A debreceni stadionban zajló dicsőítéssel egy időben rendezték a Bajnokok ligája-döntőt. Aki a győztes csapatnak szurkolt, az örült, aki a vesztesnek, az bánkódott. Ám az idő megy tovább, és aki idén nyert, az lehet, hogy jövőre hamar kiesik, és viszont, csapatok, sikerek jönnek és mennek.

Amikor Noel Richards látta a tévében, hogy Freddie Mercury énekli a Wembley-ben a We Are The Champions dalt, akkor a Szentlélek jelezte neki, hogy tévedés forog fenn, mert Jézus az igazi bajnoka ennek a világnak. Ezen felbuzdulva aztán megszervezte 1997-ben ugyanúgy a Wembleyben a 44 ezres dicsőítő találkozót – immár a Megváltót ünnepelve.

A sportsikerek egy idő után elfakulnak, néha esetleg megnézed a gólokat, ám amikor Jézus az életedben győzelmet arat, azt soha nem felejted el. Jézus fellépése már az első pillanattól kezdve rémületet keltett a sötét szellemi lények között. Az evangéliumok történeteit olvasva szinte érzékelhető a megjelenésekor kiváltott páni félelem. Először a világ történetében színre lépett valaki, aki a jóság és a szeretet magasabbrendűségét demonstrálta.

A rossz szeret dicsekedni, hivalkodni, hogy mennyire nagy a befolyása, ám ez a rabbi ott megfordította a trendet. Immár a tiszta szándékúak tűzhetik a zászlajukra, hogy győzött az Élet és az Igazság. Akármilyen nehéz helyzeteken át vezet is az utunk, hallatlanul jó érzés, hogy a Győztes oldalán állunk, s hogy a mi Hadvezérünk a leghatalmasabb. A mi győzelmeink is innen erednek, az Ő diadalából kaphatunk a mi harcaink sikereihez is. Mi az Ő ligájában, Isten Országában játszunk. Itt Ő dönti el a meccseket, mégpedig azok javára, akik szeretik őt. Bármilyen hátrányos állásból tud fordítani egy élet mérkőzésén, ezért soha nem szabad feladni a küzdelmet.

Akár a foci, a kereszténység is közösségi játék. Igazi csapatmunka, ahol sokszor kell passzolni, mégpedig ahhoz, aki a legjobb pozícióban van. Ha pedig az ellenfelünk támad, akkor mindenkinek hátra kell húzódnia védekezni, segíteni egymást. Vereség esetén nem hibáztatni, hanem biztatni kell a csapattársakat, hogy legközelebb sikerülhet.Nálunk nincs kispad, itt mindenki játszik – a maga posztján.

A küzdelmek végeztével díjátadó lesz. Ám nem érmet kapunk, hanem ma még el sem képzelhető jutalmat. Azért a pillanatért érdemes csúszni-mászni, harcolni, edzeni, tűrni, újra felállni, hajtani, kitartani újra és újra, mindvégig.

És közben még focizhatunk is.