Az ország kettészakadása egyfelől bizonyos bűnök büntetése volt Dávid házán (1Kir 11,9–11; 12,12–15). Másfelől az északi törzsek politikai és kereskedelmi szempontból inkább Fönícia felé orientálódtak, ami súlyos törésekhez vezetett – ahogyan ez már a Bírák könyvének a vége felé előrelátható volt. E változások miatt könnyedén leváltak az ország többi részéről, és elszakadtak attól a vallástól, amely egykor a tőlük távol eső és magasabban fekvő Jeruzsálemhez kötötte őket.

Az északi királyság ugyan az északi kereskedelmi kapcsolatokra támaszkodott, de legnagyobb ellensége is észak felől leselkedett rá. Szíria tönkre tudta volna tenni Izráelt azzal, hogy elzárja az országot átszelő kereskedelmi útvonalakat. III. Tiglat-Pileszer haditervét követve az asszírok Kr. e. 732-ben befolyásuk alá tudták vonni az északi királyságot, majd Kr. e. 722–721-ben lerombolták a fővárost, Samáriát. Ezt követően – az asszírok szokásának megfelelően – az északi királyság megmaradt lakosságát deportálták, és idegen népeket telepítettek be a helyére.

Az északi és déli országrész között kialakult törés sok konfliktushoz vezetett a testvérállamok között. Az Ászá és Baasá közötti összecsapást követően egy határzónát alakítottak ki Bételtől délre. Az északi királyság általában katonai szempontból erősebbnek bizonyult, sok, nyílt területen jól bevethető harckocsival rendelkezett. A harci szekerek impozáns látványát még az asszíriai följegyzések is megemlítik. Ezzel szemben Júda lényegesen kisebb erőt képviselt, de kedvezőbb fekvése természetes védelmet nyújtott számára.

Júda konfliktusainak súlypontja, a filiszteusok földje tőle nyugatra helyezkedett el. A fő kereskedelmi útvonal Lákistól és Hebróntól északra húzódott. Ezen érkeztek a megszálló seregek is, majd fordultak Jeruzsálem ellen. Mind az asszírok (Kr. e. 701-ben), mind a babiloniak (Kr. e. 597-ben és 586-ban) ostrom alá vették a várost, és végül a templommal együtt romhalmazzá tették. Úgy tűnt, hogy ezzel végleg megszakadt Dávid messiási vonala.

Az északi és déli országrész ugyanarról a tőről fakadt (mindkettő ősatyja ugyanaz volt: Ábrahám), és ugyanúgy végezte (lerombolva és lakossága kitelepítésével), mégis óriási különbségek is voltak a kettő között. A déli országrész vergődött ugyan a végletek, a bálványimádás és az Isten iránti hűség között, de elkötelezett maradt Dávid háza iránt. Az északi országrész azonban mindenestül elmerült a bálványimádásban a sok egymást követő szélsőséges és kegyetlen dinasztia uralma alatt.