Elődjéhez, Illéshez (1Kir 17,17–24) hasonlóan Elizeus is tett olyan csodát, amelynek során Isten erejével feltámasztott egy gyermeket a halálból. Érthető, hogy az édesanyát felzaklatta szeretett fiának elvesztése. Éveken át könyörgött Istenhez, hogy gyermeke születhessen, és most ez a fiú, akit Isten adott neki, meghalt. Amikor Elizeus hazaért, a fiú élettelen teste fölé hajolt, és visszahozta az életbe, visszaadta őt a kétségbeesett anyának. Egészen biztos, hogy az édesanyát ekkor teljesen magával ragadta az öröm, hogy újra életben és egészségesen láthatja gyermekét.

Ám néha még a legelképesztőbb csodák és jelek sem elégségesek ahhoz, hogy az ember szívét visszatérítsék Istenhez. Jézus is beszél erről a gazdag emberről és Lázárról szóló példázatban. A történet szerint a gazdag ember – halála után a pokolban szenvedve – arra kéri Ábrahámot, hogy küldje vissza Lázárt a családjához, hogy a testvérei ne jussanak ugyanarra a szenvedésteli sorsra, mint ő. Ábrahám azonban emlékezteti a gazdag embert arra, hogy Isten törvénye és a próféták elegendők ehhez; aki rájuk nem hallgat, azt nem fogja meggyőzni az sem, ha valaki föltámad a halálból (Lk 16,19–31). Akik akkor ott voltak, és hallották Jézus példázatát, megérthették, hogy a csodák nem ébresztenek hitet az emberben – még a feltámadás csodája sem. Még az sem volt elég, amikor Jézus föltámasztotta Mária és Márta testvérét (akinek történetesen éppen Lázár volt a neve) a halálból: a szemtanúk közül egyesek a csodát látva azonnal elmentek, és elmondták a zsidó vallási vezetőknek, hogy mit tett Jézus, akik pedig eltervezték, hogy megölik őt (Jn 11).

Ezek a csodák és példázatok előremutattak arra a napra, amelyen Jézus örökre legyőzte a halált. Jézus feltámadása nélkül a halála is értelmetlen volna. Feltámadása különbözteti meg Jézust az összes prófétától, tanítótól és úgynevezett istentől. Jézus a feltámadt Messiás. A Szentírásban megemlített csodák mind Isten különleges közbeavatkozásán alapulnak, és az ő hatalmát bizonyítják. De Jézusban magát a halált győzte le.

Jézus csodái és feltámadása Istennek a sír feletti hatalmát, illetve az elveszettek és szenvedők iránti szeretetét fejezik ki. E csodák és jelek azt is tanítják, hogy Isten népének a könyörületesség és az együttérzés nagykövetének kell lennie a rászorulók életében. A legfontosabb azonban az, hogy végső soron minden csoda Jézusra mutat, valamint arra a reménységre, hogy mi is részesülünk Jézus feltámadásában. Ez a reménység mindenki számára ingyen elérhető, aki Jézusba veti a bizalmát (Róm 6,4.8–11; 8,10–11; Kol 3,1–4).