John Lennont otthagyta az apja és az anyja, s utóbbi meg is halt egy autóbalesetben, mikor John 17 éves volt. Írt egy éneket, Mother címmel, és a szövegben, meg ahogy énekli, abban benne van mindennek a fájdalma. Barbra Streisand is átvette aztán ezt a dalt, mint aki kétévesen elvesztette az édesapját, s az anyjával is nagyon viszontagságos volt a kapcsolata.

Van persze pozitív példa is, amikor egy gyermek ihleti meg a szülőt. Stevie Wonder, Will Smith, Neil Young és sokan mások írtak így éneket. Persze ismerjük Eric Clapton felejthetetlen Tears in Heaven dalát, melyet egy idő után már nem is tudott eljátszani a koncertjein. Ihlet örömre és fájdalomra, érkezésre és távozásra egyaránt.

A következő történet pedig azért különleges, mert a szerzőt/apát a lányának írt ének katapultálta az országos ismertségbe:

Bob Carlisle szólóénekesi karrierje harmadik lemezét készült kiadni 1997-ben. A kiadó úgy 80-100 ezer eladott példányt célzott meg. Ez akkoriban közepesnek számított. Felkerült az albumra a Butterfly Kisses című ének, melyet Bob, 16 éves lányának, Brooke-nak írt. Ez Amerikában nagy dolog, az apa-lány kapcsolatában, a Sweet Sixteen. A felvételt – úgy mondják – Brooke odaadta egy barátnőjének, kinek apja egy ismert rádiós volt. Az apa lejátszotta a dalt, sőt elküldte több, szintén rádiós barátjának is. A szám pillanatok alatt szétterjedt az országban, s másfél hónapig vezette a Billboard listáját is.

Több mint egymillió példányt adtak el a lemezből, s Carlisle szinte minden országosan ismert, beszélgetős műsorba bekerült. Akinek nagyobb lánya van, annak nehéz meghatódottság nélkül meghallgatnia ezt az éneket – mély és szép a szövege. Mit lehet ehhez hozzátenni? Egy – a keresztény körökben is közepesen ismert – énekest pillanatok alatt megismer egy ország. Beszélhet, nyilatkozhat a dalról, a lányáról, a hitéről – milliók nézik, hallgatják. Aztán lecseng a téma, s újra jönnek a hétköznapok, a szerényebb élet, ami persze Jézus megismerése során mégis egyre gazdagabb lehet.