Több, mint 20 éve minden szilveszterkor kerül megrendezésre a Passion, a legnagyobb keresztény konferencia az Egyesült Államokban. Az idei évben sok más eseményhez hasonlóan ez is online lesz megtartva, de nagyszerű hír, hogy a világ bármely országából bárki ingyenesen regisztrálhat rá. A program magyar idő szerint december 31-én 22 órakor kezdőik, és január 1-én 7 órakor ér véget. Regisztrálni itt lehet.

A Passion mozgalmat Louie Giglio indította el 1997-ben. Célja, hogy a 18-25 év közötti korosztály tagjai – főleg főiskolások, egyetemisták – lelki/szellemi megújulást éljenek át. A név magában hordozza a küldetést, hiszen Jézust követni csak szenvedélyességgel érdemes. Ha van miért lelkesedni, akkor Isten országáért igazán lehet.

Egy tavaly ott járt lány beszámolója szerint, érezhető volt ez a lelkesítő szándék a szervezők részéről. Minden profin meg volt szervezve, egyik nap még ebédet is adtak mind a 65 ezer résztvevőnek. Az előadók egy része ebből a koroszályból való, illetve ismert bibliatanítók is biztatják a résztvevőket. Idén persze online közvetítésbe kapcsolódhatunk be, és egy nemes felajánlásnak köszönhetően ingyenesen.

Az előadók között többek között ott lesz: Christine Caine, Tim Tebow, s persze maga Giglio is. A dicsőítők névsorában ott található: Tauren Wells, Kari Jobe, Crowder, és a Passion csoportja is. A többi név is többnyire ismert az USA-ban, ám lesz egy különleges vendég is: a brazil Fernandinho. Az 1973-ban született dalszerző-énekes élő legenda hazájában. A brazíliai hívők a szenvedélyességükről ismertek, és évtizedek óta óriási megújulás zajlik ebben a hatalmas országban. Ahogyan imádkoznak, ahogyan dicsőítenek – példák lehetnek sokak számára. Fernandinho gyönyörű dalokat írt, melyeket az egész országban énekelnek. Egyes becslések szerint az ország népességének 15-20 százaléka újjászületett hívő, ami 30-40 millió elkötelezett keresztényt jelenthet. Itt mások a méretek. Volt olyan tömegrendezvény, ahol Fernandinho több mint egymillió ember előtt vezette a dicsőítést.

A Passion nagyon jól ki van találva, és biztos lehetsz abban, hogy bármelyik korosztályhoz is tartozz, lehetsz fiatalabb vagy idősebb, amit látni, hallani fogsz, az téged is lelkesíteni fog.


Tavaly az Ez az a nap! csapata személyesen is részt vehetett a Passion 2020 konferencián, melyről beszámolónk ide kattintva olvasható.

Összefoglaló videó a 2020-as Passion konferenciáról