Énekszövegek és a Biblia
Egy-egy dal sokkal több helyre jut el, mint bármelyik prédikáció. Fontos hát, hogy a szövege összhangban legyen a Bibliával.
Egy-egy dal sokkal több helyre jut el, mint bármelyik prédikáció. Fontos hát, hogy a szövege összhangban legyen a Bibliával.
A modern gospel énekesei millióknak juttatnak el dallamos üzeneteket szerte a világon. A zene beviszi a lelkekbe az üzenetet, amely szinkronban kell, hogy legyen az Igével. Akik hallgatják, azok különböző informális és tapasztalati szinteken lehetnek. Más hat arra, aki keresi Istent, és most ismerkedik a hit és a hívők világával, és más arra, aki mondjuk 10 éve tanítványa már Jézusnak. A Példabeszédek és Jézus példázatai azt mutatják, hogy Isten megpróbálja értésére adni az embereknek az ő elképzeléseit. Az a sok hasonlat és tanács segít megismerni Őt, és az általa javasolt életvezetési modellt. Ez a feladata az énekeinknek is.
Ami a gyülekezetekben énekelt zenét illeti, sok igazság van abban az észrevételben, hogy korábban az énekek Róla szóltak, manapság pedig Neki szólnak. Az is kimutatható, hogy a régebbi énekek teológiailag gazdagabbak, mint a maiak. Akkoriban egy-egy ének felért egy kisebbfajta prédikációval, vagyis inkább hozzátett ahhoz informálisan. Ugyanakkor régebben is léteztek közvetlen hangú, Istent megszólító dalok, mint ez az örök klasszikus is.
Ma is vannak persze olyanok, melyek nagyon sok bibliai igazságot hordoznak, mint az In Christ Alone, melyet maga az egyik szerző énekel el – gyönyörűen:
A teológiailag telítettebb énekek belénk ültetik az alapvető igazságokat, és ez volt jellemző évszázadokig.
Ez azért volt fontos, mert mondjuk egy falusi ember elment vasárnap a gyülekezetbe, és ott töltődött fel. Bibliája volt, de az a sokféle információ, amelyhez ma hozzájuthatunk, s amelyek révén gazdagodhat a hitünk, nem állt hétközben a rendelkezésére. Ám énekelte a gyülekezeti énekeket, és azok mozgatták, életben tartották a hitét, mégha a mezőn dolgozott is.
Ugyanakkor az Istennel és Jézussal való kapcsolatunk is sokoldalúan ki van fejtve a Bibliában, így annak zenei megformálása is hiteles. Különösen, ha a szöveg magából az Igéből ered, mint az As the Deer (Mint szarvas) éneknél is:
Az éneklő Shane & Shane más videóit is érdemes megnézni, mert ők mesterei a korábbi és a mostani dalok ihletett előadásának.
Az Owl City szintén a közvetlenséget fejezi ki, s neki, akinek vidám, élettel teli klipjeit százmilliók nézték tizenéve, biztosan akadtak olyan kedvelői, akik átjöttek ide is, ahol a hit világa fogadta őket.
Itthon a Forrás együttes az, akik különleges érzékkel formázzák és emelik be a bibliai szövegeket a maguk ethno-gospel stílusukba. Ilyen például a Szabadság madara. Ahogy figyeljük a szöveget, hol emez, hol amaz a bibliai szöveg, jelkép jut eszünkbe – ez a művészet maga. Ugyanakkor benne van egy prófétikus kép, ami egyúttal imádság is.
Éljen a szerzőkben a Biblia, és legyenek szabadok interpretálni azt. Aki közvetlenül utal rá – tegye, akihez az indirekt stílus áll közel – úgy is jó. Csak a szívünk közepében az legyen, akiről a Biblia ad hírt, s akiért egyedül nekünk is érdemes élnünk.