Amint leszállt az éj, a sötétben lényegében lehetetlenné vált továbbhaladni. Emberek ezreinek a mozgatása a göröngyös terepen még nappal sem volt könnyű, hát még éjjel! A világosság a túléléshez kellő gyakorlati szükséglet volt a pusztában. Nélküle az emberek csak botorkálhattak volna a sötétben, azzal az állandó félelemmel, hogy az ellenség bármikor rájuk támadhat váratlanul, és még a legalapvetőbb lépéseket sem képesek megtenni életben maradásukért a rideg környezetben.

Isten ezúttal is különleges módon látta el népét. Nem őket szólította föl arra, hogy gyújtsanak fényt, hanem maga gondoskodott róla egy tűzoszlop formájában. A tűz, amely sokszor Isten ítéletét jelképezi, ez esetben gondoskodása eszköze volt; mi több, Isten népe körében való jelenlétét testesítette meg. Izráel népének csak oda kellett pillantania éjjel, s a tűzoszlop rögtön emlékeztette őket arra, hogy Isten az ő Istenük, és hogy ők Isten népe. Isten betört az emberi történelem sötétségébe, és kiválasztotta őket, hogy népévé legyenek. Még a pusztaságban is emlékeztette őket arra, hogy milyen hatalmas szabadító tetteket vitt végbe értük, és hogy az ígéret földjére vezeti őket.

Isten lényét a világosság jellemzi. János apostol azt írja, hogy „Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5). Szentségét tehát a tökéletes világosság írja le, amelyet nem árnyékol be a bűn sötétsége. Jézus, Isten tökéletes Fia, akit a sötét világba küldött, Isten világosságának a megtestesülése volt (Jn 1,5). Eljött a bűn miatt elsötétült világba, és győzött a sötétség felett mindent legyőző világossága.

Ő teszi világossá azt az utat is, amelyen járva mindazok, akik ismerik, követhetik őt. Isten gyermekeinek nem kell többé a sötétségben kuporogva élniük, hanem egészen új biztonság, békesség és öröm lehetőségét fedezik föl. Sőt Isten népének az az egyik legfőbb jellemzője, hogy szereti a világosságot. A bűn a sötétségben tenyészik és növekszik, ezért azok, akik vágynak arra, hogy Istennek engedelmeskedjenek, szakítanak a sötétséggel, és bűneikkel Isten kegyelmének világosságába mennek. Közösségre jutnak Istennel és egymással (1Jn 1,6–7). Isten világosságában a bűnt gyűlölik, folyamatosan gyakorolják a bűnbánatot, és törekszenek a szentségre.

„Az ÚR pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.”

2MÓZES 13,21–22