A történelemformáló keresztények 10 szokása
A világot megváltoztató keresztények olyan szokásokat gyakoroltak, amelyek segítették őket abban, hogy betöltsék a küldetést, amelyre Isten elhívta őket. Vizsgáljunk meg 10 ilyen szokást!
A világot megváltoztató keresztények olyan szokásokat gyakoroltak, amelyek segítették őket abban, hogy betöltsék a küldetést, amelyre Isten elhívta őket. Vizsgáljunk meg 10 ilyen szokást!
A prédikátoroktól és államvezetőktől kezdve az ébredés úttörőin át a renegátokig rengeteg Krisztus-követő befolyásolta a történelmet. A hitükön, a Jézussal való személyes kapcsolatukon és a tartós hatásukon túl mi a közös ezekben a történelemformálókban? Először is, nem voltak tökéletesek. Hibáztak, mint az összes többi történelmi személyiség, köztük Noé, Dávid, az apostolok és a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében feljegyzett hit hősei. Hétköznapi, hibázásra hajlamos emberek voltak egy rendkívüli, tévedhetetlen Isten kezében.
De ha még mélyebbre nézünk a felszín alá, észrevehetjük, hogy ezek a hétköznapi hősök más tulajdonságokban is osztoztak. Olyan szokásokat gyakoroltak, amelyek segítették őket abban, hogy betöltsék a küldetést, amelyre Isten elhívta őket. Vizsgáljunk meg 10 ilyen szokást, amelyekből mi is tanulhatunk, amikor a saját, Istentől kapott küldetésünkbe lépünk.
Ha megnézzük bármelyik nagy hatású keresztény történetét, akkor szinte biztos, hogy Isten Igéje központi szerepet játszott az életében. Vegyük például Müller Györgyöt, a 19. századi árvaház-igazgatót, akinek hite máig számtalan embert inspirál. Müller egyszer azt írta: „Megértettem, hogy a legfontosabb dolog, amit tennem kell, hogy átadom magam Isten Igéjének olvasásának és az arról való elmélkedésnek”.
De a világot megváltoztató keresztények nem csak olvassák Isten szavát, hanem élnek is vele. Isten Igéjét teszik gondolkodásuk alapjává – az élet minden területén az igazság végső tekintélyévé. Ez a bibliai világnézet szolgáltatta azt az alapot, amelyből kiindulva a történelmet formáló keresztények hatással lehettek környezetükre, akár árvaházat alapítottak, akár hitbeli reformot indítottak el, akár megállították a rabszolga-kereskedelmet. Ezek a hatások azért voltak eredményesek, mert amikor a kultúra és a Szentírás ellent mondott egymásnak, ezek a keresztények a Biblia mellé álltak – bármi áron is.
A világot megváltoztató keresztények történeteinek központi témája – amellett, hogy életüket a Szentírásra építik – az ima hangsúlyozása. Imádkoztak egyedül, imádkoztak másokkal, imádkoztak csendességben, és imádkoztak az Istennel való folyamatos közösség részeként. Ezeknek a keresztényeknek az imádság nem rituálé, hanem életmód volt. Felismerték, hogy a Krisztus-követők számára az imádság nem egy opcionális lehetőség. Ez egy nélkülözhetetlen eszköz arra, hogy kapcsolatban maradjunk mennyei erőforrásunkkal.
A hihetetlen mennyiségű elfoglaltság, nyomás és felelősség nem akadályozta meg őket az imádkozásban, hanem inkább arra ösztönözte őket, hogy még többet könyörögjenek. Ennek szellemében írta Wilberforce a fiának: „Ne hagyd magad elcsábítani arra, hogy elhanyagold, megkurtítsd vagy siettesd a reggeli imáidat. Mindenekelőtt óvakodj attól, hogy félvállról vedd Istent… Mennyivel jobban szolgálhatnék, ha szorosabb kapcsolatot ápolnék Vele”.
Wilberforce e szavai egy jelentős motívumot tárnak fel a hatásos keresztények cselekedetei mögött. Nem azért dolgoztak, mert saját elismerésükre szomjaztak, hanem mert túláradt belőlük Isten szeretete. És ebből a szeretetből fektették be Isten adta ajándékaikat mások szolgálatába, beteljesítve Péter szavait:
„Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai.”
1Péter 4:10
William Tyndale visszhangozta ezt az elvet, amikor ezt hirdette: „Minden ember, bármilyen mesterséget vagy foglalkozást űz is, legyen az sörfőző, pék, szabó, kereskedő vagy földműves… szolgáljon testvéreinek úgy, ahogyan maga Krisztusnak is szolgálna”.
Tyndale felismerése, hogy minden hétköznapi munka lehet Krisztus szolgálatának eszköze, utal egy másik szokásra, amely a történelem nagy hatású keresztényeinek közös szokása volt: az élet hétköznapi, mindennapi részleteiben is Istenért éltek. Bármit is tettek, arra törekedtek, hogy azt hűségesen tegyék.
Ha a mindennapi hűség példáját szeretnénk megismerni, felidézhetjük a 17. századi Susanna Wesley nevű anyát. Jézusnak a Máté 25. fejezetében található, a talentumokról szóló példázatára utalva Susanna ezt írta: „Nem tudok nem úgy tekinteni minden gyermek lélekre… mint egy rám bízott talentumra”. Az általa gondozott kis lelkek egyike, John Wesley később segített létrehozni a metodista ébredést, amelynek hatása az egész világon elterjedt, és más világformálókra, köztük Wilberforce-ra is befolyással volt. De Susanna nem a „metodizmus anyjaként” indult neki a történelembe való ráhatásnak. Csak azt tűzte ki célul, hogy hűségesen nevelje gyermekeit.
Az olyan keresztények, mint Susanna Wesley, hűségesen szolgálták Jézust a mindennapi életben, mert felismerték, hogy az idő rövid, de az örökkévalóság végtelen. Ahelyett, hogy a kényelmes földi létet előtérbe helyezve önmagukat valósították volna meg, megragadták azt a figyelmeztetést, amelyet Pál adott a hívőknek:
„Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.”
1Korinthus 15:58
Ez az örökkévaló gondolkodásmód lángol William Carey, a 18. századi cipész szavai mögött, aki a modern missziók atyjaként vált ismertté. Carey ezt hirdette: „Nem a kudarctól félek; attól félek, hogy olyan dolgokban leszek sikeres, amelyek nem számítanak”.
A hatásos keresztények felismerték, hogy az életet nem csak az örökkévalóságnak kell élni, hanem közösségben is kell élni. Felismerték, hogy az emberek a közösségre vannak programozva. Egyetlen ember sem változtatta meg igazán egyedül a világot.
Wilberforce például nem tudott volna egyedül véget vetni a rabszolgaságnak; együtt dolgozott a hasonlóan gondolkodó hívőkkel, köztük Hannah More-ral és számos más kereszténnyel. E hívők közül sokan egymás közelében éltek, hogy jobban tudjanak együtt imádkozni, stratégiát kidolgozni és egymást bátorítani. Istentől és egymástól megerősödve fogtak össze, és változtatták meg a történelmet.
A keresztény közösség része, hogy tanuljunk azoktól, akik előttünk jártak Istennel – és cserébe tanítjuk azokat, akik utánunk jönnek. Ha megnézzünk olyan keresztények életét, akiket Isten arra használt, hogy hatással legyenek a társadalomra, akkor észrevehetjük, hogy Isten milyen sok más személyt használt előtte, hogy hatással legyen rájuk. Wilberforce például először úgy került kapcsolatba a világot megrázó kereszténységgel, hogy összebarátkozott egy John Newton nevű férfival – az egykori rabszolgakereskedővel, aki az Amazing Grace című himnuszt írta.
A közvetlen mentorálás mellett a nagy hatású keresztények gyakran közvetve, az íráson keresztül számtalan más keresztényt is mentorálnak. Jóval azután, hogy szerzőik letették a tollat, Wilberforce, Newton, Müller és egy sereg más keresztény szavai ma is hatással vannak a világra.
A tanítványság egyik legjelentősebb formája a közvetlen családunkba való befektetés. Isten az idők kezdete óta úgy tervezte a család intézményét, hogy az emberi társadalom magja legyen – az elsődleges egység, amely minden új generációt arra nevel, hogy Istennel járjon, és hatással legyen a rájuk hagyott világra.
Tragikus módon a történelem azt mutatja, hogy néhány nagy hatású keresztény feláldozta ezt az elsődleges kiváltságot és felelősséget más – akár jó – célok oltárán. De más, nagy hatású keresztények, köztük Luther Márton, William Wilberforce és Susanna Wesley még akkor is a család ajándékába fektettek, amikor a kultúra furcsa szemmel nézett rájuk emiatt. Tudták, hogy Isten arra hívta el őket, hogy a családjukra is hatást gyakoroljanak.
Akár otthon, akár a nagyvilágban szolgálják Krisztust, a hatásos keresztények felismerik, hogy saját erejükből semmit sem tehetnek. Jézus nem túlzott, amikor azt mondta tanítványainak:
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni”.
János 15:5
Így van – semmit. Corrie Ten Boom, az órásmester, akinek a nácik által megszállt Hollandiában zsidókat rejtegető erőfeszítései milliókat inspiráltak, ezt írta: „Az Úr munkáját saját erőből végezni a legzavaróbb, legkimerítőbb és legunalmasabb munka. De amikor betölt a Szentlélek, akkor Jézus szolgálata csak úgy árad belőled”.
Ahhoz, hogy ne a saját erőnkből dolgozzunk, hozzátartozik annak felismerése is, hogy Isten arra teremtett minket, hogy pihenjünk. A 2Mózes 20:11 emlékeztet bennünket arra, hogy miután Isten hat nap alatt megteremtette a világegyetemet, a hetedik napon példát mutatva megpihent, tudván, hogy szükségünk lesz pihenésre, hogy feltöltődjünk, újrakoncentráljunk és felfrissüljünk.
Ha a Wilberforce-hoz hasonló hithősök életét nézzük, azt gondolhatnánk, hogy nem engedhették meg maguknak a pihenést. De valójában azt nem engedhették meg maguknak, hogy ne pihenjenek. Ezért szánta arra Wilberforce a vasárnapokat, hogy időt töltsön a gyerekeivel, és hogy kivonuljon a munka káoszából – még akkor is, ha a 18. századi Anglia egyiket sem tartotta divatosnak. Ahogy egy másik nagy hatású keresztény, a híres prédikátor, Charles Spurgeon megjegyezte: „A pihenőidő nem pazarlás. Ez lehetőség, hogy friss erőt gyűjtsünk… Bölcsesség, hogy időnként szabadságot vegyünk ki. Hosszú távon többet fogunk tenni, ha néha kevesebbet teszünk”.
Ha megvizsgáljuk az evangéliumokat, azt találjuk, hogy Jézus megélte mindazokat a dolgokat, amelyeket a történelmet megváltoztató Krisztus-követők mutatnak. Isten szavának tekintélyére támaszkodott. Élénk imaéletet folytatott. Felvette a szolga alakját (Filippi 2:7). Hűséges volt az élet hétköznapi részleteiben is, akár a tanítványaival reggelizett (János 21:9-19), akár a templomi adót fizette (Máté 17:24-27). Örökkévaló perspektívával élt. Közösségben volt másokkal. Befektetett a tanítványaiba. Gondoskodott a családjáról, még a keresztről is (János 19:27). Lélekben járt. És időt szakított a pihenésre.
Végeredményben azt láthatjuk, hogy a hatásos élet titka az, hogy úgy éljünk, mint Jézus.
Forrás: Crosswalk