizony hallgattam az Úr szavára”, majd elmagyarázta, hogy az emberei azért hozták haza a zsákmányolt állatokat, hogy áldozatul ajánlják föl Istennek (15,20–21). Válaszul Sámuel kifejtette azt az alapelvet, hogy „jobb az engedelmesség a véresáldozatnál” (15,22). Ez az üzenet, tudniillik, hogy Isten számára fontosabb, hogy engedelmeskedjünk neki, mint a vallásos cselekedetek, az egész Ószövetségen végigkövethető (Zsolt 40,7–9; 50,8–15; 51,18–19; Péld 15,8; 21,3; 28,9; Ézs 1,11–15; Jer 6,19–20; Hós 6,6; Ám 5,21).

Zavarba ejtő a gondolat, hiszen első ránézésre úgy tűnik, Saul tiszteletre méltó dolgot tett avégett, hogy Isten kedvében járjon. De az Úr megmutatta Sámuelnek és Saulnak, hogy a külső vallásosság nem helyettesítheti az engedelmes életet. Isten ezzel bepillantást engedett abba, hogy Dávid kiválasztásakor mi lesz a fő szempont: Isten számára fontosabb, hogy mi van az ember szívében, mint a külső megjelenés (1Sám 16,7). A mai hívőket illetően is ugyanez az alapelv érvényes. A templomba járás, a különféle bibliatanulmányozó csoportok és konferenciák mind nagyon fontosak, de semmiképpen nem helyettesíthetik az Istennek való őszinte engedelmességet.

Az Újszövetségben Jézus bemutatta, hogy milyen is a gyakorlatban az Atyának engedelmes élet. A korabeli vallási vezetőket fölháborította Jézus magatartása, mert nem tartotta be a külsődleges vallásos előírásokat és szokásokat. De Jézust nem az vezérelte, hogy kivívja a körülötte élők elismerését. Egyedül az érdekelte, hogy az Atya tetszését keresse, hogy egyedül neki engedjen, és így töltse be a törvényt. Jézus esetében az Istennek való engedelmesség azt jelentette, hogy odaadta életét a bűnösökért. Jézus egész életével demonstrálta, mit is jelent az Atya iránti áldozatos engedelmesség (Jn 10,18; Róm 5,19; Zsid 5,8; 1Jn 3,16). Mindvégig, egészen a kereszthalálig engedelmes volt (Fil 2,8). Jézus engedelmessége volt a legkedvesebb áldozat az Úrnak. Az ő engedelmessége révén a bűnösök immár megszabadulhatnak a bűntől.